Turizmus - Hírek 2023-02-24

 

A „Fogadj örökbe egy madárodút” című programunkat február 4-n tartottuk a Tiszakürti Arborétumban.

 

Az arborétum munkatársai előre elkészítették a  „B” és „C” típusú madárodúkat, amiket örökbe lehetett fogadni.

Nagy örömünkre jelentkeztek rá családok és még egy vállalat is!  A közös bennük, hogy mindannyiuknak fontos a természetvédelem, ha alkalmuk van rá, tesznek is érte és mind e mellett egy jó program is a szabadban a gyerekekkel!  Így családonként egy- egy odút fogadtak örökbe, a Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft pedig 3 db odú örökbefogadásával járult hozzá a madarak költőhelyének bővítéséhez. Ezen a napon 15 db odú került kihelyezésre.

Az örökbefogadás úgy zajlott, hogy az előre elkészített odúk oldalára mindenki felgravírozhatta, felírhatta a nevét, majd közösen kihelyeztük az arra kijelölt fára, farakásba, bokros helyre. Egy nagyméretű bagolynak való odú oldalára mindannyian felírtuk a nevünket, akik részt vettünk a programon, hogy megőrizzük a nap emlékét.

Az odúk kihelyezése után behúzódtunk a terembe, a kandalló és a meleg tea mellé, madáretetőt készíteni. A madáretetőket vesszőből fontuk hasonlóan, ahogyan a kosarakat is készítik. A  kézműves foglalkozáshoz az alapanyagot előzetesen az arborétum fűzfáiról takarítottuk be.

Az program résztvevőinek pozitív visszajelzéseit örömmel vettük, mely további hasonló program szervezésére ösztönöz bennünket.

 

Odúgravírozás

 

Odúkihelyezés

 

Kihelyezett odú

 

Szöveg és fotók: Torkosné Egervári Ilona

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet