Pajzsos cankó

Általános leírás, életmód:

A szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj.

A madár alakja a költési időszakon kívül, megegyezik a többi cankóéval. A kis feje hosszú nyakon ül, csőre alig észrevehetően lefelé görbül, a többi parti madáréhoz képest talán kicsit rövidebb. A pajzsoscankónak jellegzetesen hosszú a nyaka és kidomborodó, csüngő begye van. Lábai hosszúak, általában sárgák vagy narancsszínűek.

Keskeny fehér szalag húzódik a hosszú, széles szárnyon, és a farok rajzolata is fehér.

A fajra jellemző az úgynevezett nemi kétalakúság.

E madár hímének hossza 29–32 centiméter, szárnyfesztávolsága 54–60 centiméter, testtömege körülbelül 180 gramm.

Nyáron, a nászidőszak alatt, amely május és június között van, a kifejlett hímek „fülpamacsot” és hatalmas tollgallért növesztenek, amelynek színe és alakja példányonként változó. Lehet fehér, vöröses, vörösbarna, gesztenyebarna, kékes vagy fekete; ezen kívül vannak egyszínűek, csíkosak vagy foltosak is. A tojó egész évben szürke-barna pettyes, ezért télen a hímhez hasonlít, de lényegesen kisebb termetű. A tojó 22–26 centiméter hosszú, a szárnyfesztávolsága 46–49 centiméter közötti, testtömege körülbelül 110 gramm.

Ez a madárfaj táplálkozáskor a földről szedegeti fel a neki megfelelő falatokat. A táplálék megszerzéséhez elsősorban a látására hagyatkozik, bár néha a csőrét bedugja az iszapba vagy fejét a vízbe.

Fészeknek a tojó kisebb mélyedést használ, illetve kapar a földbe, és füvekkel béleli ki. A fészekalja négy, kissé fényes olajzöld, kis fekete vagy zöldesbarna foltokkal tarkított tojásból áll. A tojó ezeken három hétig, azaz 20–23 napig kotlik. A fiatal madarak röviddel kikelésük után elhagyják a fészket, és 25-28 naposan röpképessé válnak. A tojó évente egy fészekaljat nevel fel.

Elterjedés:

Az Egyesült Királyságtól és Skandináviától a kelet-szibériai Csukcsföldig költ. A madarak többsége Afrikában a Szaharától délre telel át, de Ázsia déli részén is megtalálhatók.

Európában főleg a mérsékelt övi területeken költ, de Oroszországban arktiszi madárnak számít, mivel a legtöbbet a 65. szélességi körtől északra találni. Oroszországban él a legtöbb pajzsos cankó, több mint egymillió költőpár. Svédországban 61 ezer, Finnországban 39 ezer, Norvégiában 14 ezer párt számoltak. Bár a Németalföldön, Németországban, Dániában és Lengyelországban is költ, az ilyen párok száma nem éri el a kétezret.

Magyarországon csak alkalmi költőfaj, de nagy tömegekben vonul át az országon. A Fertő tónál vándorlása közben meg-megáll táplálkozni. Nagy számban vonul át hazánkon ősszel és tavasszal, legnagyobb eséllyel február és május, valamint július és november között lehet megfigyelni árasztásokon, vizenyős gyepeken, halastavakon. Átnyaralása és áttelelése is előfordul, néhány esetben költését is dokumentálták.

Természetvédelmi helyzet:

A fészkelő madarakat erősen megviselte a vadászat és élőhelyeik elvesztése. A 19. században ráadásul divattá vált sportvadászat és a tojások begyűjtése. Az 1800-as évektől Svédország déli részén lecsapolták a legtöbb mocsarat, és a régióból eltűntek a pajzsos cankók. Az ország északi részén, ahol az ember még nem avatkozott a természet rendjébe, továbbra is gyakori. Az 1900-as évek elejétől a rovarirtó szerek használata és a lecsapolások miatt Dániában is erősen csökkent a pajzsos cankók száma. A Földön még vannak olyan helyek, ahol a pajzsos cankó élelemnek vagy kedvtelésből vadászható.

Védettség:

Európában, Oroszországban és Svédországban a költőállomány stabilak, és a madarak pedig elkezdtek betelepülni Norvégia déli részére.

Ritkulása miatt a madár felkerült az úgynevezett Egyezség az afro-eurázsiai vízi vándormadarak védelméről (Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds, röviden: AEWA) listájára.

Irodalomjegyzék:

https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-phipug

https://thereaderwiki.com/hu/Pajzsoscank%C3%B3

https://www.e-nepujsag.ro/articles/szalonkafelek-csaladja

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)