Kalandra fel tábor
2021. július 26-30. között szerveztük meg a Kalandra fel táborunkat. A szinte teljesen összeszokott és évek óta velünk táborozó gyerekek számos programon vehettek részt.
Ellátogattunk Hortobágy-halastóra, ahol kisvonatoztunk és madárgyűrűzésen vehettünk részt. A Vadasparkban a gyerekek etették és itatták meg az ott lakó állatokat, majd a szafariautó segítségével közelebbről is megfigyelhettük a vadlovakat és őstulkokat. Halat is boncoltunk sokak örömére. Voltunk szekerezni Hortobágy-Mátán, rengeteget kézműveskedtünk, békásztunk és éjjeli lepkéket figyeltünk meg. A jó kedvnek és a sok játéknak sem voltunk híján.
Íme néhány pillanatkép a tábor életéből:
Szeretettel várunk mindenkit jövőre is!