Kis kárókatona

Általános leírás, életmód:

A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) a kárókatonához (Phalacrocorax carbo) hasonló alakú, de attól jóval kisebb termetű madár. Rövid, kampós csőre sötét; feje és nyaka barna, teste zöldesen fénylő fekete.. A nászruhás madarak fején, nyakán és felsőtestén apró, fehér pettyezés található, melyek a nyugalmi ruhás madárról hiányoznak, valamint utóbbi álla fehéres és a melle barnásabb árnyalatú. Faoktollai aránylag hosszúak, lába fekete.

A fiatalok a nyugalmi ruhás öregekhez hasonlítanak, de színezetük fakóbb barna, fejük és mellük finoman csíkozott, alsótestük pedig szürkésbarna színű.

Költőhelyeire március végén érkezik meg, de rendszerint csak májusban kezdi meg a fészkelést, gyakran vegyes gémtelepekben. Fészkét ágakból, gallyakból és nádszálakból építi meg. A májusban vagy júniusban lerakott 4-6 tojáson a szülők felváltva kotlanak, majd 27-30 nap elteltével előbújnak a tojásokból a fiókák. A fiatalok meglehetősen lassan fejlődnek, öthetes korukig fészeklakók, de a fészek elhagyása után is annak közelében maradnak még egy darabig. Mintegy 60-70 napos korukra válnak csak röpképessé, melynek eléréséig mindkét szülő gondoskodik róluk.

Tápláléka főleg apróbb halakból áll, de elfogja a kisebb rákokat, piócákat, kétéltűeket, sőt, még a vízipockot is. Gyakran csapatosan halásznak.

Rövid távú vonuló, de enyhe teleken akár át is telelhet be nem fagyó vizeink közelében.

Európában északi állományai az Adriai- és az Égei-tenger környékén telelnek, míg a déli részeken állandónak mondhatóak. Hazánkban főleg március és október között lehet látni.

Elterjedés:

A Balkán-félszigeten, a Krímben, az Azovi- és a Kaszpi-tenger, valamint az Aral-tó mentén, Kis-Ázsiában, Irakban és a Jordán folyó felső folyásánál fészkel. A 19. században még Afrikában is élt állománya. A világállomány több mint fele Európában él, ennek is nagy része a Duna-deltában.

Magyarországról a régebbi időkből elég hiányosak az ismereteink, de a nagyobb mocsarakban még gyakoriak lehettek. A 20. század elején több helyen is valószínűsítették fészkelését. Az 1980-as évektől kezdve egyre több kóborló madárral lehetett találkozni, majd 1988-ban megtelepedett egy pár a Tisza-tó északi részén és innentől kezdve egyre több helyen figyelték meg fészkelését. Az 1990-es évek elején, Hortobágyon kialakult költőállománya a mai napig az egyik legjelentősebb. A fészkelő párok növekvő számának köszönhetően egyre több helyen lehet megfigyelni az országban. Eleinte a Tiszántúlon lehetett sok madarat megfigyelni, de azóta a Dunántúlon is egyre gyakoribbak lettek.

Halban bővelkedő természetes vizeknél és kiterjedt halastórendszereknél telepszik meg.

Folyódelták mocsaraiban, kontinentális tavakon, ártéri erdőkben, nádasokban és halastavakon a kárókatonákkal (Phalacrocorax carbo), gémfélékkel (Ardeidae), batlával (Plegadis falcinellus), kanalasgémekkel (Platalea leucorodia) együtt, vagy olykor homogén telepekben költ, de akár magányosan is fészkel. Hazánkban előszeretettel költ nádasokban kialakult vegyes gémtelepeken, de kedveli a fűzbokros, rekettyés ártéri területeket, és a puhafás ligeterdőket is.

Természetvédelmi helyzet:

Az egyik legjelentősebb veszélyforrás számukra élőhelyeik elvesztése, amely mind fészkelő, mind táplálkozó helyeik eltűnéséhez vezetnek. Ennek következtében halastavakon is megtelepedtek, amely a természetvédelem és a halászat közötti konfliktus forrása lett. A halastavakon gyakran összetévesztik a kárókatonával, melynek köszönhetően gyakran esik vadászat áldozatává. Egyes országokban rekreációs és kereskedelmi célból is lövik. A vizeket ért szennyeződések is veszélyeztethetik őket.

Védettség:

Az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (2009/147/EK korábban 79/409/EGK) alapján közösségi jelentőségű Natura 2000-es jelölőfaj.

A Berni Egyezmény II. függelékében, valamint az AEWA, azaz a „Nemzetközi megállapodás az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről” szóló mellékletében is szerepel.

A Vörös Listán globálisan és európai viszonylatban „nem fenyegetett”-ként tartják számon.

Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

KILLIAN MULLARNEY - LARS SVENSON - DAN ZETTERSTRÖM - PETER J. GRANT (2013): Madárhatározó - Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója, 5. kiadás; Park Könyvkiadó, Budapest

OLÁH JÁNOS (2014): Kis kárókatona Phalacrocorax pygmeus Pallas, 1773. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 498-501. o.

DR. SZÉKESSY VILMOS (szerk.) (1958): Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) XXI. kötet Madarak (Aves), Akadémia Kiadó, Budapest

ECSEDI ZOLTÁN - KOVÁCS GÁBOR - IFJ. OLÁH JÁNOS - KONYHÁS SÁNDOR - VÉGVÁRI ZSOLT - TAR JÁNOS - GÁL ANDRÁS - JUHÁSZ LAJOS - ZÖLD BARNA - EMRI TAMÁS - SÁNDOR ISTVÁN - ZEKE TAMÁS - SZILÁGYI ATTILA - GYÜRE PÉTER - KAPOCSI ISTVÁN - TAR ATTILA - KOVÁCS GERGELY - ENDES MIHÁLY - DUDÁS MIKLÓS (2004): A Hortobágy madárvilága. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Balmazújváros – Szeged

UJHELYI PÉTER (szerk.) (2005):Élővilág enciklopédia – A Kárpát-medence állatai, Kossuth Kiadó, Budapest

SHMIDT EGON (2000): Madárlexikon; Anno Kiadó, Budapest

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET (2017) Magyarország madarai: Kis kárókatona. http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-phapyg Letöltés dátuma: 2017-04-19

http://www.iucnredlist.org/details/22696734/0 letöltés dátuma: 2017.04.19. (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1847#images-1