Vidra
Általános leírás, életmód:
A vidra (Lutra lutra) részben vízi életmódhoz alkalmazkodott ragadozó kisemlős. A leghosszabb testű európai menyétféle (Mustelidae): A kifejlett példányok testhossza az 1-1,3 métert is elérheti, melyből a farok körülbelül 35-45 cm. A kifejlett hímek tömege 8-9 kg is lehet, míg a nőstények valamivel kisebbek, 5-6 kg-osak.
Széles, lapos fején apró, lekerekített fülkagylók és tapogatószőrökből álló bajusz található.
Orr- és fülnyílásai a víz alá merülve bezárhatóak. Szemgolyójának elhelyezkedése és annak belső felépítése szintén alkalmazkodott a vízi élethez, illetve az ezzel járó nyomás- és fénytörésváltozásokhoz, továbbá szemhéjmirigyének váladéka védi a szemét a víztől. Nyaka rövid, vastag. Megnyúlt, áramvonalas teste hengeres, melyet sűrű, tömött színű bunda fed.
Alapvetően barna színű, a színezet a test alsó felén kissé világosabb, illetve a toroknál és a fej oldalain ezüstösbarnába hajó. Kurta lábai meglehetősen izmosak, mancsain az 5-5 ujj közt úszóhártya feszül. Nagy talppárnája és kis ujjpárnái miatt jellegzetes nyoma van, melyet csak ritkán kísér karomlenyomat, ugyanakkor a ferde páros nyomképlete mellett olykor a farok vonala is látható. Farka többé-kevésbé hengeres, hegyén nagyon elkeskenyedő.
Egész évben aktívak, nem alszanak téli álmot. Alapvetően magános állatok, azonban párzási időszakban a hímek csatlakoznak a nőstényekhez és egy ideig együtt mozognak, illetve a szaporodást követően az öreg nőstények általában huzamosabb ideig együtt barangolnak kölykeikkel.
Ivarérettségüket viszonylag későn, 2-3 éves korukban érik el, és a vidrakölykök sokáig, akár egy éven túl is együtt maradnak anyjukkal. Ezeknek köszönhetően a két egymást követő nemzedék közötti idő megnő, ami jelentős mértékben közrejátszik a faj sérülékenységében.
Mivel hazánkban fő táplálékforrásainak szezonális ingadozása nem olyan jelentős, ezért szaporodásuk nem kötődik olyan szigorúan évszakhoz, azonban fő párzási időszak nálunk tél végére, tavasz elejére tehető. A nőstények víz fölé hajló fák tövében, maguk ásta kotorékokban készítik el vackukat, illetve olykor megtelepszenek vízparthoz közeli borzvárban, nádasban is. A vemhesség általában 61–71 napig tart, és egy alom rendszerint egy–három kölyökből áll. A fiatalok 4 hónapos koruk környékén hagyják el először a vackukat, de többnyire 10-13 hónapos korukig az anyjukkal maradnak. A hazai populáció demográfiájáról ugyan keveset tudunk, azonban a mortalitás az első évben valószínűleg igen nagyarányú. A kölyöknevelésben a hímek nem vesznek részt.
Vízhez kötődő életmódjuk ellenére életük jelentős részét a szárazföldön töltik, ahol tépõhelyekkel és ürülékkel (szagjelekkel) jelölik ki a meghatározott kiterjedésű vadászterületüket (revírüket). Ezeken a területeken jellemzően szürkülettől hajnalig járnak élelem után, hogy a napi táplálékszükségletük fedezéséhez, a testsúlyuk körülbelül 15 %-ával egyenértékű táplálékot zsákmányoljanak. Táplálékuk döntően halakból áll, de alkalmanként kétéltűeket, csigákat, kagylókat, rákokat, sőt, esetenként rágcsálókat is elfogyasztanak..
Elterjedés:
Széles elterjedésű faj, Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában egyaránt megtalálható. Európában 5 többé-kevésbé elszigetelt populációja él: a Brit-szigeteken, Skandinávia déli részén, Délnyugat-Európában, illetve Nyugat- és Kelet-Európában.
Magyarországon szinte minden olyan vizes területen előfordul, amely halakkal benépesült és ahol megtalálja búvó- és szaporodóhelyét, azonban a középhegységek területén, a Kisalföldön, a Duna–Tisza közének középső részén, illetve a Viharsarok országhatár közeli felében viszonylag ritkább. Genetikai változatosság szempontjából jelentős, hogy a hazai vidraállomány nem szétdarabolt (nem fragmentált), azaz egymással kapcsolatban állnak.
Általában halban gazdag folyók, patakok, holtágak, természetes és halastavak mentén élnek, azonban Nyugat- és Észak-Európában, illetve Dél-Délkelet-Ázsiában tengeröblökben, félsós mocsarakban is előfordulnak. A vizes élőhelyek közelsége nélkülözhetetlen számára, hiszen táplálékának jelentős részét a vízből szerzi.
Természetvédelmi helyzet:
A II. világháborút követően európai állománya a mérgező kemikáliák (PCB-k, DDT), a vadászat, illetve az élőhelyvesztés együttes hatására jelentősen visszaesett. Néhány iparosodott európai országból ki is pusztult, azonban a közép-európai országok egy részében stabilabb állományai maradhattak fenn.
Igen komoly veszélyt jelent a növekvő járműforgalom. Az erős vándorlási, szétterjedési hajlammal rendelkező vidrák egyre gyakrabban esnek gázolás áldozatává.
További veszélyforrások az illegális elejtés, a kóbor kutyák predációja, az élőhelyek rombolása (pl.: mederrendezési munkálatok, parti növényzet irtása), illetve a vizek szennyezése is.
Védettség:
Az 1992-ben EU által elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj.
A Berni Egyezmény II. függelékében szerepel, az IUCN „mérsékelten fenyegetett”-ként tartja számon.
Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250.000 Ft.
Irodalomjegyzék:
LANSZKI JÓZSEF (2014): Vidra Lutra lutra Linnaeus, 1758. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 704-708.o.
http://erdelyinimrod.ro/archivum/223
http://www.greenmania.eu/knowledge-base/endangeredspecies/vidra-lutra-lutra/
Fényképek:
Forrás:
https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1981#images-1