Fajtár

Nagy lilik

Anser albifrons
Fokozottan védett, Közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj. Hossza 65-78 centiméter, a szárnyfesztávolsága 130-165 centiméteres, testtömege 1800-3100 gramm.

A test tollazatának színe sötét szürkésbarna tónusú. A homlokán jól látható fehér folt található, amelynek szélessége a csőr szélességével megegyező, nagyjából a szemek vonaláig ér és felül lekerekített. Ez az első éves fiataloknál hiányzik. Hasán feltűnő, széles, fekete keresztsávok húzódnak. A fiataloknál ezek hiányoznak. A homlokfolt alakja és a has csíkozása egyedenként különböző lehet. Farcsíkja, fara és alsó farkfedői fehérek. Szeme sötétbarna, csőre rózsaszín (a grönlandi alfaj egyedeié okkersárga), lába élénk okkersárga.

A szárny csúcsa a fark végéig ér. Hangja éles "lilik-lilik", erről kapta a nevét.

A költőterületen elsősorban fűféléket eszik, az átvonulók nálunk főleg kukoricatarlókon, vetéseken és repceföldeken táplálkoznak. A gyakori fajok közül a nagy lilik táplálkozására jellemző telente a gyepek legelése.

A párok többnyire második nyarukon alakulnak ki, 1-2 évig jegyben járnak, mielőtt először költenének. A fészek a mocsaras, nedves tundra száraz kiemelkedésein található. A fészkét a talajon, kisebb mélyedésbe a tojó készíti, többnyire egy már meglévő mélyedést bélel ki pehelytollaival. A fészekalja 5-6 tojásból áll, melyen 28 napig kotlik. Június második felében és júliusban költ. Amíg a tojó kotlik, a gúnár őrködik. A szülők közösen vezetik fiókáikat, melyek augusztusban válnak röpképessé.

Elterjedés:

Észak-Amerikában, Grönlandon, Európában és Északnyugat-Szibériában őshonos. Vizek közelében, folyóparton, tengerparti dombokon költ.

A Közép-Európában megjelenő alfaj (A.a. albifrons) költőterülete Európa és Szibéria legészakibb részének tundrája. Az állomány túlnyomó része Oroszország területére esik. A kontinens belsejébe és az atlanti partvidékre vonulása során jut el. Rendszerint október végén, november elején jelennek meg az első példányok 4–5000 km megtétele után. Decemberben már tömegesen fordul elő és március végén már csak ritkán láthatóak.

Hazánkban az egyik legnagyobb tömegben megjelenő vadlúd-faj. Október és március között nyári ludakkal és vetési ludakkal keveredett csapatai minden jelentősebb vizes élőhelyen megfigyelhetőek. A Kárpát-medence fontos telelőhelyük. A 90-es évek végéig túlnyomórészt az Alföld vizes élőhelyein teleltek, az utóbbi években a Dunántúlon is megnőtt a számuk, a vonulási útvonal időleges eltolódásával. Napjainkban már a Fertő mellett is több tízezer példány számlálható. A pihenőhelyeken nyári ludakkal és vetési ludakkal együtt alkot nagy csapatokat, de köztük időnként ritkább fajok, mint a hasonló színezetű kis lilik is előfordulnak.

Természetvédelmi helyzet:

A múlt század 80-as és 90-es éveiben nagyon megcsappant az átvonuló nagy lilikek száma, aminek fő oka a vonulás útvonalának átmeneti megváltozása lehetett. Az ezredforduló után hirtelen nőtt meg újra a mennyiségük tízezres nagyságrendűre, ma ez a domináns faj a telelők között. Az elmúlt évszázadban jelentős mértékben csökkent a száma a mértéktelen vadászat, az élőhelyek átalakítása, valamint az éjszakázóhelyek zavarása miatt. Jelenleg stabilizálódott az állomány, Magyarországon is vadászható a faj.

Védettség:

Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt nem áll, vadászható faj. A vadludak vadászatakor különösen körültekintően kell eljárni, hogy a vegyes csapatokban megjelenő ritka, vagy veszélyeztetett fajok egyedei ne szerepeljenek a terítéken.

Irodalomjegyzék:

https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-ansalb

https://www.tiszatoelovilaga.hu/nagy-lilik/

https://www.europamadarai.hu/nagy-lilik/

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/a-magyarsag-kezikonyve-2/noveny-es-allatvilag-1E2/ludfelek-partimadarak-siralyok-414/a-nyari-lud-a-vetesi-lud-es-a-nagy-lilik-41A/

https://www.ferto-hansag.hu/hu/nagy-lilik.html

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet