A Vadaspark története

Hortobágyi Vadaspark 

 

Malomháza története:

A terület onnan kapta a nevét, hogy korábban itt voltak Debrecen város malmai. A Hortobágy folyó rendkívül szeszélyes, ingadozó vízjárása miatt ezek a malmok, amelyek a középkorban létesültek, rendszeresen tönkrementek az árvizekben. A nagy távolság is körülményesebbé tette az őrlendő gabona szállítását, ezért Debrecen város 1848-ban úgy határozott, hogy ezeket a malmokat lebontatja. A későbbiek folyamán Malomháza juhászszállásként működött, az állattartó telep három hodályból, két gémeskútból, illetve egy, a juhász családjának otthont nyújtó házból állt. Ennek helyén található a vadaspark központi épülete, melyben a puszta ősi élővilágát bemutató kiállítás, ajándékbolt és büfé is üzemel.

A területen található kilátók segítségével madártávlatból is megfigyelhetjük a tájat. A kilátótoronyból kitekintve szabályos növényzeti csíkokat lehet látni, mely az ember tájformáló tevékenységének nyoma. Malomházán még az 1970-es években is működött egy olyan rizstermelő telep, amely a rizstermelésnek megfelelően átalakította a pusztát. A vadaspark területét a múlt században feltöltő és lecsapoló csatornák szabdalták darabokra. Ezen a ma már összefüggő területen 3-4 hektáros apró parcellákat alakítottak ki, ahol a rizst termesztették. A nemzeti park a 2000-es évek elején kezdett hozzá a rizstelepek felszámolásához, mégpedig azért, hogy egy természetszerűbb, a felszíni vízmozgásokat lehetővé tevő rendezett pusztaképet alakítson ki, amely sokkal inkább őrzi a természetes elemeket. A rizsgátakat egy buldózerrel elrombolták, és mivel ezek a helyből kitermelt földből épültek, így aztán az eredeti talajfelszín nagyjából helyre is állt. Az egykori rizsföld helyén jelenleg egy százhektáros legelő terül el, melyet legelésükkel és taposásukkal az állatok tartanak karban, elősegítve az egykori természetes növényzet újbóli megjelenését.

A MOL támogatásával eddig megvalósult fejlesztések:

  2014. - Őstulok befogó karám (bikakarám) építése
2015. - Keselyű röpde költőládák felújítása, bővítése és kamerarendszer kiépítése továbbá új röpdék és kifutó építése (baglyok, vércsék, vidra)
2016. - Karantén karám építése (vadló program)
2017. - Darvas röpde felújítása
2018. - Vadmacska kifutó felújítása és bővítése

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet