Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Óvodások számára

Tematikus szakvezetések a Hortobágyi Vadasparkban

Óvodások számára

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának legújabb bemutató-területe a Hortobágyi Vadaspark, mely Hortobágy – Malomházán található. Célja, hogy olyan állatfajokat mutasson be, amelyek korábban ezen a tájon éltek, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorultak, természetes körülmények között már nem találkozhatunk velük. Ilyen fajok például a vadlovak, a rekonstruált őstulok, a madarak közül a keselyűk és a pelikánok, illetve a puszta egykori ragadozói: a farkasok és a sakálok. Mindezen fajok mellett természetesen bemutatásra kerülnek a nemzeti parkban ma is vadon élő állatok, így láthatunk fehér, illetve fekete gólyát, nyári ludat, a hazánkban igen ritka íbiszfélék közül pedig batlát. A ragadozó madarakat a tekintélyt parancsoló réti sas képviseli.

A vadaspark célja továbbá az is, hogy ezeket a fajokat olyan környezetben mutassa be, mely jól tükrözi a Hortobágy egykori, ember előtti arcát. A Malomházi bemutató-terület erre kiválóan alkalmas, ugyanis itt jelen van az összes jellemző tájképi együttes: a ligeterdők, a mocsarak és természetesen a nagy kiterjedésű puszta.

A vadaspark a Pásztormúzeumtól induló nemzeti parki járművel látogatható. Csoportok részére előzetes bejelentkezés szükséges.

Az idei évtől kezdődően a természet jelenségeinek megértése, megismerése érdekében tematikus szakvezetéseket ajánlunk a hozzánk látogató gyermekcsoportok részére a következő témákban:

 

Téma

Tevékenységek, feladatok

Érintett fajok, témák, rövid leírás

Állatos mondóka vers vagy mese

Mondókák, mesék felelevenítése, jellemző tulajdonságok megfigyelése.

Minden állatnál álljunk meg, és ahol tudunk, elevenítsünk fel egy mondókát vagy mesét, és közben figyeljük meg az állatokat. Pl.: Piroska és a farkas, Vuk, Bambi, Cirmoscica haj,…Gólya-gólya gilice, Háp-háp-háp, jönnek a kacsák stb.

 

Állati hangok

Megfigyelés, hangutánzás

 

Séta közben figyeljük meg a különböző állathangokat, és ha tudjuk, utánozzuk. Pl.: bőgés, nyerítés, nyávogás, vonyítás, ugatás, morgás, hápogás, krúgatás, kelepelés, egyéb madárhangok.

Állati alkatrészek

Megfigyelés, érzékelés tapintás útján, csoportosítás, azonosítás.

Különböző állati részek vizsgálata, azonosítása, csoportosítása. Pl.: tollak, csontok, tülök, pata, agancs, teknőspáncél, kígyóbőr, halpikkely, szőr, kikészített bőr stb. 

 

 

 

Hogyan készülnek az állatok a télre?

Megfigyelés, összehasonlítás, környezettudatosság fejlesztése. 

A hideg időhöz való alkalmazkodás lehetőségei: téli bunda, zsírréteg, téli álom, költöző madarak. Mit tehetünk mi? A téli madáretetés jelentősége.
 

Állatkölykök és fiókák

Fajismeret, különböző állatkölykök neveinek tanulása, összehasonlítás.

Különböző állatfajok kicsinyeinek megnevezése gida, borjú, csikó. Utódok világra jövetelének összehasonlítása emlősök-elevenszülés, madarak tojásrakás.

Háziállatok és vadon élő állatok

Állatpárok keresése, összehasonlítása, fajismeret bővítése.

A megfigyelt vadállatok házi rokonait keressük. Pl.: házimacska – vadmacska, kutya –róka/ sakál/ farkas, házi ló - vadló, szarvasmarha- őstulok, házi kacsa - tőkés réce, házi liba- nyári lúd.

Tollas társaink - a madarak

Fajismeret bővítése, közös jellemzők megfigyelése, környezettudatosság.

A madarakra jellemző tulajdonságok összegyűjtése: tojásrakás, toll, csőr és csőrtípusok, lábtípusok és életmód, repülés, vonulás, téli madárvédelem. A madarakat fenyegető veszélyek: áramütés, mérgezés, vadászat.

Szőrös, négylábú barátaink az emlősök

Fajismeret bővítése, közös tulajdonságok megfigyelése.

Az emlősökre jellemző tulajdonságok összegyűjtése: szőrzet, emlők- elevenszülés, négylábúak- kétlábúak, fog és fogazattípusok, növényevők, mindenevők, ragadozók

Ragadozók a ház körül

Fajismeret bővítése, közös tulajdonságok megfigyelése.

Látványetetés.

Házi kedvenceink ősei igazi ragadozók: a kutya, a görény és a macska rokonai, a ragadozók közös tulajdonságainak összegyűjtése.

 

2018-ban a vadmacska kifutó felújítását a MOL támogatta    

Nyomtatás
Események

Aktuális események

Kiemelt program

HKSzCsPSzV
           01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30           
2019. szeptember
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm
Tourinform

HORTOBÁGYI NEMZETI PARK
LÁTOGATÓKÖZPONT

+36 52 589-000

 

 

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ