Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Turizmus - Hírek 2020-06-11

2020. 06.10.

Harmadik megfigyelési nap

 

Mielőtt először lejöttem volna megfigyelési céllal a Tiszára, sokszor eszembe jutott, hogy korábbi években sokkal hamarabb kezdtem lejárogatni és figyelni a vizet. Ebben az évben bár egy hetet késlekedtem, mégsem maradtam le semmiről. Lehetséges, hogy a 15 éves tapasztalat juttatott a megérzéshez, hiszen szerintem az utóbbi 20 év leghidegebb májusát hagytuk magunk mögött. Amit ebből le lehet vonni tanulságképpen az az, hogy a környezeti időjárás milyensége is fontos adat lehet. A következő évekre semmiképpen nem lenne szerencsés a gyakorlatot átvinni. Persze az is ott lebeg előttem, hogy 2007-ben teljesen váratlanul, június 7-én robbant be a  fővirágzás, egy nagyon meleg május után.

Még tegnap este elhatároztam, hogy ma sokkal korábban fogok lemenni a kikötőbe. Egyrészt azért is, mert a tegnap éjszakai zivatar miatt a csónakfenékben összegyűlt vizet indulás előtt ki kellett meregetni, másrészt meg a korábbi kezdéssel egy kicsit nyújtani szerettem volna a felső megfigyelési utamat. Jó lett volna az általam „Kécskei egyenesnek” nevezett szakaszig felmenni. Ez a kb. 2 fkm-es szakasz nagyon jó tiszavirág élőhely, de csak vízről lehet megközelíteni. Nagyon szeretem, mert a végében nyugszik le a  nap, de mielőtt lenyugodna 2000 méteres „aranyhidat” tükrözve szívbéli folyónk sima tükrére. 

Sajnos, ma ez nem sikerült. Már Tiszakürtről Inoka felé haladva a távolban sötét viharfelhők gyülekeztek. Nem akartam bőrig ázni, és csak a megszokott 3 km-es kis szakaszt jártam be. Induláskor a vízmeregetéssel bíbelődtem és a kikötőt üzemeltető Julcsinak is segítettem a „Csámpára” keresztelt kishajó első idei elindításában. Ezzel nem telt el 10 percnél több, és már duruzsolt is a kis motor a csónak farában. Menet közben elkészítettem a mára előkerített digitális hőmérőm vezetőszárát, hogy mélyebben (50 cm) is tudjak vízhőmérsékletet mérni. A fordulónál rögtön ki is próbáltam a kis műszert, a sodorvonalban 19,4oC fokot mértem.

Repülő tiszavirág egyedet nem láttam, de nem sokáig váratott magára, mert az úszó fűzfa pehely tömegben, alig észrevehetően egy nőstény tűnt fel a baloldalamon (18.15). Lassítottam, hátha lesz még, de nem lett folytatás az alsó szakaszig. A mai időjárást mintha a tegnapiról egy hatalmas fénymásolón másolták volna. Látványos, égbe törő, sötétkék lábú gomolyfelhők, a felhők között bujkáló nap mély, meleg aranysárgában ragyogó napsütéssel készül a természet nagy előadására. Az alsó szakaszon ilyen látványos fények fogadtak. A forduló szokásom szerint az Inokai strand előtt volt. Visszafelé, alig hagytam el a strand előtt kanyart, egy karcsú, hosszú farok sertés szépséges hím jelentkezett a baloldalamon (18.45). Elhagytuk, de szép lassan visszafordultam húzva egy kicsit az időt, reménykedve, hátha lesznek társai is. Nem lettek! Messziről már hallatszott, hogy Szent Péter pincéjében kezdték vadul gurgatni a hordókat (a zivatar távoli dörgése). Visszaindultam a csónakkikötőbe, talán még hazaérek a zivatar előtt.

A tegnap említett panel, ugyan egy nappal késve jött be, vagyis egy nap kimaradással mégiscsak megduplázódott a tiszavirágok száma. Bár megjelenésük erősíti bennünk, hogy valami közeleg, de a közöttük lévő 2 km távolság csak plátói kapcsolatot sejtet.

Levegő hőmérséklet: 26oC, sodorvonalban mért hőmérséklet: 19,4oC, Partközelben mért: 20.2oC

 

Forrás: Tálas László

(HNPI)

 

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
     01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
2020. október
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ