Országos vadlúdszinkron,
kiemelt tekintettel a kis lilik (Anser erythropus) és a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) mennyiségére
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében idén is lezajlott az országos vadlúdszinkron, melyet 2021. november 19-én tartottunk. Szerencsére ködös, esős idő nem hátráltatta a felmérést. Az idén a legnagyobb gondot az okozta, hogy a szinkronszámlálást megelőző ködös napok miatt a nagy lúdcsapatok nem délben, hanem csak este jöttek be a tavakra. A korai sötétedés miatt ilyenkor már inkább a nagyságrend meghatározása lehetséges, a ritkább fajok felismeréséhez a fényviszonyok nem elégségesek.
Az említett nehézségek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Hortobágyi Nemzeti Park területén került szem elé a legtöbb vörösnyakú lúd (399) és kis lilik (208). Vörösnyakú lúdból további 150, kis lilikből plusz 19 példányt regisztráltak az ország más jelentős vadlúd gyülekező helyein.
A szinkron során 198.397 vadludat számoltak össze a Hortobágyon, míg országosan összesen 481.178 példányt (ásóludakkal együtt) figyeltek meg a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden második vadludat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén regisztrálták.
Kiemelt jelentősége van a két fokozottan védett lúdfajunk évenkénti felmérésének is, hiszen így tudjuk nyomon követni az átvonuló és telelő állományok alakulását.
Nagy lilikek - Virágoskút
Fotó: Tar János
Köszönjük a részvételét
minden önkéntesnek és természetvédelemben dolgozónak,
akik segítették a szinkronszámlálást!
Készítette:
Tar János
Természetvédelmi Őrszolgálat