Környezeti nevelés - Hírek 2025-04-17

Hímzett kötény, kiscsizma...

Április 15-én izgalmas "versenynek" adott otthont a DEMKI Józsai Közösségi Háza, mely nem is igazán mondható versenynek, mint inkább egy játékos megmérettetésnek az óvodás csoportok körében.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által immár tizenegyedik alkalommal meghirdetett „Hímzett kötény, kiscsizma…” című néptáncversenyre Hajdú-Bihar-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Jász-Nagykun-Szolnok megye óvodás csoportjai és óvodás néptánccsoportjai jelentkezhettek.

Az idén 12 csapat, közel 250 gyermeke mutathatta be a sok-sok felkészüléssel, munkával járó előadását.

A csapatok előadásait egy három fős szakmai zsűri bírálta, akik mind a koreográfiát, mind a fellépő ruhát, egyéb, a tánchoz szükséges kellékeket, zenei választást is értékelték.

Az idén a szakmai zsűri az előző évekkel azonos értékelési módot követve nem emelt ki külön első, második és harmadik helyezést, hanem kiemelt arany, arany, ezüst és bronz minősítésű okleveleket adhatott a csoportoknak. Az eredményhirdetés végén a zsűri az általa tapasztalt pozitív és negatív észrevételeivel és segítő tanácsaival látta el külön-külön a felkészítő óvodapedagógusokat.

Köszönet illeti meg a szakmai zsűrit, melynek tagjai voltak:


Törökné Csécs Lenke – Zsűri elnöke

Csokonai- és Pro Urbe díjas művész, Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes alapítója és művészeti vezetője.

Tóthné Pásztor Ágnes

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes néptáncpedagógusa és viselettárosa, a Kereplő csoport egyik vezetője. A Karikás Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Hercz Vilmos

Az idén 75 éves Debreceni Népi Együttes művészeti vezetője, Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, néptáncpedagógus és koreográfus. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni a nagyon ügyes kis óvodások előadását, a felkészülés során tanúsított kitartó hozzáállásukat, a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját, és természetesen a szülők szerepvállalását.

S nem utolsó sorban külön köszönet érdemli a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház vezetőségének és munkatársainak a segítő munkáját, s hogy otthont biztosítottak rendezvényünknek.

A csoportok minősítése mellett a zsűri különdíjakat is osztott ki:

Schwarcz Tibor, Hermann Örs Benedek, Horváth Tamás és Szalánszky Anna részére érthető, magabiztos szövegmondásért, Nagy Karolina részére szólóéneklésért valamint Opre Dóra felkészítópedagógus részére a népi játékok hiteles használatáért. Szívből gratulálunk nekik!

A minősítés eredményei:

Ezüst minősítést kaptak:

Pántlika néptánccsoport (Alsójózsai Kerekerdő Óvoda)

Gönczy néptánccsoport (Gönczy Pál utcai Óvoda)

Kis Tulipánok néptánccsoport (Jászkiséri Város Óvoda)

Kisvirág néptánccsoport (Hajdúsámsoni Önkormányzati Óvoda)

Csicsergők néptánccsoport (Monostorpályi Óvoda-Bölcsőde)

Kerekerdő „Így tedd rá!” Csoport (Kerekerdő „Így tedd rá!” Referencia Intézmény, Nyíregyháza)

Tavirózsa néptánccsoport (Vaja Tavirózsa Óvoda)

Pintyőke néptánccsoport (Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI)

 

Arany minősítést kaptak:

Gyöngybokréta néptánccsoport (Liget Óvoda, Debrecen)

Aprócska néptánccsoport (Debreceni Népi Együttes)

Bóbiták néptánccsoport (Százszorszép Óvoda)

 

Kiemelt Arany minősítést kaptak:

Napraforgó néptánccsoport (Ebesi Hagyományok Háza)

 

Még egyszer köszönjük minden lelkes pedagógus felkészítő munkáját, a gyerekeknek pedig a szorgalmas készülődést a megmérettetésre.

Néhány ízelítő kép a "versenyről":

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár