Fedezze fel a számtalan természeti kincset rejtő nemzeti parkjainkat és egyéb védett természeti területeinket! Színes, élménydús családi hétvége a hazai nemzeti parkokkal Debrecenben és a Hortobágyi Nemzeti Parkban! Egyéni és csoportos játékok, vetélkedők, vásári forgatag nemcsak gyerekeknek!
2013.05.13.
A HNP turisztikai létesítményei május 27-én és 28-án
korlátozottan tartanak nyitva, illetve szolgáltatásaik igénybevételének
rendjében változást szükséges bevezetni. A változás oka a település
áramszolgáltatójának tervezett munkálatai miatti áramszünet.
30Y - Szentimentálé koncert a Nemzeti Parkok Hete
keretében Debrecenben, a Kölcsey Központ koncerttermében!
Az előadás egyszerre koncert és színpadi performance, egyszerre intim és
feltárulkozó, naiv és önreflexív, olyan r&r koncert, amelyikben a
személyesség erősebb, mint a hangnyomás, olyan előadás, ahol nincs határ
szerepek és szereplők, nézőtér és színpad, komoly
és könnyűzene között.
2013.05.13.
A jubileumi vetélkedő a 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park és az 55 éves debreceni állatkert együttműködésében valósul meg. Idén ünnepli fennállásának négy évtizedes jubileumát a Hortobágyi Nemzeti Park. A rendezvények sorában egy olyan természetismereti verseny is szerepel, amit az 55 éves debreceni állatkerttel közösen hirdettek meg felső tagozatos általános iskolások számára.
Sikeresen lezárult a Hortobágyi Nemzeti Parkban bekamerázott rétisas család két fiatal tagjának névadója. A közösségi oldalon tartott szavazás eredményeképpen a korábban kikelt, ezáltal némileg nagyobb fióka a Büszke nevet nyerte, míg pár nappal fiatalabb testvére - mely azóta csaknem behozta a testméretek tekintetében kezdeti lemaradását - a Bátor nevet kapta.
2013.05.08.
A sasfiókák sorsáról igyekszünk a lehető legpontosabb tájékoztatást adni. Ennek egyik eleme, hogy a nemzeti park szakemberei egyedi jelölő gyűrűkkel látták el Őket. A névadó pályázat folyamatban van, hamarosan nevük is lesz a fiókáknak és a gyűrű alapján azonosítani is tudjuk őket.
Namíbia turisztikai minisztere tett látogatást április 29-én a Hortobágyi Nemzeti Parkban.
Lezárult a mozdonynévadó versenyünk első része. Köszönjük a sok beküldött nevet, örülünk, hogy kismozdonyunk sorsa ilyen sokakat billentyűzet ragadására sarkallt! A következő három nevet választottuk ki a szavazásra: Sziktipró, Délibáb, Zöld Marci. A verseny második részében május 31-ig várjuk a szavazatokat a nemzeti park facebook oldalán. Lájkolj, hogy a Neked tetsző név legyen a nyertes! Szavazás indul.... most!
Ismeri, hogyan zajlik egy madárgyűrűzés? Milyen fajokkal találkozhatunk, mit jelentenek a különböző színű gyűrűk? Mindezekre és ezen kívül sok más érdekes kérdésre választ kaphat, ha eljön a madárgyűrűzési bemutatóra. Időpontja: május 10., helyszíne: Hortobágy-halastavi Vonuláskutató Állomás.
A Bátorligeti ősláp az egyik legrégebbi fokozottan védett terület az országban. Ez az alig 53 hektáros terület őrizte meg a legteljesebben az Alföld vegetáció- és tájképtörténetének különböző állapotait. Ősi növény- és állatvilágának fennmaradását a kedvező mikroklíma tette lehetővé. Jöjjenek velünk, fedezzék fel e páratlan élővilágot szakvezetőnkkel, május 10-én.
Kiszínesedett, kivirágzott a puszta! Jöjjön velünk, ismerje meg szakvezetőnk segítségével a puszta friss, üde színeit, gazdag növényvilágát és a tavaszi vonulásban "haza" érkező madarainkat a költési időszakban! Vezetett túránk a Hortobágyi Nemzeti Park Szálkahalmi tanösvényére invitálja a természet szerelmeseit.
Az 1770-re felépült és ma már a közúttól távolabb eső, igazi természeti környezetben található Meggyes csárda kiállítása a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárdás szobáját mutatja be. Induljunk el közösen a sószállítók és pásztorok nyomában a Sóúton, s tekintsük meg a közel 200 éves csárdabelsőt szakvezetéssel.
A Madarak és Fák Napja alkalmából jöjjenek velünk, ismerjék meg az Alsó-Zagyva és Malomzug természeti értékeit, gazdag élővilágát egy könnyű kerékpáros kirándulás alkalmával! Szolnoki indulással egy fél napos túrára invitáljuk Önöket május 11-én, 9 órától.
2013.05.01.
A 30Y zenekar, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet nyílt, zenei pályázati felhívása.
A HNPI 50x50 m-es vadkizárásos kísérleti területe közel 10 éve létesült a
Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzethez tartozó Bockerek-erdőben, aminek
egyes részeit - természetközeli állományai okán - erdőrezervátumként is
nyilvántartanak.
Jöjjön velünk, ismerje meg a Bihari-sík egyedülálló növény-és állatvilágát szakvezetőnk segítségével! Túránk során találkozhatunk a füves és a vizes élőhelyekhez köthető fajok, mint például a bivalyok nagy számú csapataival, s a vonuló fajok mellett a területen költő madarakat is megcsodálhatjuk a Bihari-sík tanösvény bejárása során.
Kedves Szülők és Gyerekek! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság dolgozói szeretettel várják táboraikba a Hortobágy iránt érdeklődő gyerekeket, családokat. Hagyományőrző táborunkba elsősorban a Hortobágy néprajzi vonatkozásai iránt, felfedező, kalandozó táborunkba pedig a terepi foglalkozások, az állatok, a természet iránt érdeklődőket várjuk. A júliusi táborok részletes programterve a részletekben található.
2013.04.22.
Az idei év tavaszán a természetvédelmi őrszolgálat néhány tagja végezte el a Ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) felmérését a Debrecen-hajdúböszörményi tölgyesek Natura 2000 területen. A számlálás során közel 250 000 tő került elő ebből a védett növényből. A Ligeti csillagvirág természetvédelmi értéke 5 000 Ft.
Színes programokkal, bejelentésekkel ünnepli 40 éves fennállásának évfordulóját a Hortobágyi Nemzeti Park április 19-én. A nagyszabású rendezvényen Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ünnepélyes keretek közt vagyonkezelői szerződést adott át Szilágyi Gábornak, a HNPI igazgatójának.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság februártól májusig és
szeptembertől novemberig havi rendszerességgel előadássorozatot hirdet
középiskolások, felsőoktatási intézmények hallgatói és érdeklődő
felnőttek számára. Az ingyenes előadások helyszíne a Romkert Kávézó. Az április 24-ei előadás témája: Madármentés a Hortobágyi Nemzeti Parkban.
A "Pusztai kínáló" egyszerre turisztikai rendezvény és tényleges kispiac, ahol helyi élelmiszereken, biotermékeken (füstölt húskészítmény, házi száraztészták, házi lekvárok, csipkebor, kézművessajtok), továbbá a kézműves portékákon kívül, a vásári hangulatot erősítve, népi játékokat, zenés programokat is kínálunk, amelyek kiegészülnek alkalmanként változó témában tartott előadásokkal, és helyi termék versenyekkel, ételkóstolókkal. Az első kispiaci időpont 2013. április 27-én lesz. Kattintson a részletekre!
A Hortobágy Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett területe, a zavaró fények hiánya a természetességnek is szinonimája, s ez az élővilág zavartalanságának is alapvető feltétele. Az április 28-ai "csillagséta" során bepillantást nyerhetnek vendégeink Hortobágy-Halastó, Közép-Európa egyik legnagyobb madárélőhelyének gazdag madárvilágába és megtekinthetik a zavaró fényektől mentes égbolt csillagképeit is.
Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. április 22. és április 27. között a Pásztormúzeum, és a Körszín kézműves kiállítás és vásár műszaki okok miatt zárva lesz. Ezalatt a Hortobágyi csárda kiállítás zavartalanul, 10.00-16.00 óra között tart nyitva, az egy csárda látogatására vonatkozó jegyárakkal. A csárdák útja kombinált belépőjegy ezidő alatt nem vásárolható. A Hortobágyi Nemzeti Park egyéb turisztikai bemutatóhelyei a szokásos nyitva tartás szerint üzemelnek. Kérjük, szíves megértésüket!
Még most sem késő csatlakozni!!! Minden olyan egyéni és családos érdeklődőt szeretettel várunk a Hortobágyi Nemzeti Park és a Greenfo közös játékában, aki szívesen nyomon követi heti egy alkalommal a Hortobágyi Nemzeti Park feladatait a Greenfo weblapján keresztül. A vetélkedő 8 héten át tart. A helyes beküldők között minden héten kisorsolunk egy-egy családi belépőt a HNP turisztikai létesítményeibe (kisvasút, vadaspark, kiállítóhelyek stb.).
Figyelem, figyelem! Névadó verseny indul az első
vágányról! A vágány mellett kérjük vigyázzanak! A körülöttünk lévő, szívünkhöz közel álló dolgokat
szeretjük elnevezni, legyen szó akár egy kisállatról, akár egy gombszemű, foszladozó
plüssmaciról.
Gyere, segíts nekünk Te is a névadásban! A Hortobágy-halastavi
Kisvasút C50-es mozdonya március 25. és
április 30. között várja az ötletes, találó neveket!
Tájékoztatjuk Kedves Vendégeinket, hogy a Hortobágy-halastavi Kisvasút műszaki okok miatt április hónapban nem közlekedik.
További információ: HNP Látogatóközpont és Kézművesudvar Tel.: 52/589-321, 52/589-000; E-mail: info@hnp.hu
Tavasszal is nagy tömegben vonulnak a költöző madarak, de ezúttal sietősebben, hiszen a párválasztás, fészeképítés, tojásrakás, költés, fiókanevelés sürgeti őket, minél jobban ki kell használniuk a jó időket. Lessük meg együtt ezt a természeti eseményt, április 13-án, szombaton egy gyalogtúra keretében, vagy vegyünk részt a madárgyűrűzési bemutatón, Hortobágy-halastón.
2013.04.04.
A nemrégiben kikelt sas fiókáknak keresünk valami jól csengő, barátságos nevet. Mivel nem minden esetben könnyű megkülönböztetni őket és így távolról az sem eldönthető, hogy fiúk-e vagy lányok-e, ezért olyan névjavaslatokat várunk, amelyek kifejezik a madarakban rejlő szépséget, erőt és egyéb nemes tulajdonságaikat. Terveink szerint a fiókák kapnak egy-egy színes gyűrűt, amellyel életük során akár távolabbról a terepen is azonosíthatóak lesznek.
Köszöntse a tavaszt a pusztán! Húsvétkor biztos eljön a tavasz. Ideje kimozdulni a természetbe, a Hortobágyra, ahol a Vadaspark mellett Hortobágy központjában is várjuk a kirándulókat a Hortobágyi Kézművesudvarban, a Pásztormúzeum, a Körszín és a Hortobágyi csárda kiállításaiban.
Március 27-én ismét várjuk Önöket egy érdekes előadásra a Romkert Kávézóban. Az előadás címe: Vizes élőhely a Biharban (az andaházi élőhely-rekonstrukció). Az előadó: Vasas András természetvédelmi őr.
A Habeas Corpus Association elnöke
nyílt levélben fordult a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz. Ezúton tesszük
közzé a nyílt levelet, valamint a nemzeti park válaszát.
_kezdődik_ Y-triász grafikai pályázat "Y-triásznak neveztük az idei év mozgalmát. a hortobágyi nemzeti parkkal és a fürge diák iskolaszövetkezettel közösen arra jutottunk, hogy megmutatjuk: egymástól látszólag távol eső világok is képesek párbeszédet folytatni jó ügyek érdekében."
A Tenno Fotó és a Hortobágyi Nemzeti Park
Igazgatóság közös pályázati felhívást hirdet amatőr fotósok részére. Örökítsd meg a Hortobágyi Vadasparkban
tett látogatásodat egy fényképpel és küldd el nekünk! Ha elég szemfülesek vagytok és van időtök kivárni
egy-egy pillanatot, olyan fotókat készíthettek itt, ami nemcsak nektek okoz
örömöt, hanem mindazoknak, akik megcsodálják a kiállított képeiteket. A legjobb képekből kiállítást szervezünk, valamint a legügyesebbek különféle jutalmazásokban részesülhetnek.
Tavasszal születnek a vadló csikók. A Hortobágyi Nemzeti Park az idén névadó versenyt hirdet óvodásoknak és iskolásoknak egyaránt, a csikók elnevezéséhez a gyerekek segítségét kérjük. 2013-ban
„P” betűvel kezdődő fiú és lányneveket várunk. A legjobb nevek beküldői egyben a
csikók örökbefogadói is lesznek. A nyertesek családjukkal együtt
részt vehetnek a keresztelő ünnepségen és egy kellemes napot tölthetnek el a
Hortobágyi Vadasparkban.
Az enyhe februári napok nem csak a kétéltűeket csalogatták elő rejtekhelyeikről! Leporoltuk a hajónkat és mi magunk is a víz felé vettük az irányt. Első ízben a Tisza-folyó felső szakaszán Jánd és Tuzsér közötti végeztünk vízi bejárást. Fő célunk a kárókatona csapatok által használt éjszakázó helyek felmérése, valamint a Kárpátok felől hazákba érkező hódok előfordulására utaló rágásnyomok keresése volt.
2013.03.18.
A tavaszváró hangulatba az idei évben szinte berobbant a tarka sáfrányok virágzása. Az első ellenőrzésükkor összesen hat virágzó példányuk került elő, tíz nappal később azonban már közel kétezer tő virágzott Bagamér külterületén. A 4-5000 virágzó tövet számláló állomány esetében kedvezőtlen élőhelyi változásokat tapasztaltak a természetvédelmi szakemberek, amelyek visszafordítása mielőbbi beavatkozást igényel.
Kedves Gyerekek! Gyertek el osztályotokkal, családotokkal a Hortobágyi Vadasparkba, ismerjétek meg a Hortobágy lakóit, és élményeiteket írjátok meg mese formájában! A mesék szereplői a Hortobágyon élő állatok lehetnek. Az elkészült alkotásokat május 1. és augusztus 31. között várjuk!
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság fennállásának 40. évfordulója alkalmából alkotópályázatot hirdet Hajdú-Bihar megyei óvodás és általános iskolás gyerekek számára „Hulladékból élet” címmel. A versenyre olyan 3 fős csapatok munkáit, szobrait várjuk, akik az emberek számára haszontalan szemetet újrahasznosítva bemutatják a nagyközönség számára Hortobágy szépségét. Téma: Hortobágy természeti és kulturális értékei (növény és állatvilág, épületek, pásztorélet).
2013. március 9-én a rossz idő ellenére több konténernyi hulladékot gyűjtöttünk össze Oláh-rét országos és helyi jelentőségű védett természeti területein,
így most már az arra járó természetbarát zavartalanul gyönyörködhet az
Oláh-rét színpompás rétjeiben, növényritkaságaiban.
A Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény keretében szeretnénk meghirdetni a Hajdú-Bihar megyei óvodák óvodai néptánccsoportjai között egy néptánc vetélkedőt. A vetélkedő első három helyezett csapata felkérést és bemutatkozási lehetőséget kap a június 8-ai rendezvényre a nagyszínpadon. Amennyiben felhívásunk felkeltette érdeklődését, úgy a mellékelt regisztrációs lapon kérem, jelezzék részvételi szándékukat.
Várjuk együtt a gólyák hazatértét! Március elején már megérkeznek téli szálláshelyükről a gólyák. A hortobágyi kiállító- és bemutatóhelyek rendkívüli nyitva tartással és programlehetőségekkel várják a látogatókat.
2013.03.07.
Mentett parlagi sast engedtek szabadon a Hortobágyi
Nemzeti Park Igazgatóság, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Madártani
és Természetvédelmi Egyesület szakemberei. A fokozottan védett állatot február
24-én találták magatehetetlen állapotban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területének határán.
Őstulokszalámi, - kolbász és - kenőmájas a Kézműves Magyar Ízek Vásárán! 2013. március 8-10.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 2013-ban is meghirdeti "A Mi Hortobágyunk" című természetismereti és néprajzi versenyt a HNPI működési területén. A versenyre 3 fős, 6. osztályos tanulókból álló csapatok nevezését várjuk. Jelentkezési határidő: február 15.
Kedves Diákok!
Tisztelt Tanárok! A Hortobágyi Nemzeti
Park Igazgatóság és a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. vetélkedőt hirdet "Csodálatos vadvilág" címmel
általános iskolák 6-7. osztályosai számára. A vetélkedőre az állatvilág iránt kiemelten érdeklődő 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Jelentkezési határidő: február 20.
2013.03.01.
Átvette a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Az erről szóló megbízási szerződést a felek aláírták, és a kormányhatározatnak megfelelően mától egy kézben összpontosul az állami társaság szakmai és tulajdonosi irányítása.
Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési
Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Erről írt alá stratégiai
megállapodást Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár, valamint Denéné
Tóth Marianna, az MT Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az Utazás kiállításon. A
közös munka célja továbbra is a fenntartható turizmus (ökoturizmus)
népszerűsítése, és kiemelt figyelmet fordítanak a nemzeti parkokra is.
2013.02.12.
Mától minden kedves érdeklődő betekintést kaphat egy rétisas pár mindennapjaiba, a honlapunkon elérhető webkamera élő közvetítésének köszönhetően.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az európai állampolgárok
éve alkalmából elindította az Uniós Fejlesztések nyílt napja – séta
a kulisszák mögött elnevezésű programját. Célunk az, hogy megmutassuk,
az európai uniós tagság mennyi mindennel járult hozzá Magyarország kulturális
és turisztikai fejlődéséhez.
Az elmúlt év sikere alapján 2013-ban is megrendezzük a havi rendszerességű "Világörökségünk, a Hortobágy Klub" előadássorozatot. Az előadásokra szeretettel várjuk a középiskolás diákokat, a felsőoktatási intézmények hallgatóit és az érdeklődő felnőtteket egyaránt. Az idei első előadás témája: A kis lilik védelme az európai vonulási útvonalon, időpontja: 2013. február 27. (szerda).
Hortobágyon az idegenvezetői világnapon, február 24-én díjmentesen, rendhagyó tárlatvezetés keretében ismerhető meg a csárdák egykori világa, a tavalyi évben megnyitott csárdakiállításunkban. Kiemelten várjuk Hortobágy és környéke településeinek lakóit, iskolás csoportjait, de természetesen minden kedves érdeklődőt!
2013.02.01.
Több mint 354 millió forint értékű fejlesztés kezdődött a „Kisvízterek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” (KEOP-3.1.2/2F/09-11-2012-0009) című projekt keretében, mely az Európai Unió és a hazai költségvetés finanszírozásában valósul meg.
Olyan helyeken is játszik a 30Y, ahová eddig rock zenekarokat nem engedtek be, és jön az állatok hangját összegyűjtő remix-verseny is.
Szeretettel invitáljuk Önöket február 16-án induló túránkra a Nagykunságba, mely az egyik legimpozánsabb madarunk felkutatására indul. A túzok országunk legnagyobb testű repülőképes madara, életmódja, élőhelye, fennmaradásának problémái ismerhető meg szakvezetőnk segítségével. Várunk minden kedves érdeklődőt!
Az
Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. számú közleményével
létrejött hazánk első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park,
illetve a védett terület természetvédelmi kezelésére
létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, mely szervezet
1973. január 1-jén
hivatalosan is megkezdte működését.
Idei "Hortobágyi Esték" rendezvénysorozatunk utolsó előadására invitáljuk Önöket a Látogatóközpontba. Ezúttal Zalai Tamás projektmenedzser Colorado - A prérityúkok nyomában című előadását hallgathatják meg, amely egy kalandos sziklás-hegységbeli utazás történetét meséli el.
A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz (HNP) telepítik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft-t - jelentette be a kormány döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Hortobágyon.
2013. 01.25.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ötletének köszönhetően, a nagyközönség is figyelemmel követheti egy vadon élő rétisas pár életét. A program célja elsősorban az információszerzés, ismeretterjesztés, monitorozás, szemléletformálás. A projekt a „Természetvédelmi fejlesztések a Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-Pusztakócsi mocsarak területén” című (KEOP-3.1.2/2F/09-11-2011-0009) pályázat keretében az Európai Unió és hazai költségvetés finanszírozásában valósult meg.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola közös pályázati felhívásban vetélkedőt szervez a „Debreceni Nagyerdő múltja és jelene” címmel. A vetélkedő célja, hogy hasznos információkhoz juttassa a tanulókat, segítsen megismerni a Nagyerdőt és azon keresztül az alföldi erdők élővilágát is. A játékos, gyorsasági, ügyességi feladatokat is tartalmazó vetélkedőre 4 fős csapatokat várunk, jelentkezési határidő: február 28!
2013.01.17.
Január 14-én kárókatona szinkronszámlálást végeztek a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei, valamint az érintett halászati hasznosító szervezetek munkatársai. A felmérés célja a HNPI működési területén telelő kárókatona vagy más néven kormorán (Phalacrocorax carbo) állományának, illetve éjszakázóhelyeinek pontos feltérképezése volt, az Európa több országában is zajló nemzetközi szinkronszámlálás részeként.
A Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából, valamint a Vizes Élőhelyek Világnapja szakmai konferenciájának kísérő programjaként a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a tiszaörvényi Szabics Kikötő 2013. február 02-án, szombaton különleges téli túrát szervez. Jöjjön el és legyen Ön is részese a téli természet varázslatos világának, fedezzék fel a Tisza-tó nyáron szem elől rejtett, meglátogathatatlan zugait!
2012.12.03.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban is meghirdeti túravezető képzéseit (Hortobágyi Túravezető Tanfolyam és Tisza-tavi Túravezető Tanfolyam) mindazok számára, akik szakmailag felkészültebben, szakszerűbben kívánják tájékoztatni, túráztatni vendégeiket a Hortobágyi Nemzeti Park törzsterületén, vagy akik a Hortobágy szerelmesei és többet szeretnének megtudni annak védett területei élővilágáról.
Ismerje meg, mitől szép a hortobágyi égbolt! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a "Csillagoségbolt-park a Hortobágyon" című ingyenes előadásra és derült ég esetén távcsöves bemutatóra az alábbi időpontokban és helyszíneken.
2013.01.15.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai aktívan részt vettek a X. Országos Sasszinkronon, mely eseményt a Magyar Madártani Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja szervezett meg 2013. január 11-13. között.
2013. január 10-én Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, ünnepélyes keretek között „Miniszteri elismerő oklevéllel” tüntette ki a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának egyik tagját, Herczeg Ferenc természetvédelmi őrkerület vezetőt.
Lesz-e kerékpározásra is alkalmas turistaútja Hortobágynak? Épül-e új híd a Hortobágy folyón? Megújul-e a Kossuth utca gyalogos burkolata? Milyen fejlesztésekre kerül sor a Vadasparkban, az Állatparkban, Halastón, Mátán. Mi lesz Kungyörgyön? Mi is az a Darumúzeum? Új LIFE-program indul. Ezekre és más egyéb kérdésekre is választ kaphat, aki 2013. január 17-én (csütörtökön) este eljön a Hortobágyi Esték előadássorozat következő előadására. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
|