Általános leírás:

Ide tartoznak a kemény alapkőzeten található, keskeny levelű fűfajok által dominált, kőtörmelékes talajú , többé-kevésbé hegylábi lejtőgyepek, a változó mértékben (50-90%) záródó, esetenként sziklagyep foltokkal mozaikosan előforduló lejtő-és törmelékgyepek (H2), a sziklai fajokat már alig tartalmazó köves talajú lejtősztyeppek (H3a), valamint a kötött talajú sztyeppréteknek (H5a) a magasabb hegylábi , az előbb felsorolt két élőhellyel mozaikoló, vagy azokkal átmenetet képező állományai.

A pannon lejtősztyeppek és sziklafüves lejtők állományaiban különböző arányban keverednek a sziklai és szteppfajok a termőhelyi viszonyoktól függően. A kettős jelleg jelentősen gazdagítja a fajkészletüket. Gyakran alkotnak mozaikot bokorerdőkkel, cserjés foltokkal.

Jellemző fajaik a keskeny levelű füvek és sások, mint a vékony csenkesz (Festuca valesiaca), pusztai csenkesz (Festuca rupicola), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), árvalányhajfajok (Stipa eriocaulis, S. capillata, S. dasyphylla), lappangó sás (Carex humilis). Kísérőfajok közül jellemző a hangyabogáncs (Jurinea mollis), tavaszi hérics (Adonis vernalis), apró nőszirom (Iris pumila), gór habszegfű (Silene bupleuroides), kökörcsinek (Pulsatilla spp.), magyar kutyatej (Euphorbia glareosa), borzas szulák (Convolvulus cantabrica), magas gubóvirág (Globularia punctata).

Elterjedés:

A lejtőssztyeppek és sziklafüves lejtők mindenütt megjelennek, ahol a kemény alapkőzetű középhegységek és élőhelyeik a laza alapkőzetű dombvidékkel találkoznak. A Kárpát-medence és a Balkáni-félsziget hegységeinek peremén elterjedt élőhelyek. Pannon változataik főként a Dunántúli- és az Északi-Középhegységben, illetve a Dél-Dunántúlon (Villányi-hegység, Mecsek) elterjedtek. Kisebb kiterjedésben a Dunántúl egyéb kemény alapkőzetű területein, valamint szigethegyek, hegycsoportok peremén. Összkiterjedése mindegy 19000 hektár, melyből természetközeli állományok 5000 hektárt tesznek ki.

Természetvédelmi helyzet:

Legeltetés hiányában a lejtőssztyeppek záródnak, avarosodnak, fajokban elszegényednek később pedig becserjésednek.

Az erdősítés pusztulásukat jelenti, ugyanis a lombkorona árnyalását nem viselik el a fényigényes gyepfajok.

A megfelelő kezeléssel biztosítható lehet fennmaradásuk.

A juhokkal végzett kíméletes legeltetés többnyire elegendő ahhoz, hogy az állományok fajgazdagságát megőrízzük, szükség esetén kiegészítve az özönfajok eltávolításával.

Az égetés természetvédelmi szempontból kérdéses, ezért csak megfelelő körültekintéssel alkalmazzuk. Amennyiben alkalmazása szükségesség válik csak télen és lehetőleg foltszerűen kell megvalósítani.

A száraz sztyepprétek talaja érzékeny az erózióra. Erre kezelésük során figyelemmel kell lenni. Ugyancsak eróziót okoz a túlzott vadállomány taposása. Erózióvédelmi okokból ki kell zárni egyes sport- és szabadidős tevékenységeket a védelemre érdemes állományokból.

Védettség:

Az Európai Unióban az 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján kiemelt közösségi jelentőségű élőhelytípusnak minősül.

Irodalomjegyzék:

MESTERHÁZY ATTILA, KIRÁLY GERGELY (2014): Szubpannon sztyeppek (6240). In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 806-809. o.