2020. 06.10.

Harmadik megfigyelési nap

Mielőtt először lejöttem volna megfigyelési céllal a Tiszára, sokszor eszembe jutott, hogy korábbi években sokkal hamarabb kezdtem lejárogatni és figyelni a vizet. Ebben az évben bár egy hetet késlekedtem, mégsem maradtam le semmiről. Lehetséges, hogy a 15 éves tapasztalat juttatott a megérzéshez, hiszen szerintem az utóbbi 20 év leghidegebb májusát hagytuk magunk mögött. Amit ebből le lehet vonni tanulságképpen az az, hogy a környezeti időjárás milyensége is fontos adat lehet. A következő évekre semmiképpen nem lenne szerencsés a gyakorlatot átvinni. Persze az is ott lebeg előttem, hogy 2007-ben teljesen váratlanul, június 7-én robbant be a  fővirágzás, egy nagyon meleg május után.

Még tegnap este elhatároztam, hogy ma sokkal korábban fogok lemenni a kikötőbe. Egyrészt azért is, mert a tegnap éjszakai zivatar miatt a csónakfenékben összegyűlt vizet indulás előtt ki kellett meregetni, másrészt meg a korábbi kezdéssel egy kicsit nyújtani szerettem volna a felső megfigyelési utamat. Jó lett volna az általam „Kécskei egyenesnek” nevezett szakaszig felmenni. Ez a kb. 2 fkm-es szakasz nagyon jó tiszavirág élőhely, de csak vízről lehet megközelíteni. Nagyon szeretem, mert a végében nyugszik le a  nap, de mielőtt lenyugodna 2000 méteres „aranyhidat” tükrözve szívbéli folyónk sima tükrére. 

Sajnos, ma ez nem sikerült. Már Tiszakürtről Inoka felé haladva a távolban sötét viharfelhők gyülekeztek. Nem akartam bőrig ázni, és csak a megszokott 3 km-es kis szakaszt jártam be. Induláskor a vízmeregetéssel bíbelődtem és a kikötőt üzemeltető Julcsinak is segítettem a „Csámpára” keresztelt kishajó első idei elindításában. Ezzel nem telt el 10 percnél több, és már duruzsolt is a kis motor a csónak farában. Menet közben elkészítettem a mára előkerített digitális hőmérőm vezetőszárát, hogy mélyebben (50 cm) is tudjak vízhőmérsékletet mérni. A fordulónál rögtön ki is próbáltam a kis műszert, a sodorvonalban 19,4^oC fokot mértem.

Repülő tiszavirág egyedet nem láttam, de nem sokáig váratott magára, mert az úszó fűzfa pehely tömegben, alig észrevehetően egy nőstény tűnt fel a baloldalamon (18.15). Lassítottam, hátha lesz még, de nem lett folytatás az alsó szakaszig. A mai időjárást mintha a tegnapiról egy hatalmas fénymásolón másolták volna. Látványos, égbe törő, sötétkék lábú gomolyfelhők, a felhők között bujkáló nap mély, meleg aranysárgában ragyogó napsütéssel készül a természet nagy előadására. Az alsó szakaszon ilyen látványos fények fogadtak. A forduló szokásom szerint az Inokai strand előtt volt. Visszafelé, alig hagytam el a strand előtt kanyart, egy karcsú, hosszú farok sertés szépséges hím jelentkezett a baloldalamon (18.45). Elhagytuk, de szép lassan visszafordultam húzva egy kicsit az időt, reménykedve, hátha lesznek társai is. Nem lettek! Messziről már hallatszott, hogy Szent Péter pincéjében kezdték vadul gurgatni a hordókat (a zivatar távoli dörgése). Visszaindultam a csónakkikötőbe, talán még hazaérek a zivatar előtt.

A tegnap említett panel, ugyan egy nappal késve jött be, vagyis egy nap kimaradással mégiscsak megduplázódott a tiszavirágok száma. Bár megjelenésük erősíti bennünk, hogy valami közeleg, de a közöttük lévő 2 km távolság csak plátói kapcsolatot sejtet.

Levegő hőmérséklet: 26^oC, sodorvonalban mért hőmérséklet: 19,4^oC, Partközelben mért: 20.2^oC

Forrás: Tálas László

(HNPI)