Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Turizmus - Hírek 2019-06-16

2019.06.14.

Közelítünk

 

Az képzeli az ember, hogy bizonyos dolgokat már nem lehet fokozni. Hát, a mai nap melegebbnek tűnt, mint a tegnapi. Sőt, az is volt! 36 oC árnyékban. Bár, felhők szabdalták néha az eget, enyhülést mégsem hoztak. Képtelen az ember bármi hasznosat tenni ebben a forróságban, ilyenkor egy órácska szunyókálás jót tesz.

Öt óra környékén szedtem össze a kellékeket: evező, benzintank, a hátizsákom (tele hasznos holmikkal: távcső, fényképezőgép stb.) és persze a motor indítókulcsa. Első alkalommal itthon hagytam, és a szúnyogfelhőn kétszer átvágva  kellett hazamenni érte újra. Hát, így tanulunk, a megszerzett tapasztalat után inkább nem hagyom otthon ezt a fontos kelléket. Mire a kikötőbe értem északkelet felől, távolról dörgött az ég. Becslésem szerint Tiszaföldvár, Martfű környékén lehetett zivatar. Megvártam mivé fejlődik az égi háború. Feljön vagy elmegy. Először úgy tűnt, hogy közelít. Két hatalmas csattanás, s a szél is feltámadt. A termésüket szóró nyárfák pelyhei hóesést varázsoltak a kánikulába. A folyó felülete is hömpölygő fehérré vált. Vártamban az erős nap elől a kikötő kishajójának vászon teteje alá bújtam be. Onnan kémleltem a víz felé. Vajon a tegnapi egyke kérészt követik-e ma társai?

Aztán megjött kolléganőm is, vele várakoztunk, merre fog haladni a vihar. Aztán elcsendesedett. Egy órás várakozás után mehettünk a vízre. Először az esélyesebb déli részt céloztuk meg, de nem láttunk egyetlen példányt sem. Aztán az északinak vágtunk neki,  nem kellett sokáig várni, mert egy szép magában cikázó hím tűnt fel a csónak folyó felőli oldalánál.

 

Aztán még kettő kísérgetett bennünket, mire visszaértünk a kikötőhöz. Este 7 elmúlt és megélénkült a déli oldal is legalább 10 nőstény kérész repkedett. A történések kíváncsivá tettek, felhívtam  Kiskunsági NP-os kollégámat, vajon a délebbi folyószakaszon mi történik.  A Maros torkolata közelében kb. 100-as repülést produkáltak, de a Tiszán nem tapasztalható még semmi. Holnap meglátjuk, hogy a fejlődés töretlen lesz-e? Persze, ebből a pár darabból még nem lehet túra, de legyünk optimisták. Egyre közelebb kerülünk.

 

Tálas László

Tiszakürti Arborétum

 

 

A Közép-Tisza Tisza-tavi térségéből is jelezték kollégáink, hogy az első kérészek már hét elején megjelentek az öblítőcsatornákon, de mindig csak akkora számban, hogy még győzték megenni őket a halak és a madarak. Pétek este már egy kicsit másabb volt a helyzet, szinte minden folyamkilométernél lehetett látni párat.

Valószínűsíthető tehát, ha ez a napról napra növekvő tendencia így marad, akkor szombat este már egészen jó előrajzás várható a Tisza-tó térségében.

 

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
       010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
2019. november
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ