Leánykökörcsin

Általános leírás, életmód:

A leánykökörcsin meglehetősen alacsony, mindössze 10-40 cm magas, selymesen gyapjas növény. Felálló szára egyenes és hengeres, selymes szőrbunda borítja.

Virágzáskor az előző évi elszáradt levelek vannak meg, majd a virágzás után kezdenek kifejlődni kezdetben szőrös, majd fokozatosan lekopaszodó tőálló levelei. A levelek hosszú nyélen ülnek, a levéllemez páratlanul szárnyasan szeldelt. Cimpái kihegyesedő szálas-lándzsásak. A virágzás után megnyúlt száron 3 örvösen álló, gallérozó fellevél is található, amelyeknek sallangjai keskenyek, behajlítottak, és szintén gyapjas szőrökkel fedettek.

A felálló, kehelyszerű virága a vastagon és elállóan gyapjas-szőrös tőkocsányon magánosan fejlődik. A virágot hat 4-5 cm hosszú, kékesibolya színű, kívülről lágyan szőrös lepellevél alkotja. A virág belsejében a lepel feléig érő aranysárga porzók sokasága található, melyek közepén lilás bibeszálak vannak. A termésérés során a terméseken maradó bibeszál több centiméteresre nyúlik és látványos bóbitát alkotó repszőrök fejlődnek ki rajtuk. A terméseken található függelékek nemcsak a terjedésüket segítik, hanem nedvesség hatására kissé vissza is csavarodnak, ezzel belefúrva valamelyest a magot a talajba, így segítve azok megfelelő környezetbe kerülését. Termésük ilyen aszmagokból álló aszmagcsomó.

Mélyre hatoló, vastag, karószerű gyökere van.

Március-április táján virágzik, és az egyes tövek virágzása két-három hétig tart. Az őszi csapadékok hatására előfordul, hogy néhány tő ismét virágba borul. Termésérése alapvetően júniusra esik.

Egyes élőhelyeken a tátogó kökörcsinnel (Pulsatilla patens) és magyar kökörcsinnel (Pulsatilla flavescens) hibridet alkothat.

Mérgező növény, de a népi gyógyászatban teáját asztmás görcsök és fejfájást csillapítására használták.

Elterjedés:

Közép–kelet-európai, ún. pontus–pannon erdőssztyepp faj.

Messze a leggyakoribb kökörcsin fajunk, rokonainál lányegesen szélesebb elterjedésű.

Magyarországon elsősorban a Dunántúli- és az Északi-középhegység szikla- és pusztafüves lejtőin, sziklagyepeiben, karsztbokorerdeinek tisztásain jellemző, de hegylábi illetve dombvidéki területeken is megtalálható, helyenként tömeges. Ugyanakkor síksági előfordulásai hazánkban ritkaságszámba mennek.

Főként a napsütötte, száraz szikla- és pusztafüves lejtőket, sziklagyepeket, illetve a karsztbokorerdők tisztásait részesíti előnyben, de nyílt, száraz, mészkedvelő gyepeken - így löszgyepekben és ritkán homoki réten és legelőn, homoki erdő tisztásain – is megjelennek.

Természetvédelmi helyzet:

A fajra nézve a legfontosabb veszélyeztető tényezőt termőhelyeinek degradációja, illetve megszűnése jelenti, amelyek elsősorban a számos helyen túltartott vadállománynak, inváziós fajok térnyerésének, becserjésedésnek, beépítésnek, vagy egyéb antropogén hatásoknak (pl. terepi motorsportok, hulladéklerakás) köszönhető.

Számos helyen gyengíti a populációit az illegális szedés, illetve a nem körültekintő fotózás is. A

Védettség:

Az Európai Unió által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) alapján Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj. Az Irányelv II. és IV. mellékletében két rokonával, a magyar és tátogó kökörcsinnel együtt szerepel.

A Berni Egyezmény I. függelékében szerepel. Az IUCN „nem veszélyeztetett”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

FARKAS SÁNDOR (2014): Leánykökörcsin Pulsatilla grandis Wenderoth, 1831. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 46-48.o.

http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1103/farkas.html (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

http://www.termeszetvedelem.hu/_user/vedett_fajok_images/497_1376646078.jpg