Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Szezonális/Kiemelt ajánlataink
Madarászverseny
Hortobágy és környéke
HNP LátogatóközpontHortobágyi KézművesudvarDarvak VilágaCsárdák útja (kiállítások)Hortobágyi VadasparkHortobágy-halastavi KisvasútHortobágyi Vonuláskutató ÁllomásHortobágyi Csillagoségbolt-parkTanösvények, látogatható területek, látogatási szabályzatVezetett túrákKultúrtörténeti, építészeti értékekMátai Ménes és szekérprogramPusztai ÁllatparkHNP Szállás - Fecskeház Erdei Iskola
Igazgatóság egyéb bemutatóhelyei
Tiszakürti ArborétumTisza-tavi Vízi SétányBátorligeti ŐslápmúzeumKölcsey-Kende Kúria KastélykiállításNagyiváni TájházTanösvények
Egyéb programok, látnivalók
Egyéb látnivalók, programtippek HortobágyonTisza-tóTiszavirágzás
Túrázás a Hortobágyon
LóhátonKerékpárralSzekérenCsónakkalGyalogLátogatási szabályzatNemzeti parki belépőkártya
E-book (PDF)
Hortobágy-halastavi tanösvényMalomházi tanösvénySzálkahalmi tanösvényEgyek-pusztakócsi mocsarak Górési tanösvény
Hírlevél
Általános tájékoztatóHírlevél_2018. június
Malomházi tanösvény

Malomházi tanösvény

 

Elhelyezkedés: Hortobágy, Hortobágy-Malomháza
Megközelítés: A Hortobágy településtől 1,5 km-re lévő Pusztai Állatpark felől
Belépés: A tanösvény látogatása kizárólag csoportoknak (minimum 10 fő, maximum 30 fő), előzetes bejelentkezéssel és csak szakvezetéssel lehetséges.
Szakvezetés:

Előzetes egyeztetéssel igényelhető a látogatóközpontban.

  • terepi szakvezetés a nemzeti park tanösvényein, szakvezetés a nemzeti park kiállításaiban (2 órás túra): 500 Ft/fő (min. 5000 Ft)
    -minden további megkezdett óra: 3000 Ft/szakvezetés
  • terepi szakvezetés a nemzeti park területén (tanösvényen kívül, max. 3-4 fő):
    -fél napos szakvezetés (max. 4 óra): 15 000 Ft/alkalom
    -egész napos szakvezetés (max. 8 óra): 30 000 Ft/alkalom
    -szállítási igény (max. 100 km): 10 000 Ft/jármű/nap
Bejárható: Gyalogosan vagy kerékpárral.

 

Ezt a tanösvényt azzal a céllal alakítottuk ki, hogy kis területen, kevés gyaloglással vagy kerékpározással bemutathassuk a Hortobágy jellemző élőhelyeit, gyeptípusait. Láthatjuk a gyengébb termőképességű szikes és a jobb löszös gyepeket, időszakos vízállásokat. Megtapasztalhatjuk, hogy a különböző gyeptárulások miként viselkednek legeltetés vagy egyéb haszonvétel hatására. A túra során közvetlenül megismerhetjük hazánk egyetlen gátak közé nem szorított vízfolyását, a Hortobágy-folyót, a szürkemarha legeltetésének módját, hatását a természeti értékekre, a hortobágyi pásztorkultúra – a mai napig elevenen élő – emlékeit. A legkitartóbbak láthatják a puszta legöregebb erdejét is. A növényvilág tanulmányozása közben biztosan elénk kerülnek a puszta jellemző madarai, vadjai, ízeltlábú állatai is. 

 

A Malomházi tanösvény megállóhelyei

 

1. Löszlegelő – N47,56525 E21,139414

A lösztalajok a Hortobágy botanikai szempontból legértékesebb területei.

Jellemzőjük, hogy térszínük néhány deciméterrel magasabb a környező talajokénál, tehát hátak, magaslatok, talajuk szerkezete és vízgazdálkodása, felvehető tápanyagkészlete a növények számára a hazai talajtípusok között a legjobb. Emiatt növényzetük fajgazdag, viszonylag magas termetű, és a nyár végén is zöldell.
Kialakulásuk a jelenlegit – földtörténeti jelenkor, holocén – közvetlenül megelőző, kb. 12 ezer éve véget ért, 2 millió évig tartó jégkorszakban (pleisztocén) történt a levegőből kiülepedett porból. 

Jó termőképességéből, és magaslati elhelyezkedéséből következően vízállásoktól mentes területe miatt a gazdálkodás kiemelt helyszínei, már az emberi gazdálkodás korai időszakaiban felszántották, vagy településeket, állattartó telepeket helyeztek el rajta, ami véglegesen felszámolta az eredeti növényzetét. A legeltetés és a kíméletes kaszálás az a haszonvétel, ami átalakítja ugyan a löszgyepek növényzetét, azonban a legjellemzőbb és természetvédelmi szempontból legértékesebb növényfajok egyedeit megkíméli.
A jelenleg fellelhető hortobágyi löszgyepek – példánk is – másodlagosak, tehát korábban felszántották őket, ennek ellenére eredeti növénytakarójuk fontos elemei visszatelepültek.
A gyep vázalkotó növényfaja a barázdált csenkesz (Festuca rupicola), melyet felismerhetünk kerek csomókban álló, fonalszerűen keskeny, hosszú, ívelt leveleiről. Ez a fűféle igen kedvelt takarmány legelőként és kaszálóként egyaránt, az extrém száraz éveket leszámítva kiegyenlített termést ad.


A terület legtermetesebb és – a júniusi virágzás idején feltétlenül – a legimpozánsabb növénye a macskahere (Phlomis tuberosa), mely feltűnik szobányi foltokat elborító, háromszög alakú, széles leveleiről a virágzás idején kívül is, júniusban pedig 1-1,5 m magas, arasznyi távolságonként ökölnyi csomókban álló, világos lilás rózsaszín virágörveiről. A legelő állatok nem károsítják, legfeljebb letapossák, a kaszálás során is virágzatát veszíti el, földben található gyökérrendszeréről kihajt, és ivartalan úton, sarjadással terjed. Természetesen a kaszálókon évről évre ki kell jelölni az állományait, hogy ivaros úton is szaporodhasson, fenntartva ezzel az állomány genetikai változatosságát.

Tömegesen megtalálható még a tejoltó galaj (Galium verum), melyet a sajtkészítéshez felhasznált tej alvasztásához használtak, innen a magyar neve. Habitusa jellegzetes, felálló szárán tűlevélszerű levelei a szárra merőlegesen, örvökben állnak. Május közepétől a megfelelő helyeken sárga virágmezőket képez.

A löszterületek növényei a különböző bogáncsok és aszatok, mezei aszat (Cirsium arvense), közönséges aszat (Cirsium vulgare), bókoló bogáncs (Carduus nutans), útszéli bogáncs (Carduus acanthoides), melyek a vaddisznótúrás, marhajárás vagy egyéb ok miatt sérült gyep kopár foltjaiban jelennek meg nagy, tüskés leveleikkel, és lila, fészkes virágzataikkal. A szántóföldeken vagy a kertekben is jelzik ezek a növények a számukra kedvező talajokat, ott azonban gyomnövénynek minősülnek, kíméletlenül irtják őket már „palánta” korukban. Itt megszemlélhetjük termetes, élénken virágzó példányaikat.
Az ördögszekér vagy mezei iringó (Eringium campestre) merev szárával és tüskés levelivel sivatagi növényekre emlékeztet, legközelebbi rokonai valóban ott élnek. Ezt sem legelik le az állatok, ősszel gömbölyű bokrocskává fejlődött, elszáradt egyedeik a szélben letörnek a tövükről, és kilométerekre gurulnak a pusztában, így juttatva el magvaikat új élőhelyekre.
A patika párlófű (Agrimonia eupatoria) a gyógynövénygyűjtők kedvelt növénye, a területen azonban csak külön engedéllyel, kutatási céllal szabad gyűjteni. 

 

2. A Hortobágy folyó - N47,562786 E21,136325

A Hortobágy folyó a Hortobágy legfontosabb vízfolyása, egyszersmind Magyarország legfurcsább folyója. Teljes hossza 167,3 km. Jelenleg Tiszavasvári határában ered a Keleti- és a Nyugati-főcsatorna között, párhuzamosan kanyarog a Tiszával dél felé, attól 40-50 km-re távolodik el, végül a Berettyóba torkollik. Vízhozama korábban a Tisza áradásaiból, és a Hajdúhát nyugat felé kiáramló vízfolyásaiból származott, jelenleg a Tisza szabályozott volta miatt már nem érik el az árvizek.
A Hortobágyi Nemzeti Park területén, mintegy 60 km hosszan – mint pl. a helyszínünkön – nem találunk mellette töltéseket, ennek ellenére nem teljesen szabályozatlan. A 70-es évek óta medre mélyített, a nagyobb kanyarulatokat kiegyenesítették, ezzel a folyása felgyorsult. 

Az eredeti mederalakulat láthatóan 50-100 m széles, mindkét parton kb. méteres letörés jelzi a korábbi – jelenleg árvízi – partvonalat. Eredeti állapotában igen lassan mozgó, mocsaras vízfolyás volt, benne fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), vízitök (Nuphar lutea), nád (Phragmites australis) élt, ezek a növények helyenként most is megtalálhatóak.
A folyó jobb, felénk eső partja fásszárú növényektől mentes, mivel a közeli szürkemarhagulya folyamatosan legeli. A túlparton nincs legeltetés, itt megtalálhatóak a folyót övező galériaerdők jellegzetes növényei, a fehér nyár (Populus alba), fehér fűz (Salix alba), de találunk amerikai eredetű özönnövényeket is, mint a gyalogakác (Amorpha fruticosa), vörös kőris (Fraxinus pennsylvanica), melyek agresszívan terjeszkednek a számukra megfelelő élőhelyeken, elfoglalva azokat az őshonos növényfajoktól. 

 

3. Szikes legelő- N47,563344 E21,133278

A Hortobágy legjellegzetesebb talaja a szik. Talaja a Tisza által itt lerakott finom, agyagos hordalék, mely a növények számára kedvezőtlen élőhelyet jelent. Ezt súlyosbítja a talajvíz felszínen felhalmozódó sótartalma. Emiatt ezeknek a területeknek fajszegény a növényállománya, az itt megtalálható növények kis termetűek. A gyenge fűhozam ellenére ezek a területek meglepően jó legelőnek számítanak.
Uralkodó növényfaja a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina), kékes, keskeny levelekből álló csomói között helyenként kifehérlik a talajfelszín. A kevésbé jobb élőhelyeken a sziki cickafark (Achillea asplenifolia) egyedei magasodnak ki belőle, ahol rosszabb a talaj, több a kopár felszín, a sziki üröm (Artemisia santonicum) ujjhegyeink között összesodorva illatos levelű példányai bukkannak fel. Utóbbi két fajt a legelő jószágok nem fogyasztják. A száraz időszakot leszámítva sokáig virágzik a kis, sárga virágú sziki pozdor (Scorzonera cana).
Ez a talajtípus az eredeti élőhelye a májusban virágzó kamillának vagy székfűnek (Chamomilla maritima), ami a Hortobágy legnagyobb mértékben gyűjtött gyógynövénye. Az ilyen szikeseken nem szedik, mert példányai kis termetűek és kevés virágot hoznak. Megtalálhatjuk még a sóvirágot (Limonium gmelini) is, melyet szárazvirágnak – vasvirág néven – gyűjtenek, természetesen ennek a fajnak sem a legnagyobb termetű példányait láthatjuk.
A Hortobágy termőképességének fokozására folyamatosan történtek kísérletek, ezek közül a legdrámaibb a XX. század 50-es, 60-as éveiben zajlott, amikor a talaj minőségére kevésbé érzékeny rizs termesztésének meghonosításával próbálkoztak. A puszta területének több ezer hektárját szabdalták fel töltésekkel és csatornákkal. Hamar fény derült a próbálkozás gazdasági értelmetlenségére, ezután a rendszerek némelyikét legelők és kaszálók árasztásos öntözésére kezdték használni, később ez is haszontalannak bizonyult. Ezután még évtizedekig kerülgettük az árkokat, melyek megakadályozták a talajfelszíni vizek természetes mozgását is, és a pusztára nem jellemző növényfajok megtelepedésére teremtettek lehetőséget. 2002-től egy nagyszabású EU-s pályázat keretében a legfontosabb területeken megvalósult a csatornák elmunkálása, az itt látható, kopár felszínű, egyenes vonalú sáv egy ilyen hajdani csatorna nyomvonala. Az eredeti növényzet visszatelepüléséhez még több év szükséges. 

 

4. Tornyi-domb- N47,557814 E21,124686

Mint már szó esett róla korábban, a terület adottságainak leginkább megfelelő haszonvétel a legeltetés, mégpedig a marha legeltetése. A terület legmagasabb, állandóan ármentes részén van a gulyaállás, melyet távolról egy termetes karó, az ún. dörgölődzőfa jelez. Ezen a helyen töltik a jószágok az éjszakát és a delet, tehát a nem legeléssel töltött időszakot. Mellette található a pásztorszállás, a kunyhó. Itt lakik a gulyás a legeltetési időszakban, télen azonban nem lakják. Mellette látható a „vasaló”, amelyet a pásztorember konyhájának is hívunk, mivel itt főzték étkeiket a gulyások. A tanya körül a gulyások láncra kötött kutyáit tekinthetjük meg, de ne közeledjünk hozzájuk, mert veszélyesek lehetnek.

A szürkemarha valamikor a debreceni puszta legfontosabb exportcikke volt, kiválóan alkalmazkodott a helyi természeti adottságokhoz. A Hortobágyon tömegesen lehetett tartani, ráadásul alkalmas volt – egyéb szállítási lehetőség híján – lábon hajtani Európa távoli területeire, mint vágómarhát. A jelenlegi kereskedelmi viszonyok között jelentősége szikár volta, gyenge húshozama miatt csökkent. Ezen a helyen a természetvédelmi kezelés legfontosabb tényezője.

A tanya előtt ívben húzódik a Hortobágy folyó egyik régen levált kanyarulatának maradványából képződött hosszú lapos. Jellegzetes talajfelszíni alakzat benne a giliszták által kialakított zsombékos, melynek teteje mindig a víz felszíne fölé emelkedik, a köztük található semlyéket időszakosan víz borítja. 

 

5. Löszpuszta – N47,551367 E21,132472

A Hortobágy folyót kísérő löszkiemelkedés ezen része csatornák, árkok által szabdalt. Valószínűleg egy valaha létezett malom – melyről Malomháza a nevét kapta – meghajtó vízrendszerének kihasználására építették. A felszín egyenetlenségei miatt kevésbé legeltetett, mint a korábban látott löszpuszta, ezért fajösszetétele is némiképp más. Megtaláljuk itt a ligeti zsálya (Salvia nemorosa) egész nyáron mélykéken virágzó állományait, a közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens) illatos, párnaszerű csomóit. Ezen a helyen egymás mellett láthatóak a gyepi ürömfajok, a már említett, legkisebb termetű sziki üröm, a legnagyobb, ezüstös-hamvas fehér üröm (Artemisia absinthium), a két előző közötti méretű, finoman szabdalt levelű bárányüröm (Artemisia pontica). A lösztalajok alkalmasak arra, hogy – legeltetés hiányában – megtelepedjenek rajta őshonos fásszárúak is, itt pl. a gyepűrózsa (Rosa canina), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), és a legtermetesebb, a vadkörte vagy vackor (Pyrus pyraster). 

 

6. A sziget tölgyese – N47,547939 E21,133389

A folyó 70-es évekbeli szabályozása alkalmával lemetszett holtág veszi körül a Hortobágy legöregebb tölgyesének állományát. Az itt látható – hortobágyi viszonylatban – hatalmas fák valószínűleg a régi folyó menti tölgyligetek maradványai. Ezek a fák megjelenésükben, pl. rügyezésük idejében különböznek a puszta Nyírségből, Szatmárból származó, telepített erdőinek állományaitól. Van itt két igen terebélyes kocsányos tölgy (Quercus robur), melynek kiodvasodott törzsében kényelmesen meghúzódhat egy-két felnőtt ember.
Az „erdőt” körülvevő holtág növényzete nádas, melyet a szürkegulya legel, nyílt vízfoltjain táplálkozóterületet talál a cigányréce (Aythya nyroca), kis szerencsével mocsári teknőst (Emys orbicularis) is láthatunk. A holtág szélén tenyészik a sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus), mely szeptemberben hozza szerény, lila virágait. 

 

Madarak

A felsorolt területek mindegyikén találkozhatunk a pusztai élőhelyekhez kötődő énekesmadarakkal, melyek legjellegzetesebb fajai a sordély (Emberiza calandra), cigánycsuk (Saxicola torquata), sárga billegető (Motacilla flava) a fák, bokrok közelében a tövisszúró gébics (Lanius collurio) és a kis őrgébics (Lanius minor), ez utóbbit váltja fel télen termetesebb rokona, a nagy őrgébics (Lanius senator).

A folyó partján gyakran figyelhetünk meg táplálkozó vízimadarakat, mint pl. a nagy kócsag (Egretta alba), kis kócsag (Egretta garzetta), szürke gém (Ardea cinerea), réti cankó (Tringa glareola). Télen, ha nincs befagyva, itt gyülekeznek a kárókatonák (Phalacrocorax carbo), szerencsével jégmadarat (Alcedo atthis) is láthatunk. A túlparti fák ágai között mindig mozognak énekesmadarak, erdei pinty (Fringilla coelebs), széncinege (Parus major), fülemüle (Luscinia luscinia). Ezeket leginkább a hangjuk alapján fedezhetjük fel.

Az őszi vonulási időszakban esténként a daru (Grus grus) csapatai húznak át a terület fölött, néhány hétig éjszakáznak is a közelben. Őket „látogatják” ebben az időszakban a rétisasok (Haliaaetus albicilla). Ezek a fenséges madarak az év bármely szakában előfordulhatnak a területen. 

 

 

Reméljük, hasznosan töltötték idejüket és kellemesen érezték magukat tanösvényünkön!


A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai

 

Szakvezetés igényelhető / Információ:
Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont
4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
Telefon: 52/589-000 vagy 52/589-321
E-mail: info@hnp.hu vagy turizmus@hnp.hu

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ