Fajtár

Őzbarna nádibagoly

Archanara neurica
Nem védett, Nem közösségi jelentőségű

Leírás:

Az őzbarna nádibagoly (Archanara neurica) a bagolylepkék (Noctuidae) családjába tartozó, éjszakai aktivitású faj.

Elülső szárnyainak alapszíne őzbarna, a szárny középső részén a tőtértől egészen a középtérig szükés-feketés behintést visel, amibe kevés fehér mintázat van. A szárnyainak szegélyterében pontsor húzódik végig, amely sokszor az idősebb egyedekről lekophat. Szárnyfesztávolsága 23-29 mm.

Az imágók júliusban kelnek ki, majd a párzást követően lerakják petéiket. A kikelt hernyók közönséges nád (Phragmites communis) és Phalaris arundinacea szárában fejlődnek (endofágok). A hernyók az áttelelés után júniusban bábozódnak be a tápnövény belsejében.

A gyakorlatlan szem számára könnyen összetéveszthető a kis nádibagollyal (Archanara dissoluta). Azonban, ha egy kicsit jobban szemügyre vesszük a fajokat, könnyen megkülönböztethetjük egymástól őket. Ugyanis az A. dissoluta esetében egy jól elkülönülő fekete körfolt foglal helyet a szárny közepén, addig az A. neurica esetében ez elmosódott fekete folt és nem egy jól kivehető körfolt.

Folyópartokon, lápos és mocsaras területeken, illetve ártéri területeken találkozhatunk vele.

Elterjedés:

Észak-Európában Angliában, Közép-Európa szinte minden országában (kivéve Luxemburg), Olaszországban, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Romániában és Bulgáriában tenyészik.

Magyarországon megtalálható a Szigetközben, a Velencei-hegységben, Pest-megyében, a Kiskunságban, a Hortobágyon, a Nyírségben és a Hajdúságban.

Természetvédelmi helyzet:

A nádaratás, a láprétek és mocsárrétek eltűnése jelentősen visszaszorítja a faj állományát.

Védettség:

Az IUCN Vörös Listán nem szerepel. Magyarországon nem védett.

Irodalomjegyzék:

https://www.izeltlabuak.hu/faj/ozbarna-nadibagoly

https://lepidoptera.eu/species/909

http://lepiforum.org/wiki/page/Archanara_neurica

Fényképek:

Forrás: Szerző: Káldi József (https://www.izeltlabuak.hu/talalat/204842)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár