Gulipán

Általános leírás, életmód:

A gulipán (Recurvirostra avosetta) jellegzetes hosszú, vékony, fekete, felfelé hajló csőrű, fekete-fehér tollazatú partimadár. Nászruhában a fejtető, a tarkó ás a nyak hátsó része, a váll, a szárnyon a fedőtollak egy része, illetve a kézevezők feketék, a test többi része pedig fehér.

A hím és a tojó hasonlít egymásra, de előbbiek csőre hosszabb, kevésbé felhajló, a fej mintázata kontúrosabb. Szürkéskék lábai reptében túlnyúlnak faroktollakon.

A fiatal madarak mintázata elmosódottan barnás, lábuk fakószürke.

Márciusban érkezik, a párok gyakran már együtt érkeznek meg a költőhelyekre. Évente egy alkalommal költ, a fészekalj pusztulásakor pótköltésbe kezdhet. Rendszerint laza telepekben fészkel, sokszor gólyatöcsök (Himantopus himantopus) és más partimadarak társaságában.

Vízpart mentén, szigeteken, félszigeteken, csupasz partokon kapar magának egy gödröt, melyeket általában különböző növényi részekkel szegényesen kibélel, de olykor nem is használ fészekanyagot. A tojó áprilisban rakja le 3- 4 aranysárgás alapon foltos tojását, melyeken a szülők felváltva kotlanak 22-25 napig. Veszély közeledése esetén valamelyik szülő a betolakodó elé szalad és magát feltűnően mutatva, riasztó hangokat hallatva próbálja elterelni a fészektől. A fiókáik kikelésük után hamar elhagyják a fészket, és már néhány naposan jól úsznak, de röpképességüket csupán 6 hetes koruk környékén érik el. Ez idő alatt mind a két szülő vezeti őket.

Jellegzetes táplálkozási módja, mikor csőrével kaszáló mozdulatokat végezve szedi össze táplálékát a víz felszínén. Főleg rovarokkal és egyéb gerinctelen állatokkal táplálkozik, de kis mértékben növényi eredetű táplálékot is fogyaszt.

Vonuló, nálunk március és november között lehet vele találkozni. Az Atlanti-óceán partvidékén, Franciaország, Spanyolország, Portugália és Marokkó partvidékén, a Nyugat-Mediterráneumban, főleg Tunéziában, Görögországban és Egyiptomban vannak jelentős telelőhelyei, de vonulása során Nyugat-, Közép- és Dél-Afrikába is eljuthat. A Magyarországon fészkelők a telet a Földközi-tenger térségében töltik.

Elterjedés:

Nyugat-Európától kelet felé Kis- és Közép-Ázsián át Délkelet-Szibériáig és Északkelet-Kínáig húzódik egységes fészkelőterülete. Helyenként költ Észak-Afrikában, Kelet- és Dél-Afrikában is. Európában legnagyobb számban a nyugat-európai tengerparti övezetben fészkel, de a belföldi tavakon és a Fekete-tenger partvidékén is megtalálhatók. Legnagyobb számban Hollandiában, Spanyolországban, Dániában és Bulgáriában költ.

Magyarországon rendszeresen költ a kiskunsági szikes tavakon, a szegedi Fehér-tavon és a Szegedi-Fertőn, a Csaj-tavon, a Hortobágyon, a Hevesi-síkon, a Bihari síkon és a Hajdúságban. Ingadozó számban fészkel a Fertő élőhelyrekonstrukciós területein és a dunántúli Sárrét szikes tavain. Ezek mellett, főleg a Dunától keletre, számos vizes élőhelyen előfordulhat költése. Állománya a csapadékviszonyoktól függően változik.

Különösen kedveli a sekély vizű sós és szikes tavakat, lagúnákat, kisebb tavakat, sópárlókat, folyótorkolatokat, sőt a mesterséges sós vizű élőhelyeket is, ahol nincs növényzet, vagy nagyon gyér. Nagyon csapadékos években akár ideiglenes vizes élőhelyeken, belvizeken és vésztározókon is megjelenhet.

Természetvédelmi helyzet:

A vizes élőhelyek elszennyeződése és megszűnése súlyosan veszélyeztetik a fajt. A fészkelő madarakra nagy veszélyt jelentenek a ragadozók (például a róka (Vulpes vulpes), szarka (Pica pica), dolmányos varjú (Corvus cornix)), de halastavakon a rosszul ütemezett árasztás is tönkreteheti fészkelését. Telelőhelyein az emberi zavarás, a szennyezés, az infrastruktúra gyors fejlődése hat negatívan. A madárinfluenzára és botulizmusra rendkívül érzékenyek.

Védettség:

Az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (2009/147/EK korábban 79/409/EGK) alapján közösségi jelentőségű Natura 2000-es jelölőfaj, az irányelv I. függelékében szerepel.

A Berni Egyezmény és a Bonni Egyezmény II. függelékében, valamint az AEWA, azaz a „Nemzetközi megállapodás az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről” szóló dokumentum mellékletében is szerepel.

A Vörös Listán globálisan és európai viszonylatban is „nem fenyegetett”-ként tartják számon.

Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

OLÁH JÁNOS (2014): GULIPÁN Recurvirostra avosetta Linnaeus, 1758. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 590-592. o.

KILLIAN MULLARNEY; LARS SVENSON; DAN ZETTERSTRÖM; PETER J. GRANT (2013): Madárhatározó - Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója, 5. kiadás; Park Könyvkiadó, Budapest

DR. SZÉKESSY VILMOS (szerk.) (1958): Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) XXI. kötet Madarak (Aves), Akadémia Kiadó, Budapest

ECSEDI ZOLTÁN, KOVÁCS GÁBOR, IFJ. OLÁH JÁNOS, KONYHÁS SÁNDOR, VÉGVÁRI ZSOLT, TAR JÁNOS, GÁL ANDRÁS, JUHÁSZ LAJOS, ZÖLD BARNA, EMRI TAMÁS, SÁNDOR ISTVÁN, ZEKE TAMÁS, SZILÁGYI ATTILA, GYÜRE PÉTER, KAPOCSI ISTVÁN, TAR ATTILA, KOVÁCS GERGELY, ENDES MIHÁLY, DUDÁS MIKLÓS (2004): A Hortobágy madárvilága. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Balmazújváros – Szeged

UJHELYI PÉTER (szerk.) (2005):Élővilág enciklopédia – A Kárpát-medence állatai, Kossuth Kiadó, Budapest

MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET (2017) Magyarország madarai: Gulipán. http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-recavo Letöltés dátuma: 2017-06-30

http://www.iucnredlist.org/details/22693712/0 letöltés dátuma: 2017.06.30. (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1915#images-1