Leánykoncér
Általános leírás, életmód:
A leánykoncér mérsékelten magas hátú, oldalról lapított testű hal, melynek legnagyobb hossza ritkán haladja meg a 30 cm-t. A faj a hátrasimított mellúszó végénél, tehát még a hasúszó kezdete előtt éri el legnagyobb magasságát.
Feje igen kicsi, szája pedig kicsi és félig alsó állású, felső állkapcsa kissé túlnyúlik az alsón, szájnyílásának szeglete az orrnyílással esik egy vonalba. A félig alsó állású száj, a numerikus bélyegek, a nyúlánkabb test, a kisebb pikkelyek és a halványabb színezet összhatása segít a fajt elkülöníteni a bodorkától.
A leánykoncér szeme kicsi, a szemgyűrűje fehéres, nem narancsos.
Hátúszója, melyben 9-12 elágazó sugár van, a hasúszók elülső függőleges vonalában kezdődik.
Farkalatti úszójában 10-13 osztott sugár található, kevéssel a hátúszó alapja mögött kezdődik. Mindkét úszó alapja rövid, szegélyük homorú.
Farokúszó mélyen bemetszett.
Enyhén ívelt oldalvonalán 44-49 pikkely számolható.
A leánykoncér hasa fehér, oldala ezüstös, hátán szürkészöld. Idősebb példányainak kékes ezüstös is lehet a színe az oldalvonal felett.
Hátúszója, valamint mellúszója piszkos sárgás-narancsos, a többi úszója narancsszínű, idősebb korára vörös színűvé válhat.
A leánykoncér áramláskedvelő (reofil) faj.
Elsősorban nagyobb folyók paduc-, illetve márnazónájában él. Optimális élőhelyét a folyók kavicsos és sóderes medrű, üledékmentes, sebesebb sodrású szakaszai adják.
A leánykoncér hároméves korára válik ivaréretté.
Ívása március május között zajlik, mikor a tavaszi áradás elönti a folyók hullámterét. 10-14 ˚C hőmérsékletű vízben, sekély, kavicsos aljzatú részeken. Ennek hiányában azonban növényzetre is lerakja ragadós ikráit.
Nászidőszakban a hímek több sorban elhelyezkedő tövisszerű nászkiütéseket viselnek.
A nőstények 25. 000-30.000, 2 mm nagyságú, szürkés-rózsaszínű ikrát raknak le.
A lárvák, melyek néhány napig a vízfenéken tartózkodnak, ezt követően kezdenek el úszni, 13-14 mm hosszúak. Az első év végére 60-70 mm standard testhosszúságot ér el.
A leánykoncér a mederfenéken magányosan vagy néhány példányból álló kis csapatokban a keresi táplálékát, ami kisebb gerinctelenekből, főként rákokból, puhatestűekből, valamint rovarlárvákból áll.
Elterjedés:
A faj őshonos Ukrajna, Szlovákia, Szlovénia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Németország, Szerbia, Románia, Ausztria, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Csehország.
A faj a Duna medencéjének endemikus halfaja.
Jelenleg az alábbi folyóvizekből ismert: Bodrog, Dráva, Duna, Kraszna, Lajta, Mosoni-Duna, Mura, Rába, Tisza, Túr. Korábbi Szamosból, Bódvából, Hernádból kimutatott előfordulását (1961) újabb vizsgálatok nem tudták kimutatni.
Természetvédelmi helyzet:
A leánykoncér populációkra legjelentősebb veszélyeztető tényezők a vízszennyezés és a folyókon épített duzzasztók. Utóbbiak hatására feliszapolódik a meder a felszíni folyószakaszokon, így faj elveszíti optimális szaporodási feltételeit. A duzzasztók emellett a folyók öntisztulását is akadályozzák, illetve faj útját állják a vonulásban is. Hosszú távon az egyre növekvő horgászati és halászati terhelés is állománycsökkenéshez vezethet. Emellett pedig az élő-és szaporodóhelyeiken végzett sóder-és kavicstermelés is negatív hatást gyakorol állományaira.
Védettség:
IUCN besorolása alapján nem veszélyeztetett (LC).
Hazánkban 2002 óta védett.
Természetvédelmi értéke: 10.000 Ft.
A faj szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és V. a Berni Egyezmény III. függelékében, valamint a 275/2004. (X.8.) Kormányrendelet 2. A) mellékletében.
Irodalomjegyzék:
Sallai Zoltán (2014): Leánykoncér Rutilus virgo (Heckel, 1852). In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár:410-411. o.
http://www.terra.hu/halak/html/rutilus_pigus.html
https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1299