Természetvédelem - Hírek 2022-02-20


45 éves a Baktalórántházai-erdő Természetvédelmi Terület
 

Ki ne ámult volna még el Nyíregyháza és Vásárosnamény között a Baktalórántháza mellett elterülő erdőt átszelő útszakaszon? Télen messzire belátni a sűrű fák között, de nagyságát így sem engedi sejtetni; a tavasszal zöldbe pattanó erdő megindítja az ember lelkét; a nyári perzselő forróságban hűst és árnyat ad; őszi színpompája megnyugtatja az átutazót.
 


 

A nyírségi homokvidékre egykoron jellemző homoki gyertyános-tölgyesek mementója a Baktai-erdő. Már Kaán Károly is említésre méltónak találta Természetvédelem és a természeti emlékek című művében, a Rezervációra ajánlatos egyéb helyek fejezetben így jellemzi a területet: „A Nyírség erdeinek flórája igen gazdag, sőt a Nyírség számottevő és részben elegyetlenül gyertyánból álló faállományaiban, amilyenek Nyírbakta és Ófehértó vidékén találhatók, sok olyan árnyékot kedvelő növény fordul elő, amely másutt az Alföldön igen ritka, vagy egyáltalán nem található.” Ezen gondolatok után majd négy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1977-ben az erdő közel egyharmadát védetté nyilvánítsák. Jelen állapotában 309 hektáron élvezi a Baktalórántházi-erdő természetvédelmi terület a törvényes oltalmat, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után pedig 970 hektáron lett részese a Natura 2000 hálózatnak.
 


A hatalmas erdőtömbön belül található egy apróbb, 30 hektáros fokozottan védett terület, melyen erdőrezervátum lévén, erdőgazdálkodás nem folyik, ott az erdődinamikai folyamatok korlátozások nélkül mennek végbe. Az erdő minden természeti értékét felsorolni is nehéz lenne, közös jellemzőjük azonban, hogy nagyrészt a még élő idős, és a lábon álló vagy fekvő holt fákhoz kötődnek. Az öreg fák tövében a védett ágas taplót is felfedezhetjük, a fák törzsén a nagy szarvasbogarak és nagy hőscincérek impozáns méretükkel hívják fel magukra a figyelmet, az odvakban denevérek és fekete harkályok, míg a lombkoronában a darázsölyv vagy a fekete gólya neveli utódait.
 

Szöveg:
Gilányi Gábor - Természetvédelmi Őrszolgálat

 
Fotók:
Habarics Béla - Természetvédelmi Őrszolgálat
Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet