Fajtár

Kanalasgém

Platalea leucorodia
Fokozottan védett, Közösségi jelentőségű

Általános leírás, életmód:

A kanalasgém (Platalea leucorodia) nagytermetű gázlómadár. A nászruhás madarak tarkótollai megnyúltak, okkersárga mellfoltja, kanálszerűen kiszélesedő, hosszú, sárga végű sötét csőre (melyről a nevét is kapta) és tiszta fehér tollazata jellegzetes megjelenést kölcsönöz számára. A nyugalmi ruhás madaraknál a megnyúlt tarkótollak és a sárgás mellfolt hiányzik.

A fiatal madarak a nyugalmi ruhás öregekhez hasonlítanak, de a külső kézevezők csúcsai feketék, a kezdetben rózsaszínes láb és csőr fokozatosan sötétedik be.

A telepei tavasszal viszonylag korán benépesülnek, már február végén, március folyamán visszaérkezik telelőterületeiről. Meglehetősen terjedelmes fészkét rendszerint avas nádasokba, nádasok környéki fákra, bokrokra építi nádszálakból és levelekből. Telepesen - gyakran más fajok /nagy kócsag (Casmerodius albus), kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus), batla (Plegadis falcinellus), üstökösgém (Ardeola rallodes), bakcsó (Nycticorax nycticorax)/ társaságában - költ, de azoktól rendszerint elkülönülten. Jellemző, hogy a fészkek között kicsi a távolság, gyakran közös alapon is épülnek a fészkek. A tojó április végén, május elején rakja le 3-4 tojását, melyeken mindkét szülő kotlik. Mivel a kotlás már az első tojás lerakása után elkezdődik a fiókák pár napos különbséggel, 21-24 nap elteltével kelnek ki. A fiókák körülbelül 4 hetes korukig maradnak a fészekben, és további 3 hétre van szükségük, hogy repülőssé váljanak. Évente egyszer költ, pótköltése elhúzódhat. Feltehetően 3-4 évesen válnak ivaréretté.

A pihenő madarak testtartása igen jellegzetes. Röptében nyakát a gólyákhoz hasonlóan kinyújtja, szárnycsapásai a gémekénél gyorsabbak, és gyakran siklanak is.

Általában sekély vizű élőhelyeken keresi táplálékát. Táplálkozáskor fejével kaszáló mozdulatokat végezve halad előre, és így szedi össze különböző vízi rovarokból, azok lárváiból, piócákból, ebihalakból, kisebb halakból, csigákból, békákból és gőtékből álló táplálékát.

Vonuló faj, Magyarországon elsősorban márciustól októberig találkozhatunk vele. A telet a Földközi-tenger környékén tölti, de akár a Szaharán túlra is eljuthat, de olykor egyes egyedek az átteleléssel is megpróbálkoznak. Legfontosabb telelőhelyei Tunéziában és Líbiában vannak.

Elterjedés:

Elterjedési területe Európától Közép- és Kelet-Ázsián keresztül egészen a Japán tengerig húzódik. Emellett megtalálhatók még a Hindusztáni-félszigeten és Afrikában is. A nálunk is élő törzsalak Európától Ázsia keleti részéig, valamint Indiában és a Perzsa-öböl környékén fordul elő.

Európában Spanyolországtól a Fekete-tengerig elszórtan fordul elő viszonylag csekély populációkban. Legnagyobb állományai Spanyolországban, Magyarországon, Hollandiában és Ukrajnában vannak. Csak Hollandia, Magyarország és Horvátország fészkelő állományai mutatnak növekedést, a többi helyen állományuk csökken, vagy stagnál.

Magyarországon a Dunántúlon a Velencei-tó környékén rendszeres fészkelő, de rendszertelenül költ a Fertő hazai oldalán és a Kis-Balatonnál is. A hazai állomány nagy része az Alföldön található, legnagyobb mennyiségben a Hortobágyon. Rendszeresen költ a Kiskunságban, a Tisza-tavon, a Tisza mentén, a Bihari-síkon, az Ugrai-réten és a Dél-Alföldön is.

Nagy kiterjedésű édesvízi folyóártereken, mocsarakban és halastavakon fészkel. Táplálkozni a sekély és növényzetben szegény vizekre jár. Vonuláskor inkább tengeri és félsós vizekhez kötődik, gyakran lagúnákban és folyótorkolatokban figyelhető meg.

Természetvédelmi helyzet:

A rosszul ütemezett nádégetés tönkreteheti fészkelőhelyeit, vagy akár már a fészkelő kolóniát is megsemmisítheti, valamint a madarak a halastavak túl korai lecsapolása miatt is elhagyhatják a telepet, továbbá az emberi zavarásra nagyon érzékenyek. Szintén nagy veszélyt jelent rájuk a könnyen felmelegedő sekély vizekben fellépő botulizmus. Vonuláskor a vezetékeknek való ütközés is sok áldozatot szedhet.

Védettség:

Az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (2009/147/EK korábban 79/409/EGK) alapján közösségi jelentőségű Natura 2000-es jelölőfaj, az irányelv I. függelékében szerepel.

A Berni Egyezmény és a Bonni Egyezmény II. függelékében, valamint az AEWA, azaz a „Nemzetközi megállapodás az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről” szóló dokumentum mellékletében is szerepel.

A Vörös Listán globálisan és európai viszonylatban is „nem fenyegetett”-ként tartják számon.

Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

KOVÁCS GÁBOR (2014): KANALASGÉM Platalea leucorodia Linnaeus, 1758. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 535-537. o.

KILLIAN MULLARNEY; LARS SVENSON; DAN ZETTERSTRÖM; PETER J. GRANT (2013): Madárhatározó - Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója, 5. kiadás; Park Könyvkiadó, Budapest

DR. SZÉKESSY VILMOS (szerk.) (1958): Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) XXI. kötet Madarak (Aves), Akadémia Kiadó, Budapest

ECSEDI ZOLTÁN, KOVÁCS GÁBOR, IFJ. OLÁH JÁNOS, KONYHÁS SÁNDOR, VÉGVÁRI ZSOLT, TAR JÁNOS, GÁL ANDRÁS, JUHÁSZ LAJOS, ZÖLD BARNA, EMRI TAMÁS, SÁNDOR ISTVÁN, ZEKE TAMÁS, SZILÁGYI ATTILA, GYÜRE PÉTER, KAPOCSI ISTVÁN, TAR ATTILA, KOVÁCS GERGELY, ENDES MIHÁLY, DUDÁS MIKLÓS (2004): A Hortobágy madárvilága. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Balmazújváros – Szeged

UJHELYI PÉTER (szerk.) (2005):Élővilág enciklopédia – A Kárpát-medence állatai, Kossuth Kiadó, Budapest

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET (2017) Magyarország madarai: Kanalasgém. http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-plaleu Letöltés dátuma: 2017-05-29

http://www.iucnredlist.org/details/22697555/0 letöltés dátuma: 2017.05.29. (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1865#images-1

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet