Természetvédelem - Hírek 2020-09-20

Vulkántúrával és madárgyűrűzési bemutatóval vártuk az érdeklődőket 

 

Több mint félszázan voltak kíváncsiak a Kaszonyi-hegyre szervezett hétvégi kirándulásunkra.

A program első állomásaként a Kaszonyi-hegy korábbi kőfejtőjének bányaüregében kialakult tavat vettük szemügyre.

 
A bányató és a régi kőfejtő 
(Fotók: Habarics Béla)

Majd a kollégáink kora reggeli munkájának köszönhetően a madárgyűrűzés folyamatába is betekintést nyerhettek a résztvevők. Többek között széncinegék, kékcinegék, barátposzáták, csuszkák kerültek elő a kis zsákocskákból és kaptak egyedi azonosítóval ellátott jelölőgyűrűt.

 
Gyűrű került a barátposzáta lábára is
(Fotók: Habarics Béla)

Mindenki nagy örömmel fotózta a kézben tartott apró énekesmadarakat, a gyerekek pedig izgalommal telve figyeltek minden elengedést. A látogatók a madárgyűrűzési bemutatón hasznos információkat kaptak az őszi madárvonulásról, a gyűrűzés szerepéről és tudományos jelentőségéről.

 
Mindenkinek volt lehetősége közelebbről is megfigyelni, fotózni a meggyűrűzött madarakat
(Fotók: Habarics Béla)

A gyűrűzést követően indult útjára a vulkántúra, mellyel érintettük az ezüsthársas szurdokvölgyet, majd egy erősebb kaptatóval feljutottunk a bányaperem fölé. Felülről láthattuk a bányatavat és a kőfejtőt, valamint az előző napi szeles időjárásnak köszönhetően csodálatos panorámát láthattunk a Kárpátok előterére. A tiszta időben szépen kirajzolódtak a Róna-havas és a távolabbi Máramarosi-havasok vonulatai is.


Úton a Kaszonyi-hegy legmagasabb hazai pontjára
(Fotó: Hunyadi Tünde)

Egy újabb emelkedő után elértük a Kaszonyi-hegy magyarországi legmagasabb pontját, a Bárci-tetőt (219 m), ahonnan már csak az ereszkedés volt hátra, s középhegységi hangulatot idéző környezetben, az ukrán-magyar határsávban vezetett visszafelé utunk. A túra során bemutattuk azokat a területeket, ahol a ritka egyenesszárnyúak megóvásáért végzik munkatársaink az élőhely-kezelési munkákat.

A jó idő és az eredményes madárfogás garancia volt a hasznos időtöltésre.

 
A gyűrűzőhálóba került barátposzáta és kék cinege
(Fotók: Habarics Béla)

A legtávolabbi látogatónk egy széncinege volt, melyet a lábán lévő gyűrű alapján a kollégák beazonosítottak, kiderült, hogy a madarat 2018-ban Visegrád közelében jelölték, Barabástól 265 km-re.

 

Szöveg: Habarics Béla, Hunyadi Tünde
Nyírség-Szatmár-Bereg Tájegység

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár