A Hortobágyi Nemzeti Park alapítása
 

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) kialakításának gondolata már a 20. század első felében megfogant, de csak 1967-ben a „Pro Natura” kiáltvány megfogalmazásával öltött komoly formát. A kiáltványt 22 világhírű tudós – közöttük Konrad Lorenz, Festetics Antal, Lucas Hoffmann, Peter Scott – írta alá és nyújtotta be a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökéhez és a Magyar Tudományos Akadémiához, melynek ötlete és megfogalmazása, benyújtásának megszervezése Festetics Antal érdeme. A kiáltvány a világ természetvédelmi tennivalói közül igen fontosnak ítélte a Magyar Alföld pusztáinak védelmét.

A nemzeti park alapítása előtt elsőként létrehozásának jogszabályi feltételeit kellett meg teremteni. 1971-ben megjelent az 1961-ben született természetvédelmi törvényerejű rendelet végrehajtási utasítása, ez a kormányrendelet tette először lehetővé nemzeti park létesítését és alakult meg az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1850/1972. és 1851/1972. sz. határozata alapján 1973. január elsején 52.000 hektáron a HORTOBÁGYI NEMZETI PARK (HNP), Magyarország legelső nemzeti parkja.

A határok kijelölésénél mérvadónak tekintették, hogy a táj fejlődésének valamennyi fontos eleméből megfelelő terület kerüljön védelem alá. A HNP alapításával együtt a jogszabály védelem alá helyezett további 7 különálló természetvédelmi területet, 11. 335 ha kiterjedéssel, melyek 1993-ban váltak a nemzeti park részévé. A hortobágyi pusztákat magába foglaló törzsterülethez csatlakozó területként lett védett az Ohati-erdő, az újszentmargitai Tilos-erdő, az Egyek-pusztakócsi-mocsarak, a Tiszacsegei-hullámtér, a Vajdalaposi-erdő és a HNP testétől távolabb eső, a püspökladányi határhoz tartozó Ágota-puszta. A nemzeti park kialakításakor már folyt a kiskörei beruházás, a későbbi tározótér igen értékes része – csatlakozó területként – Tiszafüredi Madárrezervátum néven szintén védelem alá került.

Alapítása óta a nemzeti park jelentősen bővült. Természetvédelmi oltalom alá került a Tisza-tó Poroszlói-medencéjének legnagyobb része (1996) és a valamikori mocsarak helyén létesült, madárvilágukról híres halastavak (1998), így a nemzeti park területe ma meghaladja a 82.000 ezer hektárt. A bővítések egyik legfontosabb célkitűzése a vonuló vadlúd- és darucsapatok hatékonyabb védelmének biztosítása volt. A védelemnek is köszönhetően, az 1980-as évek második felében kezdett növekedni a Hortobágyon átvonuló darvak néhány ezer példányt kitevő létszáma, ami napjainkra már rendszeresen meghaladja ősszel a 160.000 egyedet.
 

Nemzetközi védelem

A tájképi értékek, a növény- és állatvilág különös összetétele, sajátos néprajzi-kultúrtörténeti emlékei, az élő pásztorhagyományok, azaz valamennyi tulajdonsága együtt teszi pótolhatatlan, feltétlenül védendő kinccsé a Hortobágyot, melyet a természet védelméről szóló törvényen túl nemzetközi szerződések is segítenek.

A nemzeti park legértékesebb vizes élőhelyei 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vadvizek megőrzését biztosító Ramsari Egyezmény értelmében is védelmet élveznek, a „Hortobágy” ramsari terület jelenlegi kiterjedése 32.037 ha és a Hortobágy időszakosan vízjárta déli pusztáit, a Kunkápolnási-mocsarat, a Hortobágyi-Halastavat, az Egyek-pusztakócsi-mocsarakat és a Tisza-tó védett területeit foglalja magába. Szintén 1979-ben nyilvánította az UNESCO az Ember és Bioszféra (MAB) Program keretében Bioszféra Rezervátummá a nemzeti park területét.

2011-ben a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség (IDA) Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Hortobágyi Nemzeti Parkot (Európában harmadikként); az élővilág, a természetes tájkép és a csillagos égbolt védelme érdekében.
 

A Hortobágy mint a világörökség része

Hosszas előkészítés után, 1999 december 1-én az UNESCO a megtisztelő Világörökség címet adományozta első nemzeti parkunk számára „Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta” néven. A „kulturális táj” kategóriában két külön kritérium alapján nyilvánították a Hortobágyot világörökségi helyszínné: a magyar Puszta egy pásztortársadalom által formált kultúrtáj kivételes fennmaradt példája; illetve a Hortobágyi Nemzeti Park, mint táj a több ezer éves hagyományos tájhasználatok ép és látható nyomait tartja fenn, és az ember és természet közötti harmonikus kapcsolatot példázza.
 

Tudományos fordulópont – a hortobágyi szikesek eredete

Jellegében és méreteiben a Hortobágy – a kontinens legnagyobb pusztájaként – Európában egyedülálló, melynek eredete, a szikesek kialakulása évtizedeken át tudományos viták kereszttüzében állt. Az 1990-es évek derekára a Hortobágy kialakulásának szempontjából tudományos fordulópontot jelentő földtörténeti, őskörnyezeti kutatások eredményei egyértelműen igazolták, hogy a Hortobágy területén a szikesedés és a szikes puszta kialakulásának folyamata nem emberi hatásokra történt és összefüggő erdőségek soha nem borították. Bebizonyosodott, hogy a szikesedés már 30 ezer évvel ezelőtt kimutatható ezen a tájon és nagy kiterjedésű szikesek folyamatosan léteznek a jégkor vége óta. A hortobágyi mocsarak pollen-analitikai vizsgálatainak eredménye kazah és mongol tavakéval vethető össze.

Tájléptékű természetvédelmi programok
 

A nemzeti park alapításakor elkészültek a természetvédelmi kezelés kereteinek meghatározását szolgáló tervek, javaslatok. Megvalósításukra több lépésben nyílt lehetőség. Ezek közül alapvetőek és úttörő jellegűek az alábbiakban összefoglalt programok voltak:

               Vizes élőhelyek megmentése

A nemzeti park megalakulására már végveszélybe került a Tisza szabályozása után kiszáradó Hortobágy vízivilága, ezért a nemzeti park megalakulása után legfontosabb feladatai közé sorolta a puszta vízháztartásának helyreállítását, a változásokra igen érzékeny vizes élőhelyek feltérképezését és rehabilitációját. A munka középpontjában az áradások elmaradása következtében a Hortobágyról hiányzó vizek részbeni – a folyó egykori vízjárását utánozó – pótlása állt. Már a HNP megalakulása után két évvel megindult a vizes élőhelyek rehabilitációja a Kunkápolnási-mocsár (1975) és az Egyek-pusztakócsi-mocsarak (1976)  vízpótló rendszerének kiépítésével.

A kilencvenes évek derekán a hazai és nemzetközi támogatásoknak köszönhetően a természetvédelmi élőhely-rehabilitációs munka új lendületet kapott.

A 1995-1996-ban dán támogatással sikerült tovább javítani az Egyek-pusztakócsi-mocsarak élőhelyi feltételeit és ökoturisztikai infrastruktúráját, 2000-ben pedig holland támogatással épült meg a zámi Halas-fenék vízpótló rendszere.

               A puszta tájléptékű rehabilitációja (2002-2005)

A puszta tájléptékű rehabilitációjának elindítása kiemelkedő jelentőségű munka volt, országosan is az első tájléptékű, uniós támogatással megvalósuló természetvédelmi program. Orvosolni kellett a pusztától idegen tájhasználat során, az ötvenes években keletkezett tájsebeket; a gyapot és rizsföldek nyomait. Az ekkor létesített, zömmel azonban soha nem használt öntözőrendszerek hossza a nemzeti park területén meghaladta az 1500 km-t. Betemetésükkel kapcsolatban hiányoztak a hazai tapasztalatok, de a nemzetközi szakirodalom és gyakorlat sem kínált kézzelfogható megoldásokat. Az uniós csatlakozás előtt álló Magyarország számára újonnan megnyíló LIFE-Nature pályázati keret támogatásával húsz éve, 2002–2005 között kezdődhetett meg az a tájrehabilitációs munka, aminek köszönhetően napjainkra – 2005 és 2014 között az operatív programok (KIOP, KEOP) támogatásával folytatva a megkezdett munkát – közel 1100 km felhagyott, tájromboló öntözőrendszer elbontásával 30.000 hektár szikes puszta vízháztartási viszonyait és természetes működését sikerült helyreállítani.

               Légvezetékek földkábelbe helyezése (2006-2015)

Látványos eredményt hozott a pusztai látóhatárt megtörő, végzetes madárbaleseteket és tömeges madárpusztulást okozó középfeszültségű elektromos légvezetékek földkábelbe helyezése is. A nemzeti park területét átszövő vezetékrendszerek eltávolításának sürgető szükségességét már az alapítók megfogalmazták, megvalósítására uniós források felhasználásával, operatív pályázati programok (KIOP, KEOP) támogatásával nyílt lehetőség az ezredfordulót követően. 2006 és 2015 között összesen 121,5 km elektromos légvezetéket távolítottunk el a világörökségi tájból, ami többek között fokozottan védett ragadozó madarak, vadludak, daru, a világszerte veszélyeztetett kis lilik, számos vízimadárfaj, fehér gólya és a túzok védelmét is szolgálja.

               Bombázó lőtér mentesítése, tájrehabilitációja (2010-2018)

2004-ben az egykori katonai légi lőtér és annak teljes területe – amely 1973-as alapítása óta része a nemzeti parknak és legértékesebb pusztáit, így a Nagyiváni-pusztát és a Kunmadarasi-pusztát foglalja magába – a HNP Igazgatóság vagyonkezelésébe került. Hosszas előkészítés és nyolc évig zajló (2010-2018), szintén uniós források felhasználásával megvalósuló (KEOP, KEHOP) projekt keretében sikerült a 4.200 hektáron tájsebekkel tarkított tájat a természeteshez hasonló állapotba helyreállítani teljes körű környezetvédelmi és tűzszerészeti mentesítés elvégzésével. Mindez elengedhetetlenül szükséges volt a terület hagyományos, immár polgári hasznosításához és biztonságos természetvédelmi kezeléséhez. A mentesített területeket már művelésbe lehetett vonni és a tényleges művelési ágaknak megfelelően, elsősorban legelőként használni. A bombatéri élőhelyrekonstrukció természetvédelmi eredményei európai szinten is kiemelkedőek: szinte példa nélküli, hogy ilyen nagy kiterjedésű szabad talajfelszínen ilyen rövid idő alatt természetes fajösszetételű és szerkezetű gyep alakuljon ki.

A Pentezugi Vadlórezervátumot 1997-ben hozta létre az igazgatóság. A közel 3000 ha kiterjedésű terület igazi „vadon” zóna, ahol semmilyen természetvédelmi kezelési beavatkozás nincsen, a kedvező ökológiai állapot fenntartását az itt legelő 300 eurázsiai vadló (Przewalski-ló) és 240 rekonstruált őstulok (a szarvasmarha ősének, az őstuloknak egy tenyésztéssel kialakított fajtája) biztosítja.

A jövőben az egyik legfontosabb feladat a Hortobágy-folyó ökológiai állapotának javítása a nemzeti parkon áthaladó, 55 km hosszúságú szakaszán, ami biztosítaná a puszták – például Pentezug, Angyalháza – térségében meglévő fokok „életre keltését” és időszakos mocsarainak a fokokon keresztül történő vízellátását, felidézve az árvízszabályozás előtti állapotokat. Ennek ma már földtulajdonbeli akadálya sincs az érintett hortobágyi pusztákon, hiszen a terület természetvédelmi kezelésben van. A fokokon keresztül a pusztákra kifutó vizek segíthetnek ellensúlyozni az egyre gyakoribb nyári aszályok hatásait is és a legeltetett állatállományok számára megfelelő legelőterületeket fenntartani.
 

Természetvédelem és gazdálkodás
 

A korabeli gazdasági berendezkedés megnehezítette a természetvédelmi célokat is szolgáló területhasználatot. A pusztai libatartás betiltását követő konfliktusok eredményes lezárása a nyolcvanas évek természetvédelmének nagy sikere volt, ismertséget, sőt elismertséget sikerült szerezni a nemzeti parknak, a természetvédelemnek. Az egykor termelő szövetkezetek és állami gazdaságok által kezelt védett területek túlnyomó többsége a rendszerváltás után nemzeti parki kezelésbe került, ami döntő változást hozott a gazdálkodás és természetvédelem viszonyában. A tulajdonviszonyok rendezése, a korábbi állami gazdaságból létrejött társszervekkel (Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., Hortobágyi Halgazdaság Zrt.) folytatott együttműködés és a nemzeti park bővítése megerősítette a puszta kezelésének egységét.

A legnagyobb kihívás a léptékében és jellegében egyedi táj és a tájhasználat egyensúlyának megőrzése: a társadalom és gazdaság változására tekintettel levő, de a tájképet és tudásrendszereket megőrző módon.
 

Ökoturizmus, környezeti nevelés, szemléletformálás
 

Az ökoturizmus fejlesztése, a világörökségi terület bemutatása szorosan összefügg a természeti és tájképi értékek megőrzésével a hagyományos földhasználati formák fenntartásával és bemutatásával. Jelentős fejlesztések ezeken a területeken 2000 után indultak el. 2006-ban nyílt meg a Látogatóközpont Hortobágyon, 2007 óta működik a Hortobágy-halastavi kisvasút. Hortobágy-Halastón 2011-ben kezdte meg működését a Hortobágyi Vonuláskutató Állomás, amely az ornitológiai tudományos kutatások mellett ökoturisztikai feladatokat is ellát. A Malomházi Vadaspark a pusztáról már eltűnt állatfajokat (vadlovak, őstulkok) mutatja be. Minősített természetiskolánk, a Hortobágy-Mátán épült Fecskeház Erdei iskola 2007-től fogad diákcsoportokat. 2015-ben megnyílt a Csillagoségbolt-park bemutató csillagvizsgálója a Fecskeház Erdei Iskolában, ami Hortobágy ökoturisztikai attrakcióinak és a környezeti nevelésnek egyik fontos elemévé vált. Az elmúlt 11 évben mintegy 400 ilyen irányú program több mint 10.000 látogatót vonzott.

Készítette: 
Dr. Gőri Szilvia
Természetmegőrzési Osztály