Fajtár

Sárgapajzsú hanyattúszó-poloska

Notonecta lutea
Védett, Nem közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A kifejlett sárgapajzsú hanyattúszó-poloska (Notonecta lutea) testhossza 13-15 mm. Teste megnyúlt csónak alakú, háta háztetőszerűen boltozatos. Az egész állat világos barnássárga vagy sárgásbarna, feje és előtora zöldesen csillogó. Legjellemzőbb egyedi vonása, hogy az előtorának pajzsocskája egyszínű sárga vagy barnássárga színű. Testének hasoldala lapos, barnásfekete, és sűrű szőrzet borítja. Lábai barnássárgák.

Nyár közepén párosodik, és a nőstények vízi növényekbe rakják petéiket. A lerakott peték fejlődése nagyon lassú, 8—9 hónapig tart, tehát pete alakban telel át. Lárvái tavasszal kelnek ki; teljes kifejlődésük kb. 6 hét. A rövid életű, mindössze 4—5 hónapig elő imágók nyár elején jelennek meg és október elején már eltűnnek, bár kivételesen egy-két példánya még november elején is felbukkan.

Aktív ragadozó. Táplálékai között elsősorban kisebb gerinctelenek szerepelnek, de alkalmanként apróbb halakat is zsákmányol.

A hanyattúszó-poloskákra jellemző, hogy hasoldalukkal felfelé úsznak, innen ered elnevezésük. Népiesen víziméhnek is hívják őket, hiszen fájdalmas szúrásra képesek.

Elterjedés:

Palearktikus elterjedésű faj. Európában az északi, középső és keleti területeken jellemző, de sehol nem mondható gyakorinak.

Magyarországon kifejezetten ritka, mindössze néhány helyről van publikált előfordulási adata.

Kerüli a nyílt vizeket, főként mezo- vagy eutróf állóvizek, illetve lassan áramló vizek növényzettel benőtt, áramlásmentes parti részein fordul elő.

Természetvédelmi helyzet:

A hazai populációinak kis egyedszáma már önmagában is sérülékennyé teszi, élőhelyeinek kiszáradása elszennyeződése pedig a faj lokális eltűnését idézheti elő.

Védettség:

Az IUCN Vörös Listáján nem szerepel.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 5.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

BODA PÁL (2015): Sárgapajzsú hanyattúszó-poloska (Notonecta lutea) Müller, 1776. In DELI TAMÁS – DANYIK TIBOR (szerk.): A Körös-Maros Nemzeti Park természeti értékei II., A Körös-Maros Nemzeti Park állatvilága – gerinctelenek; Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas: 126.o.

https://www.izeltlabuak.hu/faj/notonecta-lutea

Fényképek: (Feltöltés folymatban,)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet