Partifecske

Általános leírás, életmód:

A partifecske (Riparia riparia) Európa egyik legkisebb fecskefaja, testhossza mindössze 12-13 centiméter. Fejteteje és egész felsőteste egyszínű kopott szürkésbarna, alsóteste fehér színű, a torkot és a hasat pedig egy szürkésbarna mellszalag választja el egymástól. Alsószárnya szürkésbarna, valamivel sötétebb szárnyfedőkkel. Faroktollai szintén sötétbarnák, farka gyengén villás. A hím és a tojó hasonló.

A fiatal madarak valamivel világosabbak, vállevezőin és felső szárnyfedőin rozsdássárga szegélyekkel.

Rendszerint áprilisban érkezik meg hazánkba, az öregebb madarak általában a korábbi telepre térnek vissza. A paraziták elleni védekezés miatt viszont hasznos az újra-újra megújuló partfal, amennyiben az nem költési időben történik. A telepeiken a költés magasan szinkronizált, a kolónia tagjai szinte egyszerre készítik fészkeiket és nevelik fiókáikat. A párok a költőhelyek közelében alakulnak ki. Május végén kezdi el a hím a fészkeléshez alkalmas függőleges homok és agyagfalakba kiásni fészkelőüreget, néha akár több üregbe is belekezdve. A 40-120 centiméter hosszúságú alagút mélyén található a tulajdonképpeni költőüreg, amelyet tollakkal bélelnek. A párok évente egy, olykor két alakalommal költenek.

A fészekalj általában 4-6 tojásból áll, melyekből a fiókák 12-15 nap után kelnek ki. Kezdetben a fiókák a fészkelőüregben cseperednek, majd tollasodásukat követően már a bejáratnál várják táplálékot hordó szüleiket. Körülbelül 17-20 naposan kezdenek el repülni, és egyre ritkábban térnek csak vissza az üregbe.

Élelmét főleg a vizek környékén szerzi meg, de nem kötődik annyira szorosan hozzá. Más fecskefajokhoz hasonlóan levegőben vadászik, főleg apró repülő rovarokat zsákmányol.

Elsősorban szúnyogokkal, apróbb légyfajokkal, szárnyas hangyákkal, levéltetvekkel táplálkoznak, de a viszonylag nagytestű tiszavirágot is elkapja.

Vonuló faj, októberig találkozhatunk vele. Telelőhelye Afrikában a Szaharától délre eső területeken található. Ázsiai állománya részben Afrikában, Indiában és Délkelet-Ázsiában töltik a telet, míg az észak-amerikai madarak Dél-Amerikába húzódnak le.

Elterjedés:

Holarktikus elterjedésű faj, mely megtalálható a Pireneusi-félszigettől kelet felé Európa jelentős részén, Kis- és Közép-Ázsián át Pakisztán déli részéig, Észak-Indiáig, Délkelet-Kínáig és Kamcsatkáig, valamint a Nílus völgyében és Hokkaido szigetén is. Észak-Amerikában szintén általánosan elterjedt. Öt alfaja van, a nálunk is élő törzsalak széleskörűen elterjedt az egész Holarktiszban.

Magyarországon még viszonylag gyakori fészkelőnek mondható, illetve gyakori tavaszi és őszi átvonuló. Országszerte általánosan elterjedt, azonban hazai állományának több mint fele a Tisza mentén fészkel. Jelentős számban költ még a Maros, a Dráva és nagyobb tavaink mentén is.

Folyók, tavak és tengerparton mentén mindenhol megtelepszik, ahol fészkelésre alkalmas helyet talál. Fészkel homokbányákban, tengerparti sziklákon, közutak és vasutak töltéseiben, agyag-, homokkő-, lösz-, kavics-, és tőzegbányákban, fűrészporhalmokban, sőt lakóépületek és egyéb építmények üregeiben is. Nálunk a sík- és dombvidékeinken a folyókat szegélyező homok-, lösz- és agyagfalakban, valamint a homok é kavicsbányákban a legelterjedtebbek.

Természetvédelmi helyzet:

Rendkívül sérülékeny faj, ezért az állományának ingadozása igen nagy is lehet. Telelőhelyén az időjárás nagy hatással van rá, mivel ha a szárazság a szokásosnál is nagyobb méreteket ölt, táplálékállatainak száma erősen lecsökken, így nem jut megfelelő mennyiségű élelemhez. A folyók mentén fészkelő madarakat a zöldár, illetve a homokbányák környékén élőket a művelés veszélyezteti. Fészkelőtelepeiken a ragadozók (kabasólyom (Falco subbuteo), menyét (Mustela nivalis), nyest (Martes foina), róka (Vulpes vulpes) és házimacska (Felis catus)) is nagy veszélyt jelenthetnek rájuk.

Védettség:

Az 1979-ben megalkotott Madárvédelmi Irányelv (2009/147/EK korábban 79/409/EGK) alapján nem közösségi jelentőségű Natura 2000-es faj.

Szerepel a Berni Egyezmény II. függelékében.

A Vörös Listán globálisan és európai viszonylatban is „nem fenyegetett”-ként, Magyarországon „veszélyeztetett”-ként tartják számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

KILLIAN MULLARNEY; LARS SVENSON; DAN ZETTERSTRÖM; PETER J. GRANT (2013): Madárhatározó - Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója, 5. kiadás; Park Könyvkiadó, Budapest

ECSEDI ZOLTÁN, KOVÁCS GÁBOR, IFJ. OLÁH JÁNOS, KONYHÁS SÁNDOR, VÉGVÁRI ZSOLT, TAR JÁNOS, GÁL ANDRÁS, JUHÁSZ LAJOS, ZÖLD BARNA, EMRI TAMÁS, SÁNDOR ISTVÁN, ZEKE TAMÁS, SZILÁGYI ATTILA, GYÜRE PÉTER, KAPOCSI ISTVÁN, TAR ATTILA, KOVÁCS GERGELY, ENDES MIHÁLY, DUDÁS MIKLÓS (2004): A Hortobágy madárvilága. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Balmazújváros – Szeged

UJHELYI PÉTER (szerk.) (2005):Élővilág enciklopédia – A Kárpát-medence állatai, Kossuth Kiadó, Budapest

DR. SZÉKESSY VILMOS (szerk.) (1958): Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) XXI. kötet Madarak (Aves), Akadémia Kiadó, Budapest

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET (2018) Magyarország madarai: Partifecske. http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-riprip Letöltés dátuma: 2018-02-09

http://www.iucnredlist.org/details/103815961/0 letöltés dátuma: 2018.02.09. (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1562#images-1