Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Pro Natura megállók

Pro Natura megállók

 

A Hortobágy évezredek tárgyi örökségét, szellemi kincseit őrizte meg. Természeti gazdagsága, tájképi szépsége, néprajzi hagyományai, azaz valamennyi értéke együttesen emeli féltve őrzött nemzeti kincseink sorába.

Az 1960-as évek vége, a 70-es évek eleje kedvezett a környezet- és természetvédelem fejlődésének. A Nemzetközi Biológiai Program, majd az Ember és Bioszféra (MAB) program által teremtett nemzetközi légkör a hazai szakembereket is cselekvésre bírta.

A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a magyar puszták védetté nyilvánítását sürgető – a Magyar Tudományos Akadémiához és a kormányzathoz benyújtott „Pro Natura” memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós, köztük Konrad Lorenz és a Göttingenben élő Festetics Antal ökológusprofesszor 1967-ben írt alá annak érdekében, hogy ez az Európában teljesen egyedülálló füves puszta eredeti szépségében megmaradhasson. A memorandum megmozgatta a tudományos közéletet, de a politikára is hatást gyakorolt. Sok nehézség után 1972. december 8-án került kihirdetésre a védetté nyilvánítási határozat, s 1973. január 1-én létrehozták a Hortobágyi Nemzeti Parkot.

A Hortobágy-halastavi Kisvasút útvonalán kialakított megállóhelyek e jeles tudósoknak állítanak emléket, akik munkájukkal elősegítették a nemzeti park megalakulását.

 

 

1. Indítóállomás: „Pro Natura” Halastavi-kisvasút

2. Lukas Hoffmann megálló

3. Konrad Lorenz megálló

4. Peter Scott megálló

5. Végállomás: Festetics Antal megálló

 

Nyomtatás
Események

Aktuális események

HKSzCsPSzV
         0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31           
2018. december
Mondjon véleményt

Mondjon véleményt

Kitöltöm
Tourinform

HORTOBÁGYI NEMZETI PARK
LÁTOGATÓKÖZPONT

+36 52 589-000

 

 

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ