Gondolatok a téli legeltetésről
Újra elérkezett az október vége. Lerövidültek a nappalok, hideg esős idő köszönt ránk és a természet is lassan levedli vidám színekben pompázó ruháját. A hagyományoknak megfelelően véget ér a legeltetés és megtörtént a behajtás Szent Dömötör napján, október 26-án.
1. ábra: Behajtás a Nyírő-laposból.
Fényképezte: Szilágyi Attila
Gondos gazdaként azonban itt az ideje, hogy felül vizsgáljuk a téli legeltetés szükségességét és hosszútávú gazdasági, valamint természetvédelmi hatásait!
A jelenlegi szélsőséges, éghajlatváltozáshoz köthető változó klimatikus körülmények között kiemelten figyelemmel kell kísérni és kontrollálni kell gyepeink állapotát. Ugyanis haszonállataink egészsége és ezáltal bevételeink összessége függhet attól, hogy gyepes területeinket mennyire éljünk föl az adott évben.
Ahhoz, hogy tavasszal legyen értelme kihajtanunk a jószágot,
ősszel időben be kell hajtani…
Hogy miért is?
Mint ahogy az embereknek. a gyepet alkotó életközösségeknek is szükségük van bizonyos nyugalmi időszakra. Ilyenek például a növények, amelyek ilyenkor a földalatti képleteikben, azaz a gyökértörzsükben, a tarackokban stb. a tavaszi fejlődésükhöz szükséges tápanyagot raktároznak. A gyepek az adott évi fűhozamukat tavasztól őszig adják, a szeptemberi októberi másodérés inkább már a télre való felkészülést jelenti, míg a téli időszak pedig inkább a nyugalmi periódus.
A túlságosan elhúzódó kora téli időszakban végzett sarjú legeltetés ugyan csábító lehet, azonban ne feledjük, hogy az őszi csapadékmaximum miatt nyert tápanyagot a jövő terméséből vesszük ki. A gyep ilyenkor kiritkulhat és a tavaszi termési intenzitás lecsökkenhet. A májusi júniusi gyepintenzitási csúcs elmaradása pedig a gyep felmagzásának elmaradásához vezethet, amely hosszútávon már a gyep termelékenységét is visszavetheti.
2. ábra: Téli legeltetés hatása egy sziki kocsordos (Peucedanum officinale L.) legelőre. A felső kép nyár elején készült, az alsó pedig kora tavasszal az egész télen kintlévő legeltetés után.
Fényképeket készítette: Patalenszki Adrienn
Októbertől november végéig történő másodlagos érés során a legeltetés már a csapadékintenzitás idején zajlik. Ilyenkor a taposási kár is nagyobb, amelyekre különböző gyepek rendkívül érzékenyen reagálnak. A letaposott és tövig lerágott részek kevésbé lesznek ellenállóak a hótakaró nélküli fagyos napoknak, ezáltal a gyep kiritkulhat és teret engedhet a tavasszal beözönlő különböző inváziós növények számára. Ennek következtében nem csak a gyepterületek természeti állapotában játszódhat le jelentős mértékű leromlás, hanem a vegetációhoz kötődő és egyes növényfajokon fejlődő gerinctelen és gerinces élőlények optimális élettere is csökkenhet. Vegyük például a természetvédelmi szempontból különösen veszélyeztetett fokozottan védett nagy sziki bagolylepkét (Gortyna borelii) amely ebben az időintervallumban a sziki kocsord (Peucedanum officiale L.) tövébe helyezi el petéit. A peték növényi részben telelnek át, tehát az állatállomány okozta taposási káron kívül, a fűfélék legelése és elfogyasztása közvetlen pusztulásukat eredményezheti, ami kifejezetten káros hatással lehet a jövő évi generációra is. Sőt, a gyepterületet alkotó növénytársulás igen hamar homogénebbé válhat, nélkülözhetetlen célfajokat, takarmányfajokat és ezáltal természeti értékeket vesztve.
Ne feledjük tehát, hogy a gyepekhez életközösségek kapcsolódnak és a helytelen kezelés, valamint a túlzott intenzitású gyephasználat természetvédelmi szempontból is súlyos károkat eredményezhet az egész fajközösségre nézve!
3. ábra Korai vagy késői a legeltetés?
Példa oldal a HNPI által kiadott téli legeltetéssel foglalkozó szórólapból.
A grafikát készítette: Zsoldos Márton
Természetvédelmi kezelői és gazdálkodói szempontból is törekednünk kell a gyepek megfelelően összehangolt kezelésére és fenntartására. A gyepekhez kötődő, sérülékeny fejlődésmenetű gerinctelen élőlények megőrzése érdekében kíméleti területeket kell kialakítani.
Fontos megjegyezni, hogy a természetvédelmi hatóság a téli legeltetésre irányuló megkereséseknél, Natura 2000 területeken a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságok szakmai véleményét is figyelembe veszi.
A téli legeltetéssel kapcsolatban további információkért keresse fel a Gyepvédelmi Tanácsadói Szolgálat, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait!