Vöröslábú hegyisáska

Általános leírás, életmód:

A hazai sáskafajok között a vöröslábú hegyisáska átlagos méretűnek tekinthető. Karcsú, hengerded alakú faj. A hímek kisebbek, karcsúbbak, 17-20 mm, a nem sokkal hosszabb, ám robosztusabb nőstények 19-22 mm nagyságúak. A méretkülönbségen túl viszont a két nem meglehetősen hasonló. Általában egyszínű fűzöld, az előhát (pronotum) oldalgerincén húzódó, a potroh két oldalán tovább folytatódó, fekete szalaggal. Sáskákra jellemző módon a fej lefelé néz, csápok rövidek, fonalszerűek, a homlok tompaszöget zár be a fejtetővel. A szárnyak, melyek az állat oldalán futó fekete sávban helyezkednek el, aprók, keskenyek, pikkelyszerűek (brachipter). Rendszerint feltűnőek, élénk pirosak, erezetük rajzolata nem jellegzetes. Rövid szárnyaik repülésre, hangadásra alkalmatlanok. A faj egyedi nem cirpelnek. A hímek fartoldalékai (cercus) enyhén görbültek, laposak, pirosas színűek, körülöttük potrohvég fekete. A nőstények megnyúlt tojáskampói szintén pirosak. A hátulsó lábszár mindkét nemnél feltűnően piros, ami a faj elnevezésének alapjául szolgált. Az ugróláb térde fekete. Az Odontopodisma nem fajai morfológiai bélyegek alapján nagyon nehezen határozhatóak, csak a hím ivari (genitális) tájék belső szerkezete alapján különíthetőek el. A lárvái sem határozhatóak meg faji szinten, viszont mivel a faj elterjedése nem esik egybe az alcsalád többi hazai képviselőjével, állományaik a lárvák alapján is beazonosíthatóak. A lárvák életmódja megegyezik az imágóékkal. Közepes nedvességigényű (mezofil), bozótlakó (thamnobiont), békés, röpképtelen faj, mely sem gradációkkal, sem kártétellel, sem más vizuális, vagy akkusztikus jellel nem hívja fel magára a figyelmet. Leginkább változatos növényzetű, dús, esetleg bozótos magaskórós réteken, lápréteken fordul elő. Élőhelyén nagy számban fordul elő, gyakran tömeges. Igényli a nedves, legalább vízzel borított területekre jellemző mikroklímát, így jelentős állományai találhatóak hullámtereken, ártereken. Jelentős állományai találhatóak a Tisza és egyes mellékfolyói (pl. Szamos, Túr) árterein is. A faj egyedei a gyepszint középső, illetve felső részében, valamint a cserjeszintben tartózkodnak. A talaj felső rétegeiben áttelelő petéiből a lárvák tavasz végén, nyár elején bújnak ki. Évente egy nemzedéket nevel. Lárváikkal már májusba találkozhatunk, imágókkal pedig legnagyobb számban június folyamán, július elején. Növényevő (fitofág) faj. Tápnövényei nem ismertek pontosan.

Elterjedés:

A vöröslábú hegyisáska a Kárpát-medence keleti felének szubendemikus faja. Elterjedése Ukrajna (Kárpátalja), Románia (Erdély), Délkelet-Szlovákia, illetve Északkelet-Magyarország egyes területeire tehető. A hazai állományok elterjedése viszonylag jól ismert. A faj hazánkban csak az északkeleti részén, a Szatmári-síkság egyes területei, a Beregi-síkon fordul elő. A Bátorligeti-láp területén és Gacsály határában él egy erősen elszigetelt állomány. A Tisza hullámterében távolabbra is eljut, viszont kevéssé ismertek az ottani előfordulásai. Legtávolabb ismert előfordulásai Tiszacsermely, Zemplénagárd, Cigánd határában vannak. A faj jelenléte az alábbi települések közigazgatási területein bizonyított: Barabás, Bátorliget, Beregdaróc, Beregsurány, Botpalád, Cigánd, Csaholc, Csaroda, Fülesd, Gacsály, Gelénes, Gulács, Hetefejércse, Kisar, Kispalád, Kömörő, Lónya, Magosliget, Milota, Nagyar, Uszka, Szatmárcseke, Tarpa, Tákos, Tiszabecs, Tiszacsermely, Tiszacsécse, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszaszalka, Tivadar, Túristvándi, Túrricse, Vásárosnamény, Záhony, Zemplénagárd. A keleti határrészek élő populációk minden bizonnyal szoros kapcsolatban vannak az erdélyi állományokkal, melyek az elterjedés magját képezik. A magyarországi állományok egy része peremhelyzetű izolátumnak tekinthető.

Védettség:

Az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK), II. és IV. mellékletében szerepel. Az IUCN Vörös Listáján „sebezhető” (V) fajként szerepel. Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

NAGY ANTAL – RÁCZ ISTVÁN ANDRÁS (2014): Vöröslábú hegyisáska Odontopodisma rupripes Ramme,1931. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 200-201. o.

Veszélyeztetett Natura 2000-es fajok egyesületi fajvédelmi tervei, Nimfea természetvédelmi Egyesült 2013. (45. o.)

http://termeszetvedelmikezeles.hu/adatlap-allatok?showAll=0&id=1097

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=841

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)