Szivárványos ökle

Általános leírás, életmód:

6-8 cm hosszú, kis termetű, magas testű, oldalról erősen lapított hal. Háta, valamint hasa erősen ívelt. A faj feje viszonylag kicsi a testéhez képest, orra pedig rövid és tompán lekerekített. Szája kicsi és félig alsó állású. Felső állkapcsa kissé túlnyúlik az alsón. A szivárványos ökle szeme aránylag nagy, melynek átmérője majdnem egyharmada a fej hosszának és körülbelül megegyezik az orr hosszával. A hát – és farok alatti úszói magasak, szegélyük pedig egyenes, vagy enyhén domború. Ezen úszók alapjai közepesen hosszúak. Hátúszójában az elágazó sugarak száma 8-11 és valamivel a hasúszók alapja mögött kezdődik. Farkalatti úszóját 8-10 osztott sugár támasztja, kezdete pedig többnyire a hátúszó alapjának a közepével esik egy vonalba. Egyenesen végighaladva a kopoltyúréstől a farokúszó tövéig 34-40 pikkely számolható. Oldalvonala csökevényes és mindössze az első néhány pikkelyre terjed ki. Csak az első néhány pikkelyen követhető, azt követően megszűnik. A szivárványos ökle testének színe a hasán fehér, oldalán lilásezüstös, hátán pedig zöldes – vagy barnásszürke. A faj szemgyűrűje vöröses színű. Nászidőszakon kívül is mindkét nemnél látható egy mindkét végén elvékonyodó kékeszöld sáv, mely a test közepén, nagyjából a hátúszó középvonalától a farokúszó tövéig húzódik. Nászidőszakban ez a sáv a hímeknél kifejezettebbé válik. Széles ökospekrumú faj. Mind az álló, mind pedig a folyóvizeket is kedveli. A faj limnofil. Folyóvizekben jellemzően a paduczónától lefelé fordul elő. Viszont népes populációi alakulhatnak ki tisztább mocsarakban, tavakban, mesterséges tavakban, csatornákban és víztározókban is, ahol megfelelő mennyiségben vannak jelen a szaporodáshoz szükséges nagy testű kagylók. Ivás idején a hímek nászruhát viselnek. Hasuk ezüstös rózsaszínűre változik, testük pedig lilásvörösesre. Úszói áttetszőek, vagy pedig enyhén szürkések. A hímek alsó úszói nász idején vörhenyessé, a farok alatti, illetve a hátúszó szegélye, valamint a hátúszó hártyája pedig fekete színűvé válhat. A faj kétévesen már ivarérett. Ívás idején a nőstényeknek több centiméter hossz, testüknél hosszabb tojócsövet növesztenek, amellyel az ikrákat nagyobb kagylók kopoltyúüregébe juttatják, egyenként, több részletben. Ezzel biztosítva azok biztonságos kikelését. Ívási időszaka április elejétől augusztus végéig tart. Ikrázása szakaszos. Egy-egy alkalommal átlagosan öt ikrát rak le, melyek mérete 1,06x2,42 mm és 1,52x3,10 mm között változhat és sárgásak, valamint tojásdad alakúak. Számuk összesen a 40-80-at is elérheti. A hím a lerakott ikrák felett azonnal elengedi a tejet. A kagylók légzése során az bekerül az ikrákhoz, megtermékenyítve azokat. A lárvák egy darabig még a kagylók belsejében maradnak a kelés után. A védett helyet már jól úszó ivadékként csak akkor hagyják el, amikor már önálló táplálkozásra képesek. Szaporodása révén - ostracofil - szorosan kötődik a folyami (Unio) kagylófajok elterjedéséhez. Táplálékában a planktonikus élőlények és az élőbevonat is megtalálható, aminek következtében az omnivor táplálkozási kategóriába sorolható. Zooplanktonnal 8,0-8,5 mm-es méretnél kezdenek el táplálkozni.1,5 cm-es egyedek már kizárólag moszatot fogyasztanak. Kéthónapos kortól a fitobentosz fogyasztásra térnek át. Táplálékuk közül először háttérbe szorulnak, később teljesen eltűnnek az állati eredetű szervezetek. A kifejlett példányok pedig döntően algákat fogyasztanak. Emésztőcsatornája a kizárólag növényi táplálékra történő áttérés után akár ötszöröse is lehet a test hosszának, míg a váltás előtt közel azonos volt azzal. Eddigi vizsgálatok alapján, 8 cm-nél nagyobb példány még nem ismert. Széles ökospekrumú faj. Mind az álló, mind pedig a folyóvizeket is kedveli. A faj limnofil. Folyóvizekben jellemzően a paduczónától lefelé fordul elő. Viszont népes populációi alakulhatnak ki tisztább mocsarakban, tavakban, mesterséges tavakban, csatornákban és víztározókban is, ahol megfelelő mennyiségben vannak jelen a szaporodáshoz szükséges nagy testű kagylók.

Elterjedés:

A faj elsősorban Közép-és Kelet-Európában terjedt el. Őshonos Ukrajna, Törökország, Svájc, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Oroszország, Montenegró, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Moldova. Hiányzik Brit-szigetekről, Pireneusi és Appennini - és a Skandináv-félszigetről, valamint a Balkán-félsziget nyugati és déli részeiről. Előfordulás a következő vizeikből ismert: Alsó-Tápió, Alsó-Válicka, Által-ér, Árkus-ér, Balaton, Baranya-csatorna, Bársonyos, Bene-patak, Benta, Berettyó, Bodrog, Bódva, Bódvaj, Bükkösdi-víz, Cuhai-Bakony-ér, Csángota-ér, Csaronda, Csernely, Cserta, Csincse, Csörgős-patak, Csörnöc-Herpenyő, Derecskei-Kálló, Dobroda, Dömösi-malompatak, Dráva, Duna, Duna-völgyi-főcsatorna, Eger-patak, Eger-víz, Ér-főcsatorna, Fehér-Körös, Fehér-patak, Fekete-Körös, Fekete-víz (Baranya megye), Fekete-víz (Nógrád megye), Felső-Tápió, Gaja (Veszprém megye), Galga, Gerence, Gilip-patak, Gőgő-Szenke, Gönci-patak, Gyepes, Gyöngyös (Heves megye), Gyöngyös (Vas megye), Hajta, Harangod, Hársas-patak, Hejő, Hernád, Hortobágy, Hortobágy-Berettyó, Ipoly, Jamai-patak, Kácsi-patak, Kakat-ér, Kapos, Karasica, Kardos-ér, Keleméri-patak, Keleti-főcsatorna, Kerca, Kerka, Kis-Balaton, Konyári-Kálló, Koppány, Korhány-csatorna, Köles-ér (Békés megye), Körös, Kösély, Kraszna, Kurca, Lajta, Lapincs, Laskó, Lator-patak, Lesence, Lókos-patak, Mágocs-ér, Marcal, Maros, Ménes-patak (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Millér, Morgó-patak (Pest megye), Mosoni-Duna, Mura, Nagytóti-Toprongyos-csatorna, Nyugati-főcsatorna, Orfűi-patak, Öreg-Túr, Pécsi-víz, Pinka, Rába, Rábca, Ráckevei-Duna, Rakaca, Répce, Rigós, Rinya, Ronyva, Sajó, Sámson-Apátfalvi-Szárazér, Sárvíz (Fejér megye), Sas-patak, Sebes-Körös, Sió, Strém, Szamos, Szent László-patak, Szentygörgyvölgyi-patak, Szerencs-patak, Sződrákosi-patak, Szuha, Takta, Tápió, Tarna, Tarnóca, Telekes-patak, Tisza, Tisza-tó, Tiszakarádi-főcsatorna, Tolcsva, Torna, Túr, Turdi-patak, Vadász-patak, Vaia-víztároló, Váli-víz, Vasas-Belvárdi-vízfolyás, Vasonca, Velencei-tó, Vörös-patak, Zagyva, Zala, Zsdála-patak. Egyéb holtágakban, halastavakban, tavakban, mocsarakban, patakokban, csatornákban is megtalálható. Természetvédelmi helyzet: A legjelentősebb veszélyeztető tényező vízszennyezés, mely hatására a nagy testű kagylók állományai visszaszorulhatnak. Hosszú távon az egyre növekvő horgászati terhelés is állománycsökkenéshez vezethet. Élő-és szaporodóhelyein végzett kotrások is negatív hatást gyakorolhatnak a populációira, a nagytestű kagylók egy részének eltávolítása következtében.

Védettség:

IUCN besorolás nem veszélyeztetett (LC) kategóriába sorolja. Magyarországon 2002 óta védett. Természetvédelmi értéke 5. 000 Ft. A faj szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II., a Berni Egyezmény III. függelékében, valamint a 275/2004. (X.8.) Kormányrendelet 2. A) mellékletében.

Irodalomjegyzék:

Sallai Zoltán (2014): Szivárványos ökle Rhodeus amarus (Bloch, 1782). In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 436-438. o.

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1297

http://www.terra.hu/halak/html/rhodeus_sericeus.html

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)