Vulkánok az Alföld peremén
ÍRTA: EBESFALVI SAROLTA, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
A Felső-Tisza-vidék olyan kistájakat ölel fel hazánk északkeleti csücskében, melyek többet megőriztek eredeti természeti képükből, mint az Alföld más részei. Móricz Zsigmond így szólt erről: „Az országnak ez a legtávolabbi része, legcsodálatosabb darabja: a történelmi Magyarországnak utolsó tündéri mezeje.” Ezért is lett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye új területi védjegyének neve: „Tündérmező.”
A tájat közelebbről ismerők a folyó tiszta vizéből olyan halritkaságokat tartanak számon, mint a tiszai ingola és a Petényi-márna. Emlékezetükben őrzik az errefelé még nagyobb kiterjedésben megmaradt ártéri ligeterdők és a térség védjegyének is tekinthető fás legelők képét éppúgy, mint a tiszai strandok fövenyének simogatását. Eszükbe juthat az aprócska, Árpád-kori templomok csöndje és a faharanglábak égbe nyúló formája, de vulkánokra a legtöbbjük bizonyára nem gondol. Pedig ezek felkutatása is úti cél lehet e tájon. A látnivalóik megértéséhez azonban térben és időben egyaránt messzebbre kell tekintenünk.
Alföldi korelnök
A Tiszai-Alföld vulkáni kőzeteit jellemzően vastag üledéktakaró fedi. Ritka kivétel a tarpai Nagy-hegy (154 méter) és a barabási Kaszonyi-hegy (219 méter) a Beregi-síkságon, amelyek az Alföld legidősebb, felszíni geológiai képződményei.
A tarpai Nagy-hegy
(Fotó: Habarics Béla)
Ezek a vulkáni formák a hajdan több ezer négyzetkilométernyi kiterjedésű nyírségi vulkáni terület mindmáig felszínen maradt „csúcsai”. Kialakulásuk fő szakasza 16,4-5,5 millió évvel ezelőttre tehető, és a belső-kárpáti vulkáni működéshez kapcsolódik.
Az Északnyugati-Kárpátok szerkezet-földtanilag négy részre osztható.
Legészakabbra a Külső-Kárpátok karéja húzódik, délebbre eső tömbje a Belső- (Nyugati-) Kárpátok. A két egység között egy keskeny szirtöv található, míg legdélebbre a fiatal, miocén vulkáni hegységek sorakoznak a belső-kárpáti vulkáni övezet részeként.
A miocén elejétől nagyszabású tűzhányó-tevékenység kezdődött a Belső-Kárpátok déli peremén. A vulkáni hegylánc kettős vonulatsorban alakult ki: déli része Magyarország, északi része Szlovákia területén van. Közepes méretű, főleg andezites rétegvulkáni építmények füzére jött létre, amely több-kevesebb genetikai kapcsolatban van az alatta és körülötte előforduló, valamivel idősebb riolittufaszintekkel (főleg úgynevezett ignimbritekkel).
A Nagy-hegy eredetileg rétegvulkáni kúp lehetett, míg a Kaszonyi-hegy régebben riolitlávaként definiált kőzete tulajdonképpen egy ignimbrittakaró maradványa. Az ignimbrit (igni = tűz, imbri = eső) vulkáni kőzet, amelynek kialakulásában a robbanásos kitörés mellett az újraolvadás is szerepet játszott.
A rétegvulkánok sűrű magmája nehezen talál utat a felszín felé, emiatt a kitöréseik robbanásos jellegűek. Mivel a lávaömlést általában kisebb-nagyobb méretű törmelék, illetve tufa és hamu kidobása előzi, ezért szendvicsszerűen épül fel a kúpjuk.
Az akár több ezer méter vastagságot is elérő Nyírségi Vulkáni Formáció süllyedése a harmadidőszak végén (mintegy 2,5 millió éve) kezdődött meg, és jelenleg a kőzetei – a Beregi-síkot leszámítva – több száz méter mélységben vannak.
Geológiai környezet
A Nagy-hegy aljzata a radiometrikus korvizsgálatok alapján mintegy 10,5 millió éves. Vulkáni kúpját a puhább kőzetek lekoptatásával fokozatosan romvulkánná alakította az erózió, míg végül csak a kürtő kemény kitöltése maradt meg.
30-40 méter magas sziklafalak Tarpán
(Fotó: Habarics Béla)
A hegyen 1860 és 1986 között kőfejtő működött, és bejáratánál a Pannon-beltó hullámverési övezetében kialakult abráziós sziklateraszokat láthatjuk. (Abrázió = a kőzetek hullámverés miatti pusztulása.) Bentebb a 30-40 méter magas sziklafalak óriási lapjai féloldalasan kissé kibillenve állnak.
A körülbelül 100 méter átmérőjű bányaudvar két szinten tárja fel a kőzeteket a dácit két fő változatában. Ezek egyike a dácitbreccsa (breccsa = törmelékkő), a másik pedig a hegy fő tömegét alkotó piroxén-dácit.
A dácit felszíni vagy felszínközeli vulkáni tevékenységből származó rózsaszín, vörös, szürke vagy sárgásfehér színű, vulkáni kőzet. Nevét Erdélyről kapta, ahol a belső-kárpáti vulkáni ív egykori tűzhányóinak környékén sok található belőle. Fő ásványai a kvarc, a földpátok és a színes ásványok (köztük a piroxén). Szilícium-dioxid-tartalma 65-70%-os. (Ha a kőzetben ennél több szilícium van, akkor riolit a neve.)
A területet kutató szakemberek a breccsában találták meg egy ritka szilikátásvány 1,5 millimétert is elérő, kék színű kristályhalmazait. Ez a roedderit, amelynek egyetlen ismert hazai lelőhelye Tarpa.
A roedderit egyetlen ismert hazai lelőhelye Tarpa
(Fotó: Tóth Béla)
Ha a bányaudvart megkerülve felsétálunk a „hegytetőre”, kiváló panoráma nyílik a Beregszászi-dombvidék vulkáni kúpjaira. A Kaszonyi-hegy folyásos szerkezetű riolit kőzetének kora 11-12 millió évre tehető. Annak idején az észak-déli irányú törések mentén felszínre került kőzetolvadék a hegy aljzatát alkotó egyenetlen tufatérszín völgyeiben „lávafolyamként” haladt.
Kaszonyi-hegy
(Fotó: Habarics Béla)
A megszilárdulást morfológiai inverzió követte, miután az erózió teljes egészében eltávolította az öntőformául szolgáló, kevésbé ellenálló külső zónákat. Tehát azok a sugárirányú gerincek, amelyek még jelenleg is 100-120 méterrel magasodnak a Beregi-síkság ártéri üledékei fölé, a mélyedéseket egykoron kitöltő olvadék és a környező kőzetek összesüléséből keletkeztek (ignimbrittakarót eredményezve).
Alkalmas helyen fentről körbenézve, a Kaszonyi-hegy testvérképződményeit, azaz a határon túli vulkanikus szigethegyeket is szemügyre vehetjük.
A XX. század során – egymást váltva – két kőfejtő is működött a területen. A később művelésbe vont, de már lezárt bányaudvar katlanjában az összegyűlt vizekből egy kicsi felületű (bár igen mély) tavacska jött létre, amelyet az élővilág egyre inkább birtokba vesz. Napjainkban természeti emlékként mindkét hegy védelem alatt álló földtani képződmény.
Élet a hegyen
Az évszázadok során a Nagy-hegy eredeti növénytakarója gyakorlatilag eltűnt, de még most is számos védett és fokozottan védett állat talál itt élőhelyet. Rovarvilágának legnevezetesebb képviselője a beregi sokbordás futrinka. (Első magyarországi példányát éppen egy tarpai borospincéből írták le.)
Beregi sokbordás futrinka
(Fotó: Lesku Balázs)
A helyi szőlősgazdák hagyományosan a jégkorszak idején kiülepedett por vastag takarójába vágták a borospincéiket, fölöttük kicsiny présházak tarkítják a lankás lejtőket. A hegy és a bányaudvar a Szatmár–Beregi Tájvédelmi Körzet megalakulása óta (1982) országos jelentőségű, védett természeti terület része.
A Kaszonyi-hegy elszigetelt élőhelyfoltjaihoz hasonlókat legközelebb a Beregi-sík határon túli részein találhatunk.
Kilátás a Kaszonyi-hegyről, háttérben a Kárpátok előhegyei
(Fotó: Habarics Béla)
Vegetációját alföldi viszonylatban olyan, különlegesnek számító növényegyüttesek alkotják, mint például a dárdáskaréjú tölgyes, az ezüsthársas, valamint a sziklagyep-sztyepprét mozaikok.
A sziklagyep- és sztyepprét- mozaikok a hegy keleti lejtőire jellemzőek
(Fotó: Habarics Béla)
Életföldrajzi szempontból kiemelt jelentőségűek a kárpáti és a dácikus faunaelemek.
Štys-tarsza
(Fotó: Habarics Béla)
A kárpáti faunaelemek elterjedési góca a kárpáti ív, ahol zömmel a magas hegyvidékek lakói élnek. A dácikus faunaelem a kárpáti fajok leszűkítése az Erdély hegyvidékein jellemzőkre.
Vöröslábú hegyi sáska
(Fotó: Habarics Béla)
A csekély mozgásképességű – így a beszűkült élőhelyeken is fennmaradni képes – fajok legértékesebbjei a röpképtelen egyenesszárnyúak. Képviselőik: a Štys-tarsza, az erdélyi avarszöcske és a vöröslábú hegyi sáska.
Erdélyi avarszöcske
(Fotó: Habarics Béla)