Természetvédelem - Hírek 2021-03-16


Baglyok nagy számú közúti pusztulása

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az intenzív közúti forgalom miatt évente elpusztult védett állatfajokról a Természetvédelmi Őrszolgálat évek óta rögzíti az elütési adatokat. Ez alapján ismert volt a tény, hogy a nappali ragadozómadárfajok mellett igen nagy számban pusztulnak el baglyok is, elsősorban a 4-es számú főúton.
 

2021. március elején, egyetlen nap alatt a 4-es számú főút 113-178 km szelvényei között, 65 km-es szakaszon összesen 113 elütött bagoly tetemét vagy maradványait azonosította a Természetvédelmi Őrszolgálat, melyek közül 89 pld gyöngybagoly (Tyto alba), 23 pld erdei fülesbagoly (Asio otus),1 pld kuvik (Athene noctua) volt! Ezek a madarak kizárólag a 2020. december-2021. március között, bő három hónap alatt, a közúti forgalom által elgázolt vagy elütött példányok voltak. A baglyok mellett 6 pld egerészölyv (Buteo buteo) és 1 pld karvaly (Accipiter nisus) teteme került még elő. 

Az azonosított tetemek csak egy része volt alkalmas további vizsgálatokra, közülük 45 példány gyöngybagoly második éves, azaz 2020-as költésből származó egyed volt, 11 példány pedig ettől biztosan öregebb. 18 erdei fülesbagolyból 10 példány hím és 8 tojó volt, melyek mindegyike második éves, azaz 2020-as költésből származó egyed volt. A kuvik szintén második éves példány volt.

A felmért útszakaszon a legtöbb elütött bagoly Kisújszállás és Karcag között került elő. A felmérést követő napon, ugyanitt Kisújszállás közelében máris újabb, frissen elütött gyöngybagoly került elő. 

A baglyok több ok miatt tartózkodnak sokat a közutak közelében:

  • A közutak rézsűje kedvező mikroklímájú és mindig vízmentes élőhelyet nyújt a baglyok legfőbb táplálékállatainak, a kistestű rágcsálóknak, mint például a mezei pocoknak (Microtus arvalis).
  • A gabonafélék közúti szállítása révén rendszeresen szóródnak el gabonaszemek, kisebb nagyobb mennyiségben, ami a rágcsálókat az úttestekhez vonzza.
  • Az autósok elképesztő mennyiségű hulladékot, ételmaradékot szórnak szét az utak mentén, ami szintén folyamatosan biztosít táplálékbázist a rágcsálók számára.
  • Az utak mentén található fák, bokrosok, cserjesávok ideális kiülőhelyet biztosítanak a baglyoknak, ahonnan könnyen tudnak vadászni, jól átlátják a környezetet és hamar tudják észlelni a nyílt útfelszínen mozgó rágcsálókat.
  • A gyöngybaglyok, mint a közutakon legnagyobb számban pusztuló bagolyfajok ideális fészkelőhelyeket találnak a 4-es főút melletti tanyákban, mezőgazdasági telephelyeken, táplálkozni pedig a legjobb rágcsáló élőhelyekre járnak vadászni, a műutak mellé.

A kuvik (Athene noctua) és a gyöngybagoly (Tyto alba) fokozottan védett madárfajok, természetvédelmi értékük 100.000 Ft példányonként, macskabagoly (Strix aluco) és az erdei fülesbagoly (Asio otus)  védett madárfajok, természetvédelmi értékük 50.000 Ft példányonként.

 

Írta és a fotókat készítette:
Monoki Ákos
Természetvédelmi Őrszolgálat - HNPI

 



1. ábra - A megkerült vagy észlelt elütött baglyok eloszlása Jász-Nagykun-Szolnok megye közútjain

 



2. ábra - A megkerült vagy észlelt elütött baglyok eloszlása Kisújszállás és Karcag között a 4-es sz. főúton

 



3. ábra - Egyetlen nap alatt 2021. március 8-án Törökszentmiklós és Püspökladány között a 4-es sz. főúton összegyűjtött baglyok és nappali ragadozómadarak, melyek 2020/2021 tél folyamán pusztultak el

 

További fotómellékletek:

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet