Zöld folyami-szitakötő

Általános leírás, életmód:

Az erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia) az egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera) alrendjén belül a folyami szitakötők (Gomphidae) családjának egyik hazai képviselője.

Legnagyobb folyami-szitakötőfajunk, teljes testhossza 50–60 mm, melyből a potroh hossza körülbelül 37–42mm. A hímek és a nőstények termete és mintázata elég hasonló, bár a nőstények valamivel testesebbek. Feje, szemei és tora finom, fekete rajzolattal mintázott almazöld vagy zöldessárga színű, ami az életkor előrehaladtával mélyebb és élénkebb árnyalatú lesz. A végén kiszélesedő potroha barnásfekete alapszínű, az első két szelvény háti oldalán zöld, a többi szelvényen sárga foltokkal. A rövid potrohfüggelékeik világosak.

Szárnyai áttetszők, szárnyjegyei feketék. Mindkét ivar hátulsó szárnyán tőmezőhurok található. A lábak sárga alapon hosszanti fekete mintázatúak, a világos szín elsősorban a középső és hátsó combokon feltűnő.

Más fajoktól való pontos elkülönítése általában szín, mintázat, a hátulsó szárnyak tőmezőhurkának hiánya vagy megléte, illetve a hímeknél a potroh végfüggelékeinek mérete és formája, a nőstényeknél pedig az erőteljes és fogazott nyakszirttaréj megléte alapján történik.

Robusztus lárvái sárgával mintázott szürkésfeketék, a lárvabőr hossza 27–32 mm.

Kora nyári kibújású faj, repülése általában május végén-június elején kezdődik és akár szeptember végéig is tarthat. A frissen kibújt imágó rendszerint hosszabb időre és nagyobb távolságra eltávolodik a tenyészőhelytől. Érési fázisuk alatt általában erdők napsütötte szegélyein, nyiladékaiban vagy tisztásain tartózkodnak, többnyire a lombkoronaszintben, ágakon függeszkedve. (Innen ered a korábbi magyar neve is.) Rendszerint csak napos és meleg időben aktívak.

A párosodás érdekében a vízhez visszatérő imágók ritkán figyelhetők meg. Szaporodás szempontjából lényeges számukra, hogy a meder, illetve a vízparti és a partközeli vegetáció változatos felépítésű legyen. A hímek gyakran hosszú percekig tartó lassú repüléssel kutatnak a nőstények után. A párzási kerék tandemrepülés nélkül gyorsan kialakul, és ebben a pozícióban talajra, növényekre vagy fákra ülve megy végbe a megtermékenyítés. Párzás után a párok szétválnak, és a nőstény egyedül végzi a tojásrakást, ami általában késő délelőttől alkonyatig tart. Többnyire a víz közelében ülve potrohvégén tojáscsomót képez, majd felrepülve és potrohát többször a vízbe mártja lemosva a tojásokat.

A kikelő lárvák a mederfenéken élnek. A lárvafejlődés hazai időtartamát pontosan nem ismerjük, de feltehetőleg akár kettő–négy évig is tarthat. Imágóvá vedlésük rendszerint reggel vagy délelőtt, elsősorban a nagyobb áramlási sebességű partszakaszokon történik.

Mind az imágók, mind a lárvák ragadozók. Az imágók általában gyorsan repülve, ügyes manőverekkel kapják el repülő rovarokból álló zsákmányukat, a lárvák pedig elsősorban vízi makrogerinctelenekkel táplálkoznak.

Elterjedés:

Nyugat-szibériai faunaelem, fő előfordulási területe Eurázsia tűlevelű és zárt lombos erdőinek öve. Európában a Pireneusi-félszigettől Nyugat-Szibériáig sokfelé megtalálható, de igen széttöredezett populációkban.

Magyarországon lokális előfordulású, de helyenként gyakorinak mondható. Elsősorban a hegy- és dombvidékeken található meg, több nagy folyónk (Tisza, Rába, Dráva, Mosoni-Duna) mentén él stabil populációja. Emellett kisebb folyóvizeinkben is többfelé megtalálható.

Általában gyors folyású, oxigénben gazdag, hideg vizű folyók lakója, de nagyobb folyókon is megtalálható, ha az áramlási viszonyok, aljzat és vízminőség megfelelő. A lárva elsősorban az erősebb sodrú, durva homokaljzatú folyóvizeket kedveli, ugyanis ezek a víztestek általában nem tudnak nyáron sem erősen felmelegedni, oxigénben gazdagok.

Imágói életük nagyobb részét a víztől távol töltik, viszonylag nagy távolságokra elkóborolhatnak.

Természetvédelmi helyzet:

A faj állományait leginkább az élőhelyeik állapotában bekövetkező változások veszélyeztetik.

Bár hazánkban jelenleg még vannak erős állományai, a közepes és nagy folyóinkban már jelentős mértékben megfogyatkoztak a természetes vagy természetközeli állapotú mederszakaszokat érintő árvízvédelmi beavatkozások, a mederrendezések (pl.: kotrás, kavics- és homokkitermelés, part menti növényzet irtása), a természetes mederfejlődési folyamatok akadályozása, illetve az egyre nagyobb mértékű szennyezés következtében.

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj.

Az IUCN a Vörös Listáján „nem fenyegetett”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

AMBRUS A., DANYIK T., KOVÁCS T., OLAJOS P. (2018): Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., Budapest. 198 pp.

DÉVAI GYÖRGY (2014): Erdei szitakötő Ophiogomphus cecilia Fourcroy, 1785. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár:176-180.o.

http://szitakotok.hu/index.php?page=ophiogomphus-cecilia

https://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_szitak%C3%B6t%C5%91

Fényképek:

Forrás:

http://www.termeszetvedelem.hu/_user/vedett_fajok_images/817_1376296819.jpg