Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Alsó tagozatosok számára

Tematikus szakvezetések a Hortobágyi Vadasparkban

Alsó tagozatosok számára


A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának legújabb bemutató-területe a Hortobágyi Vadaspark, mely Hortobágy – Malomházán található. Célja, hogy olyan állatfajokat mutasson be, amelyek korábban ezen a tájon éltek, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorultak, természetes körülmények között már nem találkozhatunk velük. Ilyen fajok például a vadlovak, a rekonstruált őstulok, a madarak közül a keselyűk és a pelikánok, illetve a puszta egykori ragadozói: a farkasok és a sakálok. Mindezen fajok mellett természetesen bemutatásra kerülnek a nemzeti parkban ma is vadon élő állatok, így láthatunk fehér, illetve fekete gólyát, nyári ludat, a hazánkban igen ritka íbiszfélék közül pedig batlát. A ragadozó madarakat a tekintélyt parancsoló réti sas képviseli.

A vadaspark célja továbbá az is, hogy ezeket a fajokat olyan környezetben mutassa be, mely jól tükrözi a Hortobágy egykori, ember előtti arcát. A Malomházi bemutató-terület erre kiválóan alkalmas, ugyanis itt jelen van az összes jellemző tájképi együttes: a ligeterdők, a mocsarak és természetesen a nagy kiterjedésű puszta.

A vadaspark a Pásztormúzeumtól induló nemzeti parki járművel látogatható. Csoportok részére előzetes bejelentkezés szükséges.

Az idei évtől kezdődően a tananyag feldolgozását segítő, tematikus szakvezetéseket ajánlunk a hozzánk látogató gyermekcsoportok részére a következő témákban:

 

Téma

Tevékenységek, feladatok

Érintett fajok, témák, rövid leírás

Állati ki- kicsoda?

Szerepjáték, azonosítás, logikus gondolkodás.

Egy- egy állatfaj nevét a gyerekek homlokára rögzítjük, majd jellemző tulajdonságok/kérdések alapján kell kitalálni, hogy ki melyik állat bőrébe bújt. (minden faj)

Az állatok életfeltételei

Megfigyelés, azonosságok és különbségek keresése. Látványetetés.

Megfigyelés alapján kell összegyűjteni, hogy mire van szüksége az állatoknak. Táplálék, víz, megfelelő hőmérséklet, terület, fény, levegő. (mocsári teknős, vadló, pelikán, farkas)

 

 

Színek és formák a természetben

Megfigyelés, elemzés.

A kültakaró és a mozgás megfigyelése különböző osztályba tartozó fajoknál (kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök: kecskebéka, vízi sikló, mocsári teknős, vadló, farkas)

A táj hangjai

Megfigyelés, párosítás, neszvers alkotás.

Séta közben néha megállunk és megfigyeljük a különböző hangokat, majd beazonosítjuk őket, végül közösen neszverset alkotunk.

Idő és ritmus a természetben

Megfigyelés, elemzés, összefüggések keresése.

Évszakok és napszakok, az időjárás elemei. Az élőlények aktivitásának éves és napi ritmusa a természet ritmusának megfelelően.

Bemutatkoznak az emlősök

Megfigyelés, azonosságok keresése.

Látványetetés.

 

Az emlősök közös tulajdonságainak vizsgálata néhány faj segítségével, szőrzet, emlők, anyatej, elevenszülés, utódgondozás.

(vadló, róka, ember)

Erdő, mező élővilága 

Élőhely fogalma, egy élőhelytípus megismerése, fajismeret bővítése.

Legjellemzőbb növény és állatcsoportok megismerése. Fák, cserjék, füvek, emlősök, madarak. 

Vizek és vízpartok élővilága

Élőhely fogalma, egy élőhelytípus megismerése, fajismeret bővítése.

Legjellemzőbb növény és állatcsoportok megismerése. (Sás, nád, gyékény, halak, kétéltűek, madarak).

Mivel táplálkoznak az emlősök?

Megfigyelés, azonosságok és különbségek, keresése, csoportosítás. Forma, funkció vizsgálata.

Látványetetés.

Az emlősök táplálkozási típusainak megismerése: növényevő, mindenevő, ragadozó.

Fogazattípusok vizsgálata.(vadló, ember, farkas)

Kölykök és fiókák

Megfigyelés, azonosítás. Összehasonlítás.

Különböző állatfajok kicsinyeinek nemek szerinti elnevezése: bakgida- sutagida, kan róka – szuka róka, hím- nőstény, csődörcsikó- kancacsikó, bikaborjú- üszőborjú, hím- tojó. A testméret és az utódok számának aránya, összefüggések keresése.

 

Mi védi a gerinces állatok testét?

Megfigyelés, érzékelés tapintás útján, azonosságok és különbségek keresése.

A gerinces állatok kültakarójának vizsgálata. Pl.: elszarusodott bőr, páncél, a bőr és függelékei: pikkely, toll, szőr

Hogyan mozognak az állatok?

Megfigyelés, forma – funkció vizsgálata, elemzés.

Az állatok helyváltoztató mozgásának megfigyelése. Pl.: földön – csúsznak, másznak, vízben - úsznak, levegőben – repülnek.

Az ember hatása az állatok életére -  Állatok végveszélyben

Környezettudatosság fejlesztése. Ok- okozati összefüggések vizsgálata. Fenntarthatóság megismerése.

A különböző emberi tevékenységek hatása az élővilágra és ennek következményei. Lehetőségek az okozott károk enyhítésére. Pl.: halászat, vadászat, mezőgazdaság, tájalakítás, környezetszennyezés, veszélyeztetett fajok, fajmentés, környezetvédelem

 

2018-ban a vadmacska kifutó felújítását a MOL támogatta    

Nyomtatás
Események

Aktuális események

Kiemelt program

HKSzCsPSzV
           01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23242526272829
30           
2019. szeptember
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm
Tourinform

HORTOBÁGYI NEMZETI PARK
LÁTOGATÓKÖZPONT

+36 52 589-000

 

 

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ