Általános leírás:

Az idetartozó élőhelyek hűvösebb, csapadékosabb, kiegyenlítettebb klímájú területeken alakulnak ki, szerves anyagban szegény vizekben. Magyarországon már csak peremhelyzetű, kisméretű állományok találhatóak meg. Hazai viszonyok között termőhelyük időszakonként ki is száradhat. A láptavak jellegzetes „barna –vagy fekete vizűek” a magas humintartalom miatt. Vízutánpótlásuk talajvízből, vagy csapadékból származik. A felszíni vízfolyások szerepe csekély. Leginkább dombvidékek fennsík jellegű részeinek mélyedéseiben, hegyvidéki súvadások során kialakult lápszemekben, erdei környezetben lévő holtágakban alakulnak ki. Tőzegesedés csak a nagyobb medencékben kialakult láptavakban volt jellemző, a legtöbb kis kiterjedésű állomány esetében legtöbbször csak nyomokban kimutatható a tőzeg jelenléte rövid életüknél fogva.

Hazánkban a láposodó holtágakban kialakult békaliliomosok a legelterjedtebb típusok. Többnyire időszakos, árnyékolt víztestek, melyek folyóval már nincsenek kapcsolatban.

A zsombéksásos állományok által körülvett semlyék élőhelyek elsősorban sík és dombvidéken fordulnak elő. Ezek időnként szintén kiszáradnak.

Láptavi hínárasok a tőzegmohás átmeneti lápok mélyedéseiben vagy szélein lévő „lag” zónában is kialakulhatnak.

Elterjedés:

Európában hűvösebb, csapadékosabb klímában terjedtek el, míg a Kárpát-medencében és attól délre már csak elszigetelt előfordulásai vannak. Magyarországon nagyobb medencékben kialakult lápterületeken borításuk egykor jelentős lehetett, viszont a lecsapolásokkal nyomtalanul eltűntek. Napjainkban Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl dombvidéki régióiban, illetve nagyobb folyók mentén találhatók. Alföldön leginkább Nyírségben, Beregi-síkságon, Rétközben, Kiskunságban, Drávamenti-síkságokon maradtak fenn. A Dunántúli-középhegységben, és az Északi-középhegységben is megtalálhatóak kis állományok. Országos borításuk feltehetőleg néhány száz hektár.

Természetvédelmi helyzet:

A láptavi életközösségek érzékenyek a tápanyagbevitelre, vizük szervesanyag-tartalmának növekedésekor fajaik jelentős része hamar eltűnik. Helyükre eutróf hínárnövényzet fajai települnek, melynek következtében az élőhely gyorsan átalakul.

Legdrasztikusabb beavatkozást a lecsapolások jelentik. A fennmaradt állományoknak ellenálóképessége gyenge kis méretüknél fogva, illetve a szukcesszió is gyorsan felfalja őket. Mivel az élőhely kiterjedése töredékére zsugorodott, több ezen területeken élő hazai növényfaj is eltűnt, vagy veszélyeztetetté vált.

Élőhely-rekonstrukcióknál fontos, hogy a betáplált víz paraméterei a korábbiakhoz hasonlóak legyenek. A zsombéksásos semlyékek kezelésére a part menti vegetáció szukcessziójának megakadályozására, illetve zsombéksásosok kismértékű „felnyitására” a kismértékű legeltetés alkalmas lehet. Fontos az élőhely vízháztartásuk folyamatos monitorozása.

Védettség:

Az Európai Unióban az 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján közösségi jelentőségű élőhelytípusnak minősül.

Irodalomjegyzék:

MESTERHÁZY ATTILA, KIRÁLY GERGELY (2014): Természetes disztróf tavak és tavacskák (3160). In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 777-779. o.