Nyugati földikutya
Általános leírás, életmód:
A nyugati földikutya (Spalax leucodon Nordmann) természetes gyepes élőhelyek endemikus tagja, a balkáni és kárpát-medencei sztyeppterületeknek jellegzetes rágcsálója. Jelenlegi ismeretek alapján a földikutyák az egyetlen gerinces állatok, melyek a Kárpát-medencében alakultak ki és a világon kizárólag itt fordulnak elő. Morfológiai alapon a földikutyaformákat két nagy csoportra lehet osztani. A nagytestű földikutyák (Spalaxnemzetség), melyek közé hét faj tartozik, és a kisebb testű földikutyákat (Nannospalaxnemzetség), melyeket a klasszikus rendszertani felfogás szerint három fajra osztották. Az Európában élő nyugati földikutya mellett a levantei földikutya (Nannospalax (superspeciesehrenbergi)) és a kisázsiai földikutya (Nannospalax (superspeciesnehringi)) tartoznak ide. A nyugati földikutya fajcsoportnak négy bennszülött kisfaja ismert a Kárpát-medencében. Melyek közül hazánkban négy kisfaj közül három előfordulásáról van egyelőre tudomás. Ezen kisfajok az erdélyi-(Nannospalax (leucodon) transsylvanicus), a magyar-(Nannospalax leucodon) hungaricus), valamint a délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis). A negyedik kisfaj a szerémségi földikutya (Nannospalax (leucodon) syrmiensis), mely egykor a Dunántúlon élt, viszont 1925-óta nincsenek ismeretek a hazai előfordulásáról. A nyugati földikutya patkánynagyságú, hengeres testformájú állat. Testhossza 19-27 cm, farokhossza 0,0-0,2 cm, testtömege 140-220 g. Hátoldala barnásszürke, hasoldala sötétszürke. Az állat koponyáján, mindkét oldalon egy kis bőrlyuk található. Fülkagylója nincs. A többi föld alatt élő állathoz hasonlóan van, a szemgödröt folyamatos szőrrel fedett bőr borítja. Föld alatti üregeiben szaglása és hőmérsékletet érzékelő sörtéi, kiváló hallásuk és a föld mágneses terének érzékelése segítségével tud tájékozódni. A fajnak hatalmas kiálló metszőfogai vannak. A földikutyák életük legnagyobb részét a járataikban töltik, melyek hosszúsága elsősorban csak nagyon ritkán jönnek a felszínre a talaj táplálékellátottságától függ. Mindegyik állatnak külön járatrendszere van, mely több száz méter csatornahálózat is lehet, melyekben az állat külön éléskamrát, fészket és ürülékgödröt épít magának. Ezen járatrendszerek szerkezete eltérő lehet, melyet nagyban befolyásol az állat kora, illetve neme, az, hogy az év melyik szakaszában járunk, a terület klimatikus, domborzati, talajtani jellemzői, de az is befolyásolhatja, hogy milyen a terület növényzete, rendelkezésre álló táplálék sűrűsége, valamint, hogy milyen mélyen van a talajvízszint. Míg a kemény, kötött talajban az állandó járatok a felszín közelében 10-15 cm mélységben haladnak, addig a laza talajban, főként a fészek közelében akár 150-180 cm mélye is lehatolhatnak. Legalul található a pihenőhelye, mellette a kölyöknevelő fészek, valamint a táplálkozási raktárak. Az utóbbi a gyökérszinten húzódik 20-25 cm mélyen. Ennek a kitúrt földje sötétebb, míg a kb. egy m mélyen húzódó lakókamrájé világosabb színű. Az ideiglenes, vagy táplálkozójáratok az állandó járatokból nyílnak, melyeket az állat esetenként el is töm. A felesleges földet a faj túrásként a felszínre tolja, melyek szélesebbek, illetve magasabbak és egymástól távolabb helyezkednek el a vakond túrásainál és melyek tetején földhurkák vannak. Járatainak építésekor a talajt a fejével tolja maga előtt. A föld felszínére kitolt földhurkák vastagságából következtethetünk az állat méretére, illetve arra, hogy a lakó, vagy táplálkozó kamrájából való-e a kitolt földkupac. A párzási időszakon kívül, mely januártól márciusig tart igencsak kerülik egymást. A párzás a fészekben történik. A nőstényeknél a vemhesség kb. 28 napig tart, melyet követően rendszerint évente csak egyszer világra hozzák 1-6, de általában 3-4 kölyküket, melyek három hétig szopnak. Májustól kezdődően júniusig terjednek szét a fiatal egyedek. Időszakonként előfordulhat az őszi, második párzási időszak is, de ezek csak feltételezések, viszont nem zárható ki egy elhúzódó, folyamatos, tavasztól őszig tartó folyamatos párzási időszak sem. Az faj téli álmot nem alszik, viszont hideg időben napokig a vackán marad. A földikutya táplálékát főként növények hagymái, gumói, gyökerei és gyöktörzsei képezik, melyek mellett szárakat, leveleket, gyümölcsöket is szívesen fogyaszt. Vízigényét pedig a felvett táplálékon keresztül elégíti ki. Raktáraiban gyakran találtak már kultúrnövényként burgonyát, répát, hagymát, fokhagymát, cukorrépát, petrezselymet, karalábét stb.) de dísznövényeként a dália, gladiolusz, tulipán földalatti részeit is. Magyarországon földikutyák ismert természetes tápláléknövényei a mezei iringó, ökörfarkkóró, vadmurok, tyúkhúr, mogyorós lednek, zsurló és különböző fűfajok (például csillagpázsit) földalatti részei. Raktáraiban nagy mennyiségű tavasszal, illetve ősszel összegyűjtött növényi részt raktároz. Ezen gyűjtések alkalmával jelenek meg a felszínen friss túrásai, melyeket az állat a táplálkozó járatok készítése alkalmával hoz létre. Szabadon fogott, majd fogságban tartott hím állatok többnyire 4, a nőstények pedig 3 évet éltek, viszont ismert egy felnőttként befogott, 12 évet fogságban élt egyed is.
Elterjedés:
A nyugati földikutya fajcsoport tagjai döntően balkáni elterjedésűek, északnyugaton a Kárpát-medencében, kelet felé Délnyugat-Ukrajnáig honosak. A fajcsoport kisfajai megtalálhatók Törökországban, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában, Görögországban, Macedóniában, Bulgáriában, Koszovóban, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában, Magyarországon, Moldovában. A faj egykor szinte az egész Kárpát-medencében jelen volt, viszont az idő múlásával nagyon sok ismert előfordulási helyéről eltűnt. Bár feltételezhető, hogy léteznek még egyelőre ismeretlen élőhelyei, viszont jelenlegi ismeretek alapján maradványpopulációi ma már csupán Békés, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyében találhatóak meg. Kisfajai közül hazánkban az erdélyi földikutya állományai Debrecen-Józsa, Hajdúbagos, illetve Hajdúhadház közelében, míg a magyar földikutya állományai Battonya belterületén és a Tompapusztai gyepen, valamint Mezőtúr belterületén és Kunmadaras közelében, a délvidéki földikutyáét pedig Kelebia, illetve Ásotthalom közelében találhatók meg. A faj általában löszös, löszös-homok talajú, sztyeppterületeken él, míg a zárt erdőségeket, mocsarakat és futóhomokos területeket elkerüli Esetenként pedig kiskertekbe is behúzódik.
Természetvédelmi helyzet:
A földikutyák hazánkban, ennek következtében pedig egész Európában a legveszélyeztetettebb gerinces állatok. Magyarországon mindössze csak három, a Tompapusztai löszgyep, a Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum és a Kelebia közeli élőhelyek állnak országos szintű védelem alatt. A Józsai valamint a battonyai élőhelyek pedig helyi védett természeti területek. A XX. században a mezőgazdaság terjeszkedése volt a legfontosabb veszélyeztető tényező. Az egykoron élőhelyeik, legelők és kaszálók eltűnése, átalakítása beszűkítette életterüket. A lecsökkent állománynagyságnak, valamint az egymástól elszigetelt, kis kiterjedésű élőhelyek következtében a faj helyzete kritikussá vált. Napjainkban a faj számos élőhelyét a kertvárosi lakóövezetek, ipari parkok kialakítása fenyegethet. Emellett a földikutya táplálékbázis-vesztését eredményezheti a fás szárú növények spontán megjelenése, mely tényező akkor jelent problémát, ha a betelepült fás szárúak koronája záródik és alóluk a faj részére táplálékot jelentő lágyszárúak kipusztulnak. A problémát okozó fajok a kökény, zöld juhar, akác, szürkenyár, galagonya. A fás szárúak mellett a lágyszárúak özönnövények (pl.selyemkóró) tömeges megjelenése is táplálékbázis-vesztéssel járhat a faj számára. Közúthálózat is komoly veszélyt jelentenek az útra tévedő egyedekre nézve, mindemellett pedig a szomszédos területekkel való kapcsolatot is akadályozza. Tartósan magas talajvízhatására az állatok a szűkebb, hátasabb részekre szorulnak, mely során az élőhely-fragmentumok közötti kapcsolat akadályozódik. Mindemellett a veszélyeztető tényezők között szerepel a közvetlen emberi pusztítást is. Természetes ellenségeinek (különböző bagolyfajok, ragadozómadarak és ragadozó emlősök) feltehetően nem tekinthetők számottevő veszélyeztető tényezőnek.
Védettség:
Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft.
Irodalomjegyzék:
HORVÁTH RÓBERT – BIHARI ZOLTÁN – NÉMETH ATTILA – CSORBA GÁBOR (2007): Nyugati földikutya Spalax leucodon (NORDMANN, 1840). In UJHELYI P. (szerk.) Kossuth Kiadó, Budapest: 157-158.o.
http://www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/FajmegorzesiTervek/foldikutya_fmt_2013.pdf
http://users.atw.hu/hbrezervatum/foldikutya.html
http://greenfo.hu/adatbazisok/vedett-veszelyeztetett-fajok/nannospalax-leucodon
http://www.dunaipoly.hu/hu/hir/visszatert-hozzank-a-nyugati-foldikutya
Fényképek:
Forrás:
https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1986#images-1
PocketGuide az Ön személyes idegenvezetője.
