Fajtár

Kis tűzlepke

Lycaena thersamon
Védett, Nem közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A kis tűzlepke (Lycaena thersamon) a boglárkalepkefélék (Lycaenidae) családjába tartozó, nappali aktivitású faj.

A hímek szárnyfelszíne narancsvörös alapszínű, az elülső szárnyak szegélye fekete, ezen kívül más rajzolat nem látható rajta. Hátsó szárnyain a fekete szegélyeken kívül fekete foltsort és egy ér fekete rajzolatát találjuk. A nőstények szárnyfelszíne kevésbé élénk, szárnyain fekete foltozatot visel. Évente két nemzedéke fejlődik, amelyet jól el lehet különíteni: az első nemzedék hátsó szárnyain nincs „farkinca”, míg a második nemzedéken megfigyelhető. Szárnyfesztávolsága 26-30 mm.

A májusban kikelt imágók a párzást követően keserűfű fajokra (Polygonum spp.) rakják le egyesével álló petéiket. A hernyók a tápnövény leveléhez hasonlóan zöld színűek, enyhén szőrözöttek, sötétebb-világosabb, a levél erezetére emlékeztetően csíkozottak. A hernyó telel át, majd tavasszal bábozódik. A báb feje és tora barna, potroha zöld, mindhárom testrészen sötétebb rajzolatokkal.

Zárt száraz- és félszáraz gyepeken, természetközeli mezsgyéken, felhagyott szántókon, szikesedő legelőkön, szőlőkben, nedvesebb, sásos réteken találkozhatunk vele.

Elterjedés:

Délkelet-Európában mindenhol elterjedt.

Magyarország nyílt élőhelyein mindenhol megtalálható, az Alföldön időnként népesebb állománnyal rendelkezik, míg máskor csak kis számban fordul elő.

Védettség:

Az IUCN Vörös Listán nem szerepel.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

Gergely, P., Gór, Á., Hudák, T., Ilonczai, Z., Szombathelyi, E. 2018. Nappali lepkéink – Határozó terepre és természetfotókhoz. Kitaibel Kiadó.

Fényképek: (Feltöltés folyamatban.)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár