A Tisza-tó története

A Tisza-tó, vagy hivatalos nevén Kiskörei-víztározó hazánk második legnagyobb állóvize, mely mesterséges eredetű. A tározó megvalósításának ötlete az 1960-as években alakult ki, ami több célt is szolgált. Elsődleges célkitűzés a Tisza folyón érkező árhullámok által hozott víztöbblet tárolása, s ezáltal a térség árvízmentesítése volt. Másodlagosan a térség mezőgazdasági területeinek vízellátását hivatott javítani, tekintve, hogy Magyarország egyik legszárazabb térsége a Közép-Tisza vidék. Harmadlagos fő célkitűzésként a térség energiaellátását kívánták elősegíteni a Kiskörei Tisza-szakasznál megépített vízerőművel. Mivel további előnyök is várhatóak voltak a Tisza-tó létrehozásával, ezért később előtérbe kerültek a turisztikai és természetvédelmi célkitűzések is.

A víztározó területén eredetileg egy igen mozaikos, nagyon gazdag élővilággal rendelkező terület helyezkedett el, kezdve a Tisza árterétől a települések határában elhelyezkedő gyümölcsösökön, szántókon, kaszálókon keresztül a ma már sajnos egyetlen állománnyal rendelkező őstölgyesekig. Ezeket az élőhelyeket fel kellett számolni ahhoz, hogy eláraszthassák a tározó medrét. Ezt egyrészt az erdők és gyümölcsösök kivágásával és nem teljes mértékű elhordásával, illetve a meder kialakításával valósították meg. A kinyert földet a tavat átszelő 33-as főút, illetve a tározó gátjának töltéséhez használták fel. Azokat a helyeket, ahonnan a földet kinyerték, kubikoknak nevezzük, s egész kubikrendszereket találunk a tározó egyes pontjain, mint például a Gólyaorr nevű területen, vagy a Poroszlói-medencében. Ma az erdők és gyümölcsösök egykori helyét jelzik a hátrahagyott tuskók, melyek igen veszélyessé teszik a vízi közlekedést, ugyanakkor kiváló pihenő és szárítkozó hely számos madárfajoknak.

A tározó medrének kialakítását követően 1973-ban történt meg az első elárasztás, illetve a második 1978-ban. Ezen a szinten üzemel ma is a tározó, melynek területe 127 km², hossza 27 km. Legnagyobb szélessége 6,6 km, amely Poroszló és Tiszafüred között mérhető, míg legkisebb szélessége Tiszaderzs határa és Dinnyéshát között 0,6 km. A tó átlagos vízmélysége 1,3 m, viszont az egyes medencék átlagmélysége 0,8 és 3 méter között változik. Vízszintje a Kiskörei-vízerőmű által szabályozható, melynek nagy szerepe van a téli és nyári vízállás kialakításában is, melyek közt átlagosan 1,5 m-es vízszintkülönbség is lehet.

A Tisza-tó területén öt medencét különböztetünk meg, melyek jól elkülöníthetők egymástól. A Poroszlói-medence, melyen belül a tanösvény területe is található leginkább a természetjárásnak ad otthont. Északra az úgynevezett „száz öles hídon” túl a Tiszavalki-medence helyezkedik el, ahol a Tisza-tavi Madárrezervátumot is megtalálhatjuk. A Poroszlói-medencétől délre a Sarudi-medencét és az Abádszalóki-öbölt találjuk, mely utóbbi a vízi sportok rajongóinak nyújt lehetőségeket. Keletre helyezkedik el a legkisebb medence, a Tiszafüredi-medence.

A Tisza-tó területe a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló terület, melyen belül egy északi és egy déli védett területet különböztetünk meg. Az északi védett terület a kb. 3400 ha kiterjedésű Tiszafüredi madárrezervátumot foglalja magába, mely a Tiszavalki-medencében helyezkedik el. 1972-ben természetvédelmi területként alapították, majd 1993-tól Nemzeti Parki területként kezelik. Fő rendeltetése a fészkelő madárközösségek védelme a területen, illetve a kiemelkedő jelentőséggel bíró élőhelyek, mint például a Háromágú, a Hordód vagy a Nagy-morotva fenntartása. A déli védett terület kb. 3600 ha kiterjedésű s a Poroszlói és a Sarudi-medencében helyezkedik el. 1996-ban csatolták a Nemzeti Parkhoz a területet, s fő rendeltetése a kiemelkedő jelentőséggel bíró élőhelyek védelme, mint például a Csapói-, vagy az Óhalászi-holt-Tisza. A védett területekre szigorú természetvédelmi, vízi rendészeti és horgászati előírások vonatkoznak. A védett területek a Ramsari-egyezmény hatálya alá tartoznak, illetve mint a HNP részterületei 1999 óta a világörökség részét képezik.