Természetvédelem - Hírek 2023-03-06

 

Sasnapot tartottunk a Hortobágyi-halastavon

 

Legutóbbi téli túránkat a Hortobágyi-halastavaknál tettük, melynek kiemelt célja a hatalmas termetű rétisasok (Haliaeetus albicilla) életébe való rövid betekintés volt.

Annak ellenére, hogy az időjárás nem sok kellemes pillanattal kecsegtetett az erős szél miatt, 18-an nekivágtunk a tanösvénynek.

 

Sasnézőben

 

A kilátogatók megismerkedhettek a bemutatóterület jellegzetességeivel, a fokozottan védett rétisas legfontosabb tulajdonságaival, természetvédelmi jelentőségével miközben egyre-másra bukkantak fel a különböző madarak.

A récék és libák mellett már egy csapat kanalasgémmel (Platalea leucorodia), átrepülő pajzsoscankókkal (Calidris pugnax) is találkoztunk. Vörös vércse (Falco tinnunculus) vadászgatott a közelünkben, a nádas felett barna rétihéják (Circus aeruginosus) imbolyogtak.

 

Rétisas a távoli fán

 

A Sasnap résztvevői

 

Nem kellett sokáig sétálnunk és két rétisas is került a távcsöveink elé, melyek azonban hamar el is tűntek a látóterünkből. Egy magaslesről körülkémlelve újabb, távoli fán üldögélő öreg példányt találtunk, majd az utunkat folytatva négy fiatal rétisast sikerült megfigyelnünk. A nagy nagyítású távcsövön keresztül mindenki kényelmesen tanulmányozhatta az óriási ragadozókat. 

 

Négy fiatal rétisas

 

A túra során összesen nyolc rétisassal találkoztunk, melyek közül kettő viszonylag közel repült el hozzánk. Láttuk, hogyan játszanak egymással a fiatalok, de azt is, hogy milyen riadalmat kelt a libák és a récék között, ha felbukkan a tó felett valamelyikük. A szél lassan elcsendesedett, kisütött a nap, így már csak hab volt a tortán, hogy egy fokozottan védett vidra (Lutra lutra) is megmutatta magát a szerencsésebbeknek.

 

Szöveg és képek: Koczka András (HNPI)

 
Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár