A Pásztormúzeum a 19-20. század fordulóján a Hortobágyra jellemző pusztai legeltető állattartást és az ahhoz kapcsolódó pásztoréletet mutatja be. A kiállítás élethű bábukkal, élőképekkel, vetítésekkel, hanganyagokkal hozza érezhető közelségbe a mára letűnt világot. A múzeum épületét a 18. század végén emelték. Eredetileg szekérállásként működött, ahol megpihenhettek a fogatolt jószágok, a pusztán átutazók és a vásárokra érkezők.

A kiállításban bepillanthatunk a kontyos kunyhó belsejébe, a pásztorszállás életképében szemügyre vehetjük a jellegzetes hortobágyi pásztorviseletet. A bő szárú nadrág és a borjúszájú ing jól szellőzött, s a naptól is védte viselőjét. A széles karimájú kalap az eső és a nap ellen, a rackajuh bőréből készült bunda pedig az eső és a hideg ellen nyújtott védelmet.

A főzés a tanyás dolga volt, s mindig a kunyhó vagy a vasaló környékén zajlott.

A látófán a kisbojtár kémleli a legelő jószágot.

A hétköznapokat pásztorrend szabályozta. A legeltetésre kiadott jószágokért a számadó felelt, aki mellett több bojtár, no meg a betanuló kisbojtár dolgozott, A szállást a tanyás tartotta rendben. A legeltetési időszak hagyományosan a Szent György napi kihajtással kezdődött és a késő őszi behajtással fejeződött be.