Északi smaragdszitakötő

Általános leírás, életmód:

Az északi smaragdszitakötő (Somatochlora metallica) a smaragdszitakötők (Corduliidae) családjába tartozó, egyenlőtlen szárnyú szitakötő (Anisoptera) faj.

Szeme és testének nagy része élénk fémeszöld, kevés bronzos szín csak az idős egyedek egyes testrészein figyelhető meg. A homlok oldalsó és alsó szegélyén lévő sárga foltok összeérnek, lapos U alakú rajzolatot alkotnak, az előfejpajzs és a rágók sárgák. A potroh 2. és 3. szelvényének alsó részén és oldalán mindkét nem sárga foltokat visel. A hím potroha a 6. és 7. szelvényénél éri el a legnagyobb szélességét. Szárnyjegyei barnás színűek.

Az imágók az egyenlőtlen szárnyú szitakötőkre (Anisoptera) jellemzően széttárt szárnyakkal pihennek. A lárva és az imágó is ragadozó. Testhossza 50-55 mm, szárnyfesztávolsága 70-78 mm, a lárvabőr hossza 22-26 mm.

A lárva az álló vagy lassan áramló, növényzetben gazdag, gyakran tőzeges, láp-jellegű vizeket, csatornákat, átöblítő holtágakat kedveli. A lárva kétéves fejlődésű. Az ivarérett egyedek napközben sosem szállnak le, állandóan járőröznek a víz felett. Az imágókkal június elejétől augusztus közepéig találkozhatunk.

Elterjedés:

Észak- és Közép-Európában szinte mindenhol megtalálható, de Dél-Európából hiányzik.

Magyarországon stabil populációi csak az Észak-Hanságban és a Szigetközben alakultak ki, de elterjedésének tisztázása további adatgyűjtést igényel.

Természetvédelmi helyzet:

Nem fenyegetett, de élőhelyeinek szárazodása, lápok lecsapolása, a vizek átlaghőmérsékletének emelkedése és az eutrofizáció az állomány csökkenéséhez vezethet.

Védettség:

Az 1989-es Vörös Könyvben aktuálisan veszélyeztetettként számon tartott.

Az IUCN Vörös Listán nem szerepel.

Magyarországon nem védett.

Irodalomjegyzék:

Ambrus, A., Danyik, T., Kovács, T., Olajos, P. 2018. Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Fényképek:

Forrás: ambrusAndras, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0