Magas tarackbúzafű

Általános leírás, életmód:

A magas tarackbúzafű pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozik. A magas tarackbúza akár 2 méter magasra is megnövő, zsombékokat képező pázsitfűfaj. A nyelvecske 1–2 mm-es, és hártyásan felszakadozik. A növény 6–9 mm széles levelei, erősen bordásak, az ereken érdesek. A 20-40 cm-es kalász szaggatott, a kalászkák (különösen az alsók) pedig lazán állók. A faj 10-25 mm hosszú füzérkéje 10–18 virágú. A füzérkék gyakran kifelé görbülnek. Közvetlenül a virágzati tengelyen ülnek. Az növény mindkét pelyvája lekerekített csúcsú, alsó pelyva 8–12 mm, a felső 10–14 mm hosszú. A külső toklász 10–12 mm hosszú, valamint szálkátlan. Tompa csúcsúak. Virágzása VI–VIII. tehető. Élőhelyei a szikes és homoki gyepek. A növényt „energiafűként” termesztik is. A faj nagy füzérkéi, zsombékos növekedése és ritkásan álló, valamint robusztus termete következtében a többi hazai tarackbúzafajtól általában könnyen megkülönböztethető.

Elterjedés:

Duna-Tisza köze, Tiszántúl, Nagyalföld. A növény a Földközi-tenger medencéjétől, illetve Kelet-Európától a Kaszpi-tenger térségéig és az Arab-félszigetig őshonos, A fajt betelepítették Dél-Amerikába és Ausztráliába. Az magas tarackbúza első magyarországi adatai a XX. század második feléből származnak. Az ismert hazai állományai egy kézen megszámolhatóak voltak egészen 10 évvel ezelőttig. Ezen adatok korábbi emberi behatás alatt álló, enyhén szikes gyepekből származnak az Alföldről. Bár a témával foglalkozó botanikusok nézetei megoszlanak a kérdésről, esetükben vélelmezhető az faj természetes eredete. A genetikai szennyezés esélyének, valamint a kivadulásra való hajlam tükrében a faj eddig ismert előfordulások őshonossága is kétes megítélésű. A Flóraatlaszban az első néhány adat bizonytalan eredetűként, az újabbakat adventív megjelenésként tünteti fel. Az itt bemutatott lelőhely minden bizonnyal az utóbbiak közé sorolandó. A Flóraatlaszban a növénynek egy közép-dunántúli (nagyjából a Bársonyos tájegységhez sorolható) négyzet, valamint az Alföld különböző részeiről vannak előfordulásai. A veresegyházi adat így a hazai elterjedés északnyugati peremére esik. Legközelebb a Kiskunságból, valamint a Jászságból.

Természetvédelmi helyzet:

A fajt ritkasága és sztyeppi jellege miatt védetté is nyilvánították. Az ipar potenciális energianövényként fedezte fel a magas tarackbúzát a XX. század végén. A 2000-es évek közepén az országban többfelé megjelentek az alföldi és kelet-kaukázusi állományokból keresztezett fajta ("Szarvasi-1 energiafű") ültetvényei. Egy új fajta vagy hibrid új tájban történő termesztésének megkezdése mindig magában hordozza azon kockázatot, hogy a termesztésből kikerülő példányok kedvezőtlen hatást gyakorolnak a természetes élő, valamint élettelen környezetre. Az Alföldön egyre több helyen jelezték a magas tarackbúza új előfordulását, tartós megtelepedését, valamint helyenként tömegessé válását az utóbbi években. Ezen új előfordulások valószínűleg az energiafű magjainak kiszóródásával jöttek létre, gyakran utak mentén. Mivel a "kivadult" energiafű természetközeli állapotú gyepekben, (pl. az Alföldön tipikusan mezsgyéken fennmaradt löszgyepekben) is képes megjelenni, így a növény, invazív növénynek (vagy özönnövénynek) tekinthető. Az energiafű másik természetvédelmi veszélye, hogy hozzájárulhat a magas tarackbúza esetlegesen őshonos állományainak genetikai leromlásához.

Védettség:

Védett. 5.000 Ft

Irodalomjegyzék:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=303

http://lengyel-attila.blogspot.com/2016/07/magas-tarackbuza-elymus-elongatus.html

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)