Bakcsó

Általános leírás, életmód:

A madarak (Aves) osztályának a gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába és a gémformák (Ardeinae) alcsaládjába tartozó faj. Népies neve vakvarjú, kvakvarjú, oláhpap, kakcsó, vasfejű vakkánya. A kisebb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik.

Bujkáló természetű, szürkület idején lesz aktív, nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40-50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.

A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

Hossza 58–65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105–112 centiméter, tömege 500–800 gramm. A nemek hasonlóak.

Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.

Elterjedés:

Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa, Ázsia és Afrika nagy részén elterjedt.

Magyarországon a bakcsók állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.

Természetvédelmi helyzet:

Az egyik leggyakoribb hazai gémféle. Nagy telepei alakulhatnak ki, ezek közelében a kedvezőtlen változások miatt lokálisan sok pár költése meghiúsulhat. Szerencsére mára a nagy gémtelepek többsége védett területen található, ezekről pedig a természetvédelem megfelelően gondoskodik.

Védettség:

Bár az állománya stabil, Magyarországon a bakcsó fokozottan védett; természetvédelmi értéke 100 000 forint.

SPEC értékelése 3-as, azaz az európai állomány kedvezőtlen státusú, de a teljes állomány zöme nem Európában él.

Irodalomjegyzék:

https://www.tiszatoelovilaga.hu/bakcso/

https://www.europamadarai.hu/bakcso/

http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=vf_1855 (az oldal nem található)

Fényképek:

Forrás:

https://termeszetvedelem.hu/talalati-oldal/?type=vedett-fajok&id=1855#images-1