Fajtár

Kis nádibagoly

Archanara dissoluta
Nem védett, Nem közösségi jelentőségű

Leírás:

A kis nádibagoly (Archanara dissoluta) a bagolylepkék (Noctuidae) családjába tartozó, éjszakai aktivitású faj.

Az elülső szárnyak alapszíne homokbarna, a szárny középső részén egy fekete kitöltésű körfolt foglal helyet, a vesefolt hiányzik.

A júniusban kikelt imágók a párzást követően közönséges nádra (Phragmites australis) rakják le petéiket. A hernyók áttelelnek és majd a következő év júniusában bábozódnak be. Évente egy nemzedéke fejlődik.

A gyakorlatlan szem számára könnyen összetéveszthető az őzbarna nádibagollyal (Archanara neurica). Azonban, ha egy kicsit jobban szemügyre vesszük a fajokat, könnyen megkülönböztethetjük egymástól őket. Ugyanis az A. dissoluta esetében egy jól elkülönülő fekete körfolt foglal helyet a szárny közepén, addig az A. neurica esetében ez elmosódott fekete folt és nem egy jól kivehető körfolt.

Folyópartokon, elmocsarasodott réteken, lápokon, párás ártéri területeken találkozhatunk vele.

Elterjedés:

Európa minden országában megtalálható.

Magyarországon egyelőre kevés elterjedési adata ismert. Eddig csak a Kisalföldön, a Bakonyban, a Vértesben, a Pilisben, Ócsán, a Zagyva-völgyben, a Hortobágyon, a Nyírségben és a Csörsz-ároknál figyelték meg.

Természetvédelmi helyzet:

A fajra veszélyeztető tényező a lápos, mocsaras területek lecsapolása, mezőgazdasági területté alakítása és a hőmérséklet folyamatos emelkedésének köszönhető kiszáradása.

Védettség:

Az IUCN Vörös Listán nem szerepel.

Magyarországon nem védett.

Irodalomjegyzék:

https://www.izeltlabuak.hu/faj/kis-nadibagoly

http://lepiforum.org/wiki/page/Archanara_dissoluta

https://lepidoptera.eu/species/907

Fényképek:

Forrás: Szerző: Káldi József (https://www.izeltlabuak.hu/faj/kis-nadibagoly/kep/357224)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár