Fajtár

Nyúldomolykó

Leuciscus leuciscus
Nem védett, Nem közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

Teste nyúlánk, oldalról lapított. Tompán lekerekített orra rövid, hossza közelítőleg megegyezik a szem átmérőjével. Félig alsó állású szája kicsi, szöglete nem éri el a szem elejének vonalát. Pikkelyei közepes nagyságúak, számuk az oldalvonalon 46 és 53 között változik, fölötte 7-8 pikkelysor számolható. Alsó úszóik sárgás színezetűek, legföljebb a tövük vörhenyes. Fejlett példányainak testhossza 15-25, legfeljebb 30 cm. A folyókban kisebb csapatokba tömörülve, a patakokban inkább magányosan keresi táplálékát, amely részben növényi hajtásokból és magvakból, részben ászka- és bolharákokból, férgekből, rovarlárvákból áll. Változó vízhőmérséklet mellett, márciustól májusig ívik. Ikráit többnyire a sóderes aljzatra rakja, de ennek hiányában a vízinövények is megfelelnek számára. Az ikraszemek mérete 1,5-2 mm, számuk 10-20 ezer. A hímek 3, a nőstények 4 évesen válnak ivaréretté.

Elterjedés:

Közepes és nagyobb folyóinkban főleg a paduc- és márnazóna hala, de lehúzódhat a dévérzóna felső régiójába is. Patakokban és kis folyókban inkább csak akkor fordul elő, ha a befogadó nagyobb folyóban is megtalálható. Vizeinkben őshonos euro-szibériai elterjedésű faj, amely a Pireneusoktól kezdve majdnem egészen a távol-keleti partvidékig megtalálható.

Elterjedés Magyarországon: Tavainkban és alföldi folyóinkban hiába keressük, ugyanis szaporodásához kavicsos-sóderes aljzatot igényel, ahol fejlődő ikráira folyamatosan oxigéndús vizet szállít a sodrás. A magyarországi folyóvizekben, főleg az erős sodrású részeken, mindenütt előfordul.

Természetvédelmi helyzet:

Egy-egy vízfolyás esetében a nyúldomolykóból fogott mennyiség számottevő lehet, országos viszonylatban azonban jelentéktelen. Korábban – valószínűleg viszonylagos ritkasága miatt – a védett fajok listáján szerepelt, de fogási tilalmát 1993-ban feloldották. Erre azért kerülhetett sor, mert a faj elterjedési területe igen nagy, továbbá olyan vizeinkben él, ahol intenzív halászat és horgászat nem folyik, tehát nem is veszélyezteti fennmaradását. Élőhelyeinek megóvásával többet tehetünk érte. Még nem számít ritkaságnak az igényeinek megfelelő élőhelyeken, de az áramláslassító duzzasztók építése és a vízfolyások fokozott szennyvízterhelése veszélyezteti. Erre is tekintettel a nyúldomolykót 2009-ben a nem halászható (horgászható) halfajok közé sorolták, 2010-ben pedig megtörtént védetté nyilvánítása is. A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Irodalomjegyzék:

https://www.fishbase.de/summary/Leuciscus-leuciscus.html

https://www.fws.gov/fisheries/ans/erss/uncertainrisk/ERSS-Leuciscus-leuciscus-FINAL-Dec2019.pdf

Fényképek:

Forrás:

http://www.termeszetvedelem.hu/_user/vedett_fajok_images/2161_1377154966.jpg

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet