Környezeti nevelés - Hírek 2025-05-06

Nagyítóval és távcsővel a természetért döntő
 

Május 5-én a Hortobágyi Látogatóközpontben rendeztük meg a Nagyítóval és távcsővel a természetért elnevezésű versenyünk döntőjét, mely a Természettár és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közösen szervezett vetélkedője.

3 fős csapatok jelentkezését vártuk a 3-4. és az 5-6. évfolyamok közül. A jelentkezési határidőre 216 alsós csapat és 249 felsős csapat küldte el a regisztrációját. Hihetetlen öröm volt számunkra, hogy vetélkedőnk ilyen népszerű és már az ország szinte minden tájáról érkeztek nevezések. A 2 forduló feladatlapjain keresztül került kiválasztásra az az 5-5 csapat, aki képviselhette iskoláját a döntőn.

A döntőbe jutott iskolák és csapataik:

3-4. évfolyam:

  • Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola, Porcsalma – Megfigyelők csapata, felkészítő: Gaálné Kiss Hortenzia
  • Erőss Lajos Református Általános Iskola és Óvoda, Püspökladány – Erőss-lányok csapata, felkészítők: Tóthné Fórián Erika és Kissné Balla Krisztina
  • Debreceni Hatvani István Általános Iskola, Debrecen – Hatvaniból Hortobágyra csapata, felkészítő: Pócsi Orsolya Renáta
  • Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mezőtúr - PUFÓKÁK csapata, felkészítő: Donkóné Varga Tímea
  • Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő - Jégmadár csapat, felkészítő: Csőszné Görzsöny Annamária

5-6. évfolyam:

  • Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, Hajdúböszörmény - Tulipánok csapata, felkészítő: Szabó Ildikó
  • Kövy Sándor Általános Iskola és AMI, Nádudvar - Szíki poszdor csapata, felkészítő: Erdei Alíz
  • Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási hely, Debrecen - Arany Pihés Kacsák csapata, felkészítő: Juhász-Fekete Anna
  • Irinyi Károly Általános Iskola - JÉGMADARAK csapata, felkészítő: Szécsi Attila
  • Koncz József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bőcs – Gazos vizek csapata, felkészítő: Ujlakiné Kazamér Ágnes

A döntőben a 10 csapatnak 10 játékos feladatot kellett teljesíteni akadálypálya szerűen. Néhány kép az állomásokról: 

  

  
    

  
           

A gyerekek a feladatok teljesítése alatt nagyon jól érezték magukat és izgatottan várták a végeredményt.

Eredmények:

3-4. évfolyam:

  • 1. helyezés: Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mezőtúr - PUFÓKÁK csapata, felkészítő: Donkóné Varga Tímea
  • 2. helyezés: Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola, Porcsalma – Megfigyelők csapata, felkészítő: Gaálné Kiss Hortenzia
  • 3. helyezés: Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola, Gödöllő - Jégmadár csapat, felkészítő: Csőszné Görzsöny Annamária
  • Erőss Lajos Református Általános Iskola és Óvoda, Püspökladány - Erőss-lányok csapat, felkészítők: Kissné Balla Krisztina és Tóthné Fórián Erika
  • Debreceni Hatvani István Általános Iskola, Debrecen – Hatvaniból Hortobágyra csapata, felkészítő: Pócsi Orsolya Renáta

5-6. évfolyam:

  • 1. helyezés: Kövy Sándor Általános Iskola és AMI, Nádudvar - Szíki poszdor csapata, felkészítő: Erdei Alíz
  • 2. helyezés: Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, Hajdúböszörmény - Tulipánok csapata, felkészítő: Szabó Ildikó
  • 3. helyezés: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási hely, Debrecen - Arany Pihés Kacsák csapata, felkészítő: Juhász-Fekete Anna
  • Koncz József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bőcs – Gazos vizek csapata, felkészítő: Ujlakiné Kazamér Ágnes
  • Irinyi Károly Általános Iskola - JÉGMADARAK csapata, felkészítő: Szécsi Attila


Szívből gratulálunk mindenkinek az eredményhez!

Köszönjük mindenkinek a részvételét és a több hónapos verseny ideje alatt a kitartó munkáját! Jövőre folytatjuk!

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár