Díszes légivadász

Általános leírás, életmód:

A díszes légivadász (Coenagrion ornatum) az egyenlőszárnyú szitakötők vagy kisszitakötők (Zygoptera) alrendjébe tartozó karcsú testű faj. A szem mindkét ivarnál osztott színezetű, a felső rész fekete, az alsó a hímen kék, a nőstényen pedig a tor színével megegyező, kék vagy zöldes színű. A szem mögötti folt hátulsó szegélye jellegzetesen erősen fogazott. Teljes testhossza 29-34 mm, melyből a potroh hossza 20-26 mm. Teste világos alapszínű, fekete foltokkal díszítet. A világos részek a hímeknél élénkkékek, a nőstényeknél pedig sárgászöld vagy kékeszöld színűek. Szárnyai teljesen áttetszőek, szarnyjegyei feketék. Szárnyfesztávolságuk 35-49 mm. A lábak hosszirányban csíkozottak.

Más fajoktól való elkülönítésük általában a mintázat, illetve hímeknél a potroh végfüggelékei, nőstényeknél pedig az előhát formája alapján történik. Egyértelmű elkülönítése a hozzá mintázatban igen hasonló fajoktól a fejtető hátulsó kétoldali kiöblösödő részén található körte alakú világos folt alapján történhet, aminek a hátulsó szegélye a díszes légivadász esetében mindkét ivarnál csipkézett.

A díszes légivadász lárva állapotban telel át, illetve feltételezések szerint a lárva a laza fenéküledékbe beásva magát rövidebb vízszegény periódusokat is átvészelhet. A lárvabőr hossza 15–19 mm. A lárvafejlődés időtartamát pontosan nem ismerjük, de valószínűleg évente csupán egyetlen generáció fejlődik ki (univoltin). Korai faj, kirepülésük zömmel április vége-május közepe között zajlik. Imágóvá vedlésük általában a reggeli, korai délelőtti órákban történik valamilyen vízfelszín fölé nyúló növény szárán vagy levelén.

Repülési idejük viszonylag rövid, többnyire csupán július közepéig tart. Az imágók soha nem távolodnak messzire a tenyészőhelyüktől.

Párzási időszakban a hímek bizonyos mértékű területvédő magatartást (territorialitást) mutatnak. Nászuk főként déltájban vagy kora délután figyelhető meg. A párzást követően a hím és a nőstény összekapcsolódva, ún. tandempozícióban marad, és így történik meg a tojásrakás is. A nőstény egyenként szúrja be a tojásait a növények szárába vagy levelébe, a művelet közben gyakran részben vagy teljesen a víz alá merülve.

Elterjedés:

Pontomediterrán faunaelem. Fő elterjedési területe Irak, Kis-Ázsia, Görögország északi része és Bulgária. Európában elsősorban a nyáron jobban felmelegedő térségeket részesíti előnyben, elterjedésének súlypontja a kontinens délkeleti részére esik, a Szlovákiától a Balkánig terjedő sávtól nyugatra csak nagyon lokálisan, kis populációkban fordul elő.

Magyarországon az ország egész területéről vannak előfordulási adatai, azonban a mérsékelten gyakori fajok közé tartozik. Hazánkban elsősorban dombvidékeken és a középhegységek alacsonyabb régióiban fordulnak elő állományai, de jelentős populációi ismertek alföldi területeken is.

Tipikus kisvízfolyásokhoz kötődő faj. Lárvái az árnyékolatlan, tiszta és oxigéndús, áramló vizekhez alkalmazkodtak, a gyorsan felmelegedő, lassan áramló erek vagy csermelyek mederben található hínár- és mocsári növényzet között élnek. Ritkábban kis folyók hasonló jellegű partközeli részein, illetve megfelelően kialakított mesterséges medrekben, árkokban, csatornákban is megtelepednek.

Természetvédelmi helyzet:

A fajra nézve a legfontosabb ható tényező az élő- és szaporódóhelyeinek csökkenése, elsősorban a csapadék mennyiség csökkenésének, illetve a folyamatos szárazodásnak köszönhetően. Mindezeken túl az élővilágot figyelmen kívül hagyó mederrendezési munkálatok (kotrás, kibetonozás, növényirtás, természetes mederfejlődési folyamatok megakadályozása) tovább csökkenthetik állományaikat.

Szinten jelentős veszélyeztető tényező a fajra nézve a vizek szennyezése, valamint a vízterek eutrofizációja is.

Védettség:

Az 1992-ben EU által elfogadott Élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK) alapján az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj.

Az IUCN a Vörös Listáján „nem fenyegetett”-ként tartja számon.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Irodalomjegyzék:

AMBRUS A., DANYIK T., KOVÁCS T., OLAJOS P. (2018): Magyarország szitakötőinek kézikönyve. Magyar Természettudományi Múzeum, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., Budapest. 150 pp.

DÉVAI GYÖRGY (2014): Díszes légivadász Coenagrion ornatum Sélys-Longchamps, 1850. In HARASZTHY L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon; Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár:172-175. o.

http://szitakotok.hu/index.php?page=coenagrion-ornatum

http://legivadasz.hu/coenagrion-ornatum-diszes-legivadasz/

Fényképek: (Feltöltés folyamatban. )