Teliholdtól a teljes holdfogyatkozásig Hortobágyon
- sikeresek a Hortobágyi csillagoségbolt-park programjai
A hortobágyi puszta feletti égbolt kevésbé érintett a fényszennyezés által. Kihasználva a remek adottságokat a Hortobágyi Nemzeti Parkban évente több eseményt szervezünk az égbolt csodáinak bemutatására. Az előadások, szakvezetések témái között az éppen aktuális csillagászati események és jelenségek kerülnek fókuszba.
Ilyen, kiemelt esemény volt az augusztus elején népes látogatóközönséget vonzó Perseidák, hullócsillagok éjszakája a Hortobágyon programsorozat, mely megrendezésével már évek óta kapcsolódik az Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az „Egy hét a csillagok alatt” országos akcióhoz. Az egyre vonzóbb rendezvényre idén közel 1000 fő volt kíváncsi, ráadásul egy hazai telekommunikációs cég is ide, ezekre a napokra időzíti partnernapját is, amely önmagában közel 2000 fős esemény. A résztvevők bekapcsolódnak a puszta nyári égboltjának lézermutatós felfedezésébe, csillagösvény túrájába, valamint a hullócsillagok számolásába. Az augusztus 9-i nyitó napot követően további 5 napon át zajló nyári programon, 5 helyszínen lehetett csatlakozni szakvezetéses túrákhoz. Népszerű volt a Pásztormúzeum melletti napóránál meghirdetett Nap-megfigyelés is. A kínálat változatos volt. Szekértúrával és csikós bemutatóval fűszerezett pusztai éjszakai csillagles, ismerkedés vadasparki állatokkal és csillagászkodás, miközben farkas és sakál üvöltése és vonítása szolgáltatott zenei aláfestést, de volt háziállat-simogatós, póni-lovaglós helyszín is, és két terepi sétával kombinált csillagles, mely a madárvilág és a táj megismerését kínálták a csillagászkodáshoz. A két utóbbi közül a Hortobágy-halastavi környezetben számtalan vízi madárral találkozhattak a vendégek, míg a rövidebb szálkahalmi tanösvénytúra végén egy igazán sokszínű meteoritsimogató, több felállított távcső és csillagász várta a résztvevőket.
A sok helyszínhez, sok csillagász is kell. Az amatőrök évek óta lelkesen vesznek részt a nemzeti park szakmai programjaiban. A szakmai együttműködés kiterjed mind a Terminus Ismeretterjesztő Egyesület, mind a Magnitúdó Csillagászati Egyesület tagságára is, akiknek hála, mindig magas szakmai színvonalon zajlik a csillagoségbolt bemutatása.
Az idei évben a hullócsillagmustra augusztus 9-én kezdődött egy változatos nyitórendezvénnyel. Ugyan a Szent Lőrinc-könnyeknek is nevezett meteoritészlelést nehezítette a telihold fénye, de a Terminus Egyesület tagjai és a nemzeti park munkatársai emlékezetessé varázsolták az eseményt. A mintegy 160 fős látogatói csoport megismerte a Hortobágyi Vadaspark éjjel aktív állatait, és volt részük csillagok és csillagképek, valamint hullócsillagok megfigyelésében.
Nem egészen egy hónap telt el azóta, s máris a Holdhoz kapcsolódó újabb eseménynek adott otthont a Hortobágyi Nemzeti Park állatkertje. Az elmúlt hétvégén, szombaton egy, a Perseidák „csillaghullásánál” ritkább esemény megfigyelésére szerveztek esti programot, mely ellentétben a mindent bevilágító augusztusi teliholdas éjszakával, most a sötétség miatt volt különleges hangulatú. A Föld ezen az estén olyannyira takarta ki egy-másfél órára a Holdat a Nap sugaraitól, hogy az fényében megkopottan, kissé sejtelmesen-narancsosan derengett fel. Ugyanakkor a homály órája kiváló lehetőséget teremtett az égbolt csillagainak, távoli galaxisainak szabad szemmel és távcsövekkel való felfedezésére. A nemzeti park munkatársain túl, a Terminus Egyesület aktivistái jóvoltából 10 távcső meredt az égre, s ugyanennyi amatőr csillagász ontotta az érdekesebbnél érdekesebb történeteket a csillagokról, mélyég objektumokról és a pásztorok csillagismeretéről. A csillagász távcsövek műszaki paramétereit is összevetették egymással, így akik hajlanak a csillagászati szenvedélyük kiélésére, kaptak tanácsot jócskán, hogyan érdemes választani jó, maguknak megfelelő távcsövet.
Az aktuális Hortobágyi csillagoségbolt-park programkínálatról bővebben a nemzeti park honlapján (hnp.hu/turizmus), valamint a visithortobagy.com oldalon tájékozódhatnak.
Szöveg:
Danyi Zoltán
Fotók:
Terminus Egyesület