Sávos bödöncsiga

Általános leírás, életmód:

A sávos bödöncsiga (Theodoxus transversalis) édesvízi csigafaj. Erős, vastag, kemény, alacsony tekercsű, tompa csúcsú háza jobbra csavart, ősi jellegű, félgömb vagy féltojásdad alakú. Erről kapta a bödön elnevezést. Héjfelületének struktúrája finoman vonalkázott és spirálisan rovátkolt, a héj kanyarulatainak száma 2,5–2,75. Utolsó kanyarulata a varrathoz kis ívvel csatlakozik, ezért a tekercs kissé kiemelkedik. Héjmagassága 4,1–4,8 mm, héjszélessége 5,8–7,0 mm, héjhossza 8,7–10,3 mm. Köldöke teljesen zárt, szájadéka széles, ellipszis alakú.

Nyílását aszimmetrikus magú, vastag, kemény, sárgás- vagy húsvörös, pereme mentén élénkebb színű, félhold alakú, a lapos boltozatra kihajló házfedő (operculum) zárja. Belső oldalán a családra jellemző, íves, fogszerű nyúlvány emelkedik ki, amely az izmok tapadását szolgálja. A ház szegélye nem hajlik ki és éles peremű. Boltozattájéka kissé homorú, kékesszürkés színezetű. Házának alapszíne szürkés, sárgásszürke, húsvörös, kékeslilás vagy sárgásbarna, három-négy hosszanti irányú sávval díszített (innen ered sávos elnevezése), ritkán egyszínű is lehet. Jellegzetessége, hogy a sávok, főként a fiatalabb egyedeknél, átlátszanak a héjon. Az idősebb sávos bödöncsigák héjfelszíne gyakran bekérgezett, sötét, feketés színű. A fiatal állatok héjfelületének makromintázatán jól látszanak a keresztirányú, finom növekedési vonalak. Feje rövid, elöl kissé laposan kerekített, ormánya finoman bevágott. Összehúzható tapogatói vékonyak, hosszúak. Kopoltyúja hegyes, háromszög alakú, két oldalon lemezekkel fedett (pajzskopoltyús). Állkapcsa nincs, radulája nagy, egy-egy harántsora középfogból, négy oldalfogból és sok peremfogból áll. Testének színe szürkésfekete foltokkal mintázott fehér. Mászás, legelés közben lábának széleit és tapogatóinak kis részét nyújtja csak ki a ház védelméből.

Váltivarú, hím és nőstény egyedei is vannak. Petehordó, melynek köszönhetően házának felszínét gyakran petemaradványok borítják. A hím a csírasejteket petetokba (spermatophora tokba) zárva juttatja át egy, a petevezetékből elválasztott nyíláson keresztül a nőstény testébe.

A nőstény tavasszal mintegy 50–80 tojás alakú petét rak, amelyeket a házára ragaszt. Egy-egy tokba több petét is bezár. Ezek többsége azonban a gyorsabban fejlődő fajtársak áldozatául esik, így kevés fiatal egyed – a megtermékenyült peték kevesebb, mint 10%-a – jut túl az első fejlődési szakaszon, és ezeknek alig fele éri meg a felnőtt kort. Az életképes peték pár hét alatt kikelnek és megkezdik önálló életüket. A fejlődés utolsó stádiumában a petetok felső része leválik és csak az áttetsző burok marad vissza tartósan a nőstény házán.

Az aljzathoz simuló, aljzatlakó (bentonikus) életmódot folytat. Bevonatlakó algákkal táplálkozik, a növényevő makroszkópikus vízi gerinctelenekre jellemzően legel.

Elterjedés, élőhely:

Fő elterjedési területe a Duna vízgyűjtő területe. Németországtól Bulgáriáig. Erdélyben a Tisza, az Olt, a Küküllő, a Maros és a Szamos vízrendszerében, Szlovéniában a Száva és a Mura vízgyűjtő területén, valamint Ukrajnában a Dnyeszter folyamrendszerében is előfordulnak állományai.

Pontos hazai állománynagysága nem ismert, azonban valószínűsíthető, hogy magyarországi populációja európai szempontból az egyik legjelentősebb. Magyarországi előfordulási helyei közé a Rába, a Marcal, a Felső-Tisza, a Bódva, és a Hernád folyók tartoznak.

Nagy, gyors sodrású, tiszta vizű folyók és mellékágak lakója. Elsősorban az alacsonyabb szerves- és szervetlenanyag-tartalmú, oxigénben dús, kevés baktériumot tartalmazó, öntisztuló képességgel rendelkező (oligoszaprób), illetve a még elegendő oldott oxigént biztosító, ammóniahiányos, változatos életközösségű (csigák, kagylók, algák, rákok, halak) életterek (béta-mezoszaprób) vizeiben fordul elő. A kavicsos, köves-sziklás aljzatokat kedveli, de előfordul növényeken és a vízbe került különféle egyéb szilárd tárgyakon is (például építményeken, mesterséges kövezéseken, cölöpökön).

Természetvédelmi helyzet:

Rendkívül érzékenyen reagál minden klimatikus (elsősorban hőmérsékleti) változásra, az élőhelyének átalakulására (pl.: mederkotrás, műtárgyépítés), illetve a szennyeződésekre.

Mindezek negatívan befolyásolhatják jelenlétüket, akárcsak a kórokozók által okozott bakteriológiai fertőzések.

A Duna hazai szakaszán élő korábbi, egyébként is kisszámú állománya mára feltehetően kipusztult, vagy legalábbis rendkívüli módon megritkult. Néhány magyarországi Natura 2000 területen azonban a jelölő fajok között találjuk. Ezeken a területeken a faj fennmaradásához nélkülözhetetlen természetközeli állapotú, változatos megjelenésű, gyors folyású mederszakaszok, valamint a megfelelő vízminőség megőrzését kell biztosítani.

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján Natura 2000-es közösségi jelentőségű faj.

Az IUCN „veszélyeztetett”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.

Irodalomjegyzék:

PELBÁRT JENŐ (2014): Sávos bödöncsiga Theodoxus transversalis C. Pfeiffer, 1828. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár:149-151. o.

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=760

https://hu.wikipedia.org/wiki/s%c3%a1vos_b%c3%b6d%c3%b6ncsiga

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)