Fajtár

Karéjos vesepáfrány

Polystichum aculeatum
Védett, Nem közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A karéjos vesepáfrány a pajzsikafélék (Aspidiaceae) családjába tartozó faj.

Közepes termetű (40-80 cm), gyakran elfekvő páfrány.

A levélnyél és a gerinc pelyvaszőrös. A levelek, 20-70 cm szélesek, kitelelnek, rozettában állnak, (keskeny-) lándzsásak, kétszeresen szárnyasak, középtájon a legszélesebbek. Szárnyai előrehajlók. Lemezük eleinte világos v. középzöld, később pedig sötétzöld, felül fényes és kissé bőrnemű, kopasz. A szárnyak levélgerinc melletti felső szárnyacskája jóval nagyobb a mellette levőknél. Karéjosan, vagy durván fogas. Fátyolkái pajzs alakúak. A másodrendű levélkék csúcsuk felé kihegyesednek, az elsőrendű levélke gerincével hegyesszöget zárnak be.

Spóraérése július – augusztus tehető.

Mészkedvelő faj.

Friss, nyirkos talajt jelez.

Gyertyános-tölgyesek, erdeifenyvesek, telepített fenyvesek, sziklás bükkösök, üde hárs-kőris sziklaerdők, szurdokerdők, üde lomberdők, keményfás ligeterdők, növénye, viszont nyitott kutakban, valamint az Alföldön falakon, erdei árkokban is előfordulhat.

A dárdás és a díszes vesepáfránnyal (Polystichum lonchitis, Polystichum setiferum) steril hibridet alkothat.

Fiatal korában hasonlít a P. setiferum-hoz, viszont levele már akkor is szélesebb és tagoltabb.

Elterjedés:

Mecsek, Villányi-hegység, Soproni-hegység, Balfi-dombvidék, Kőszegi-hegység, Vasi-dombvidék, Vend-vidék, Őrség, Zalai-dombvidék, Belső-Somogy, Zselic, Geresdi-dombvidék, Dráva-sík, Kis-Alföld, Hajdúság, Nyírség, Bereg-Szatmári-sík Tiszántúl, Zemplén, Aggteleki-karszt, Ózdi-dombvidék, Bükk, Mátra, Medves, Karancs, Cserhát, Börzsöny, Gödöllői-dombvidék, Budai-hegység, Pilis, Vértes, Vérteslaja, Bakony, Balaton-felvidék, Keszthelyi-hegység.

Természetvédelmi helyzet:

Veszélyeztetettség: V: 5; H: 2

Védettség:

A faj védett. Természetvédelmi értéke: 5.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

Seregélyes Tibor, in Farkas Sándor (szerk.) 1999: Magyarország védett növényei. Mezőgazda Kiadó, Bp.

http://www.terra.hu/haznov/htm/Polystichum.aculeatum.html

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=115

Fényképek:

Karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum)

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=115#images-1

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár